A vízióm nem akar elhagyni?<br><br>A mai nap, mint a többi? de, teljesen más,<br>Lelkünkben a vén gyász, mint a karalábé fás?<br>Elhagyott a fránya élet, véglegesen már,<br>Lehet, hogy nekünk, egy sírhalom az álompár...<br>*<br>(apeva)<br>Jó<br>Lenne<br>Lelkemnek<br>Némi béke!<br>Lélekgyász, kínos!<br>*<br>Kulcsoljuk a kezünk, pislogó mécses fénye mellett,<br>Kérjünk, hogy a jó Isten juttasson kis békességet.<br>*<br>Mit<br>Lehet,<br>Ha semmit?<br>Tenni unok!<br>Nem tenni, kínos?<br>*<br>Eltékozoltak, nem nevetnek régi tegnapok,<br>Tükör sem, de mutatja milyenek a nappalok?<br>A haszontalanná lett percek, nem pótolhatók?<br>*<br>(senrjú)<br>A múltam, folyton<br>Belém köt, mint agresszor!<br>Homokóra áll!<br><br>Vecsés, 2014, október 20. ? Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.<br>

Nap lekapcsolta a fényeket, <br>A gonosz csend, halkan lélegzett. <br>Erdő is ránk borult, <br>Látásunk… alakult. <br>Eltévedtünk, a sétánk így lett! <br> <br>Séta közben ránk esteledett, <br>Körülöttünk a csend szepegett. <br>Erdő sűrűjében, <br>Sötétség ölében… <br>Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett. <br>* <br> <br>Ez a vaksötét, mily’ arrogáns! <br>Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns? <br>Kedves kezét fogom, <br>Ne féljen… nem hagyom. <br>A sötét kísér, mint adjutáns… <br> <br>Jobbra-balra néztünk, s forogtunk, <br>Nem láttuk… sötét nyelte utunk. <br>Elszállt bátorságom, <br>Kezét adta párom. <br>Még hosszasan így botorkáltunk. <br>* <br> <br>Gumitalpon, csendben haladtunk, <br>Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk. <br>Más irányba mentünk, <br>Mert utat nem leltünk. <br>Végül hazaértünk! Volt utunk… <br> <br>Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg, <br>Erdő sötétjét fény törte meg. <br>Reményünk felcsillant, <br>Örömkönny kipattant. <br>Kaland… rossz emlékként maradt meg. <br> <br>Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’ <br>

A vágyam, lehetne szél és mindenhová eljutna, <br>Néha leverhetne egy kandelábert, a butuska, <br>A lelkem vele lenne és én szelem, el nem futna... <br> <br>Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő, <br>Ők ketten együtt, jó kettes, mindent megteremtő, <br>Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő. <br>* <br> <br>A szél s lelkem, reményemet is mindenhová elvinné, <br>A reménységem volt... a lélekölő kicsinyességé. <br>A sok hely be jártával, lenne út vége, eredményé. <br> <br>Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné, <br>Ők hárman együtt nem mehetnek, útjuk végét jelentené, <br>Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné. <br>* <br> <br>Lelkem közben ágakon pihenne, mint kismadár, <br>És ott meditálna, hogy ugyan merre is járt már… <br>Jó, hangoskodó csend lenne léleknek a határ… <br> <br>Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten... <br>Vágyam elernyed, reményem beteljesületlen. <br>Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten... <br> <br>Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 6. – Kustra Ferenc – az első versszakokat én írtam, alájuk a 3 soros-zárttükrös –öket, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A címe: ”Szárnya-szegett vágyak”. <br>

