Szivedet Isten belátáshoz <br>Százszor segítse: <br>Egy kurta évig élek tán még, <br>Tán még eddig se. <br><br>Mit kezdenék sok-sok más nővel? <br>Hajrázva, újra <br>Csinálnám a régi játékot <br>Vágyva, borulva. <br><br>De ha szám-íze régi volna <br>S egy alkonyatkor <br>Érezném ízét a te szádnak, <br>Mi lenne akkor? <br><br>Jaj, hogyha téged más pótolna <br>Egyetlen egyszer, <br>Te, de meg én is, be megjárnók <br>Ily szerelemmel. <br><br>Nekem, tudom, bármely nagy csók is <br>Semmit se adna. <br>De neked, szegény, szegény asszony, <br>Jaj, mi maradna?<br>

Kedvesem betegen <br>szunnyad e hajnalon. <br>Nyugodj most, szerelem, <br>szeress most, nyugalom. <br><br>Az okos gyermeket <br>facsarja buta láz <br>s vele nem szenvedek, <br>engem csak megaláz. <br><br>Mint aki orvosért <br>vágtat vad utakon, <br>ugy dobog a szivem. <br>Hallgatom, hallgatom. <br><br>Mért fekszel betegen? <br>Mi kéne? Két pofon? <br>Nyugalom, szerelem. <br>Szerelem, nyugalom.

Míg mulatásba merülsz Baiaeban - Cynthia! - melyhez <br>Hercules által vert vízközi út kanyarog, <br>s egyszer a Thesprotus országának partjai mentén, <br>majd Misenus csúcsán nézed a tengereket: <br>drága szerelmünk éjjei jutnak-e néha eszedbe? <br>Szíved legmélyén megvan-e régi helyem? <br>Vagy valamely ellenség elcsent már dalaimtól, <br>Cynthia, képmutatón esdve szerelmed után? <br>Már ha időt pazarolsz, inkább vékonyka lapáttal <br>hajtsd kicsi csónakodat átal a Lucrinuson, <br>vagy Theutras csobogó medrébe merülve lubickolj, <br>paskolván evező kézzel a lágy habokat, <br>mint hogy férfi beszédét, kéjsóvár susogását <br>hallgasd, fekve a part elhagyatott fövenyén! <br>Mert így csábul bűnre a lány, ha szeretve nem őrzik, <br>így feled el fogadást, múltakat, isteneket. <br>Ezt nem azért írom, mert hogy nem tiszta a híred, <br>ám mivel aggódó minden igaz szerelem. <br>Hát ne neheztelj rám, ha talán szomorítnak e versek: <br>féltékenységem itt a hibás egyedül. <br>Több gondom, mint rád, a tulajdon anyámra se lenne, <br>nélküled árva, üres volna az életem is. <br>Otthonom, édesanyám te-magad vagy, Cynthia, csak te, <br>minden örömsugarat csak teneked köszönök. <br>Néha borús vagyok, olykor víg, s ha kiváncsi barátok <br>kérdezik, azt felelem: Cynthia tudja, miért. <br>Jer haza hát mielőbb, csúf, züllött hely az a Baiae, <br>mely megrontja a szűz, tiszta leányt gonoszul. <br>Sok keserű, szomorú válást okozott az a part már. <br>Ó, Baiae, szerelem gyilkosa, légy nyomorult! <br><br><br><br>-------------------------------------------------------------------------------- <br><br>Cynthia festi magát? <br><br><br>Mondd, igaz-é, hogy utánzod a festett képü britannust <br>és aranyos szerrel mázolod át hajadat? <br>A természet minden igaz formát kiszabott: a <br>belga szinekbe takart római arc iszonyú. <br>Mert valahol valamely nő kékkel fente ki arcát, <br>vajjon máris a kék szín a helyes csakugyan? <br>Hantja alatt is gyötrődjék az a lány, ki először <br>kent idegen szineket balgán fürtjeire! <br>Énnekem oly kicsi kell, hogy szépnek lássalak, édes: <br>annyi csupán, hogy légy gyakran a látogatóm. <br>Nincs ugyebár testvéred e földön, nincs gyereked sem: <br>hadd legyek egymagam a fívéred, fiad is. <br>Este saját ágyadba feküdj le csak, az legyen őrződ <br>s felkoszorúzva ne ülj léha, ledér lakomán! <br>Jaj, ne akard, hogy hinnem kelljen a sok fecsegőnek! <br>Szárazon és vizen át szárnyal a hír sebesen!

Lillám! midőn szemem nézi <br>Hajnal tekintetedet, <br>Ezer grácia ígézi <br>Elmerűlt képzésemet; <br><br>Látván Citére virágit, <br>Olvadni kezd kebelem, <br>S az egész menny boldogságit <br>Szűk mellyemben viselem. <br><br>De midőn szácskád daljára <br>A húrokat pengeted: <br>Mit érzek! minden trillára <br>Szívem ölöd s élteted. <br><br>Truccol fülem a szememmel, <br>És minden érző inak <br>Hódolnak levert lelkemmel <br>Dalod bájolásinak. <br><br>A hangok virággá válnak <br>Mosolygó ajakidon, <br>S a virágok hangicsálnak <br>Teremtő újjaidon: <br><br>Mint midőn a nyílt rózsákkal <br>Ékes bokor közepén <br>Filoméla új nótákkal <br>Zeng az Ámor innepén. <br><br>Vajha rózsává válhatnál, <br>Szép Lillám! egyszeribe, <br>S ágaid közt danoltatnál <br>Fülemüle képibe! <br><br>Óh, nem lenne a vidéken <br>Tenálad szebb virágszál; <br>Nem zengene a cseréken <br>Vígabb madár nálamnál! <br><br>Nyíló kelyhedet megszállnák <br>A szerelem isteni, <br>S a nimfák versenyt próbálnák <br>Érzésim énekleni.

Ma egy éve... ma egy éve... <br>Akkor lettél jegyesem, <br>Ma egy éve, hogy először <br>Csókoltál meg, kedvesem. <br><br>Édes volt a csók, amely ott <br>Ajkaidról rám esett, <br>De ki hinné, de ki hinné? <br>Csókod most még édesebb. <br><br>Száll az idő, mint a pille, <br>Melyet a szél ragad el, <br>Szemlátomást fogy az élet, <br>Szemlátomást hervad el. <br><br>Ám hervadjon, isten néki, <br>Érte nem is búsulok; <br>Nem vesz kárba, mit az élet <br>Fájáról lehullatok. <br><br>Ami elhal életembül, <br>Föltámad mint szerelem... <br>Oly mértékben nő szerelmem, <br>Amilyben fogy életem! <br>