Drága föld éjjel <br>Takaródzik kéjjel,<br>Csillagos éggel, <br>Ezüstös holdfénnyel.<br>Elszunnyad mára, <br>Békesség a párna,<br>Szellős a sátra, <br>Illatos az álma.<br><br>Könnyed a lelke, <br>Csend honol ma este,<br>Pár cseppet ejtve, <br>Párát szitál szerte.<br>Elolvadt árnya <br>Erdőt mezőt szánja,<br>Reggelig várva <br>Nedves lesz bokája.<br><br>Narancs hajnal fényben felsóhajt jó nagyot,<br>Örömmel köszönti az éltető Napot.<br>Emlékében él még milyen volt az éden,<br>Palástja fent ragyog azúrt fénylő kékben.

Sík határban ringatózva forr a száraz levegő,<br>Széna lett a zamatos rét, korcsosult a legelő.<br>Szántóföldnek poros kérge parázslóan égető,<br>Tüzet okád felhőtlen ég mikor a Nap delelő.<br><br>Remélem, hogy elmondhatom - túléltem a hőséget,<br>Forróságból adott a nyár jól eltúlzott bőséget.<br><br>Rozsdásodik már az évszak, nyikorog a kereke,<br>Lejtőn gurul arany nyárnak gyümölccsel telt szekere.<br>A dús lombok megritkulnak, hull a fáknak levele,<br>Ismét hosszú útra kelnek madaraknak serege.<br><br>Közelg az ősz tarka bája, nektár nedű beérik,<br>Bármilyen is lesz az idő, a naptárban nem késik.<br><br>Kellemesebb már az este, hűvösebb a levegő,<br>Híg felhőktől a holdsugár búcsút intve remegő.<br>Fenn az égen száll a hattyú, csillagokban őserő,<br>Lenn a földön új díszletet vezényel a rendező.

Okostelefon<br>Szürke állományt tisztít...<br>Már fehéredik!<br><br>Vakító színek,<br>Elme is szivárványos...<br>Szürkét tompító!<br><br>Neuron ámul,<br>Nem érti parancsnokát.<br>Szinapszis-gátló!

Dőzsöl a hangulat,<br>Italnak lelke száll.<br>Éjjeli kábulat,<br>Csendtiprón rezonál.<br><br>Basszusnak ritmusa<br>Remeg a szélben,<br>Viharos éjszaka<br>Úsznak a lében.<br><br>Megszűnik a gátlás,<br>Eltompul az elme.<br>Bulizik sok lármás,<br>Hajnalig nincs tente.

Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból… <br> <br>Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez… <br>A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez... <br>Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez. <br> <br>Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa! <br>De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága. <br>Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz. <br>És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz. <br> <br>Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére, <br>Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve… <br>Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére, <br> <br>Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság <br>És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság! <br>Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél, <br>És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél… <br>Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság, <br>Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság. <br> <br>Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet, <br>Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket, <br>Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket! <br> <br>A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók, <br>Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók! <br>A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók. <br> <br>Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon, <br>Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon... <br>Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon. <br> <br>Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik, <br>Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik… <br>Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik. <br> <br>Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is, <br>Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is… <br>Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is. <br> <br>Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából, <br>A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból! <br>Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából, <br> <br>Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista <br>De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva, <br>Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja. <br> <br>Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József <br>