Ránk... fölcsillan a remény, de csak átkozott csaló! <br>Sajnos, nagy eredmény tőle, nem igen várható! <br>Itt van a valóságunkban jóformán minden nap, <br>Vasárnapi misén is erről prédikál a pap. <br> <br>(sedoka) <br>Miért csak ámít... <br>Bennünk él, felcsillan, de... <br>Olyan ritkán lesz való. <br> <br>Becsap bennünket, <br>Néha villódzik s tovább <br>Mi csak várjuk a csodát. <br>* <br> <br>A lelkünkben van vágy, van bússág, sok-sok elérhetetlenség, <br>Van hiány és szeretetlenség, ezek mind reménytelenség... <br> <br>Mindig nagyon fáj, <br>Ha nem teljesül vagyunk, <br>Reményvesztettek leszünk. <br> <br>Amikor a vágy <br>Gyötri testünk, a téboly <br>Kerget. Reményünk elvész. <br>* <br> <br>Megállás nélkül küzdünk, hogy a vágyunk-reményünk teljesüljön, <br>Előlünk semmilyen kedvező megoldás el ne meneküljön. <br> <br>Küzdünk szüntelen <br>Bármibe kapaszkodunk <br>Hogy teljesüljön vágyunk. <br> <br>Fel sosem adjuk, <br>Azért is, csak harcolunk <br>Ha csepp reményt még látunk. <br>* <br> <br>Így aztán az élet, az elérhetetlen reménységekben telik... <br>És ne hazudj magadnak, mert Te is így élsz... lelked, csak reménykedik. <br> <br>Elérhetetlen <br>Reményekben ringatva <br>Magunk, múlik életünk. <br> <br>Ábrándot űzve, <br>Talmi reménységekkel <br>Tengessük az életünk. <br> <br>Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 5. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a sedoka –kat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A sedoka (5-7-7, 5-7-7) csokor címe: ”Néha villódzik…” <br>

Másnak főttek a vad pörköltök… <br> <br>Nem voltam én, mindig csak hátsó sori hajtó… <br>Így aztán nálam, üres maradt a szakajtó. <br>Ott a vadászok mindig csak nagyvadra lőttek, <br>Vad pörköltök az üstben mindig nekik főttek. <br> <br>Nem voltam kapzsi, <br>Sem rámenős sohasem. <br>Mindig sorvégén álltam…. <br> <br>Távol állt tőlem: <br>Mohóság, haszonlesés. <br>Bankszámlám üres maradt… <br>* <br>Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra. <br>Nézem csak távolról a hajtást, a sok menekülő lényt, s nem gondolok másra: <br>Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra. <br>* <br> <br>Mindig ilyen peches voltam, soha nem tellett puskára… <br>Nem lehettem vadász, így nem akadhattam „vas” nyomára. <br>Pedig a sok nagyvadat én is láttam elégszer, <br>Így tülekedtem, hogy lehessek hajtó, még egyszer. <br> <br>Luxust, jólétet, <br>Csak távolból nézhetem. <br>Balszerencse vagy pech, ez? <br> <br>Szerencsém nem volt, <br>Ám pech volt útitársam. <br>Jóból nem sokat kaptam. <br>* <br>Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle... <br>Talán eljön egyszer a nyugalom a Földre, s emberhálát ér az ő bőre. <br>Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle... <br>* <br> <br>A nagyvadak az óta sem haltak ki, <br>Most is van még... lesz nagy vadász valaki… <br>Megöregedtem, engem már, hajtónak sehol sem vesznek be, <br>Odafönt is az lesz, hogy belépek a hajtói… seregbe. <br> <br>Így idősen már <br>Változni nem fog semmi. <br>Fenn sem fog másképp lenni. <br> <br>Más már nem leszek, <br>Földön s fenn az égben sem, <br>Örök sorzáró leszek... <br>* <br>Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat, <br>Az örök vadász mezőkön kergetek majd, nyugodalmas, szépséges álmokat... <br>Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat. <br> <br>Vecsés, 2016. október 27. – Szabadka, 2018. augusztus 13. – Mórahalom, 2018. augusztus 11. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a sedoka -t Jurisin Szőke Margit, a 3 soros-zárttükrös –k Farkas Tekla munkája. <br>