Friss levegőt hozott a szél, kellemes az este,<br>Kis kutyámmal sétálgatok lazán ténferegve.<br>Patak felől hűs áramlat megpaskolja arcom,<br>Erdő szaga tücsök dalal andalító sanzon.<br><br>Földhöz tapadt már az árnyék, denevérek szállnak, <br>A csillagok hunyorgatnak derült égre várnak.<br>A partmenti hűs fuvallat bogaraket kerget,<br>Porosz-kékes szitakötőt a víz felett lenget.<br>Hal csobbantott a farkával, hullámokat perget,<br>A hőség is elpilled már, megszánja a berket.<br>Fa tetején bagoly huhog, portyázásra készül,<br>Tacsi kutyánk az orrával szimatokba révül.<br><br>Lenn a hídnál susogó sás felém intett éppen, <br>A szendergő vadkacsáknak nyugalmát ne sértsem. <br>Megálltunk hát mind a ketten, egy kicsikét vártunk,<br>Hátraarccal hazafelé csendben folyt az utunk.

Avarra ringva elterül a megsárgult levél,<br>Hőségtől a lombok alatt már az őszbe alél. <br>Szomját olthatta volna, de hisz alig él a fa,<br>Így önmagát, mint őszi villanást feláldozta.<br><br>Példáját követte megannyi jólelkű társa,<br>Így késztetve az öreg fát még megmaradásra. Augusztus vége talán hoz megmentő nedvet,<br>Hűvös árnyéka ha reményt kap, sokáig élhet.<br><br>Leveleknek hűsége, mint-a hazaszeretet,<br>Csekély áldozattal generációkat menthet.<br>Oktató példákkal szolgál az Anyatermészet,<br>Benne rejlik mindenre a megfelelő képlet.

Túlzások korában <br>Hamis hirdetések,<br>Vágják az elmét <br>Mint darálóban kések.<br>Vibráló fényben <br>Éles mantra hangok,<br>Csak ki éber sejti <br>Mit kínál az álnok.<br><br>Mézes-madzag csali<br>Hizlalja a tervét, <br>Rendszeres ütemben<br>Megejt néhány szemlét.<br>Naiv ember bedől<br>Fortélyos csicsának,<br>Belezett számlákon<br>Áldozattá válnak.

Sápadt arcú virágok nőnek lelkem mezején,<br>Hol hitét vesztett nárciszok hullajtják halott szirmaikat,<br>És a sötétség felett megbúvó Napfény csak üde álom talán,<br>ez vagy, te álnok, bús reménytelenség.<br><br>Lelkem tévutakra taszítod, s depresszióm<br>Kietlen börtönébe száműzöl, hol szívemet,<br>Mint üveg-tiszta kristályt, töröd szilánkokra,<br>S életem gyökerét alantas férgekkel rágatod.<br><br>Elfutnék, elbújnék, ha tudnék tetőled,<br>De nyomomban jár fürge árnyékod,<br>Mely lesújt erőtlen testemre, s a félelemtől<br>úrrá lesz a bánat jéggé fagyott ereimben.<br><br>2013.

Mi célja e keserű földi létnek?<br>Hamvainkból netán új lét ébred?<br>Vagy mint szél fújta por<br>tűnünk el a semmiben?<br><br>E világ kivet, elfeled, törli emléked,<br>nem marad más, mint kopott képek a dobozban,<br>s megkésett szép emlékek a szívekben,<br>mik idővel új értelmet nyernek.<br><br>Ily gyorsan múlna el minden? Nem!<br>A szív lassan kifakul, elveszti erejét<br>A lélek kifújja utolsó erőltetett lélegzetét,<br>majd csendben, halkan, s észrevétlenül távozik.<br><br>De ez még nem a halál órája, nem lehet az,<br>hisz a lélek továbbél ott,<br>hol a dobozban állnak a kopott képek,<br>s ott, ahol a szív őrzi az emléket.<br><br>2012.