Szeretlek, kedvesem, <br>Szeretlek tégedet, <br>Szeretem azt a kis <br>Könnyű termetedet, <br>Fekete hajadat, <br>Fehér homlokodat, <br>Sötét szemeidet, <br>Piros orcáidat, <br>Azt az édes ajkat, <br>Azt a lágy kis kezet, <br>Melynek érintése <br>Magában élvezet, <br>Szeretem lelkednek <br>Magas röpülését, <br>Szeretem szivednek <br>Tengerszem-mélységét, <br>Szeretlek, ha örülsz <br>És ha búbánat bánt, <br>Szeretem mosolyod <br>S könnyeid egyaránt, <br>Szeretem erényid <br>Tiszta sugárzását, <br>Szeretem hibáid <br>Napfogyatkozását, <br>Szeretlek, kedvesem, <br>Szeretlek tégedet, <br>Amint embernek csak <br>Szeretnie lehet. <br>Kivűled rám nézve <br>Nincs élet, nincs világ, <br>Te szövődöl minden <br>Gondolatomon át, <br>Te vagy érzeményem <br>Mind alva, mind ébren, <br>Te hangzol szivemnek <br>Minden verésében, <br>Lemondanék minden <br>Dicsőségrül érted <br>S megszereznék érted <br>Minden dicsőséget, <br>Nekem nincsen vágyam, <br>Nincsen akaratom, <br>Mert amit te akarsz, <br>Én is azt akarom, <br>Nincs az az áldozat, <br>Mely kicsiny ne lenne <br>Éretted, hogyha te <br>Örömet lelsz benne, <br>S nincs csekélység, ami <br>Gyötrelmesen nem sért, <br>Hogyha te fájlalod <br>Annak veszteségét, <br>Szeretlek, kedvesem, <br>Szeretlek tégedet, <br>Mint ember még soha, <br>Sohasem szeretett! <br>Oly nagyon szeretlek, <br>Hogy majd belehalok, <br>Egy személyben minden, <br>De mindened vagyok <br>Aki csak szerethet, <br>Aki csak él érted: <br>Férjed, fiad, atyád, <br>Szeretőd, testvéred, <br>És egy személyben te <br>Vagy mindenem nekem: <br>Lyányom, anyám, húgom, <br>Szeretőm, hitvesem! <br>Szeretlek szivemmel, <br>Szeretlek lelkemmel, <br>Szeretlek ábrándos <br>Őrült szerelemmel!... <br>És ha mindezért jár <br>Díj avvagy dicséret, <br>Nem engem illet az, <br>Egyedül csak téged, <br>A dicséretet és <br>Díjat te érdemled... <br>Mert tőled tanultam <br>Én e nagy szerelmet!

Mely boldog óra tűnt fel életemnek, <br>Midőn a két szép testvér karjain, <br>Szökdelve jártam a rom halmain, <br>S hol a pataknál lengenyék teremnek. <br><br>Itt lábainál imádott kedvesemnek <br>Elnyúltam a part bársony hantjain; <br>Dallott, s elfogva alakján s hangjain, <br>Megnyílt az ég szememnek és fülemnek. <br><br>Storazzi szép ajkán nem lebegének <br>Mennyeibb hangzások, mint e bájos ének, <br>Mint e hajlékony, rezgő, lágy beszéd. <br><br>De bájosb, édesb volt, mellyel pirúlva, <br>A hold szelíd fényében, s rám simúlva, <br>Ezt nyögte az édes lyány: Tiéd! Tiéd!

Most azon muszáj elmerengnem: <br>hogyha te nem szeretnél engem, <br>kiolthatnám drága szenem, <br>lehunyhatnám fáradt szemem. <br><br>Mert jó meghalni. Tán örülnék, <br>ha nem szeretnél így. Kiülnék <br>a fehérhabú zöld egek, <br>fecsegő csillagfellegek <br><br>mellé a nyugalom partjára, <br>a nem üres űr egy martjára, <br>szemlélni a világokat, <br>mint bokron a virágokat. <br><br>Hajósinas koromban, nyáron, <br>a zörgő, vontató Tatáron, <br>egy szép napon munkátlanul, <br>mint aki örömöt tanul, <br><br>bámultam a Dunát, megáradt, <br>libegtetett leveles ágat, <br>úgy kanyarított sok fodort, <br>deszkát harapdált és sodort <br><br>olyan sok szép villogó dinnyét <br>a sárga ár, hogy el se hinnéd <br>és én se hinném el talán, <br>ha nem tenéked mondanám. <br><br>Piros almák is ringatóztak, <br>zöld paprikák bicegve úsztak, <br>most ez, majd az lett volna jó. <br>S állt és bólintott a hajó. <br><br>Ilyen lenne az űri szemle. <br>Milyen szép! - bólintva mindenre, <br>meglátnám, milyen kéken ég <br>az ég, mely hozzád illenék. <br><br>Mert a mindenség ráadás csak, <br>az élet mint az áradás csap <br>a halál partszegélyein <br>túl, űrök, szívek mélyein <br><br>túl, túl a hallgatag határon, <br>akár a Duna akkor nyáron... <br>Mert szeretsz s nyugton alhatom, <br>neked én be is vallhatom <br><br>az elmulástól tetten érten, <br>hogy önmagamba én se fértem, <br>a lelkem azért közvagyon <br>s azért szeretlek ily nagyon.

Midőn a hajnal elveri álmomat, <br>S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe, <br>Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe, <br>S ah, gyúladni érzem régi lángomat. <br><br>Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat <br>A képnek hányom részegűlt hevembe. <br>Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe <br>Így sűlyede, elfogadván jobbomat. <br><br>S most ezzel folynak, mint egykor vele, <br>A titkos, édes, boldog suttogások, <br>Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások. <br><br>S midőn ezt űzöm, mint egykor vele, <br>Kél a nap, s bélő a jaloux-nyiláson, <br>S sugárival körűle glóriát von. <br><br>1811

Lilim! csoport öröm között <br>Tőltöm most éltemet. <br>Szívembe bú nem kőltözött, <br>Nem rág az engemet. <br>Sem könnyeket nem hullatok, <br>Sem nem sohajtok, jajgatok. <br><br>A szent barátság csillaga <br>Egemre felderűlt, <br>A tiszta boldogság maga <br>Felkent fejemre űlt: <br>De kedvem egybe sem lelem, <br>Mert nincs az én Lillám velem. <br><br>Ha nincs az én Lilim velem: <br>Mi nékem a világ! <br>Sokszor magamban képzelem, <br>Hogy a halál kivág. <br>Az élet édessége mi? <br>Mit érsz, öröm? ha nincs Lili. <br><br>A szem, fül és egyéb tagok <br>Múlathatnak talám: <br>Igen, de szív nélkűl magok <br>Gyarlón örűlnek ám. <br>Tudod pedig, szép rózsaszál! <br>Szívem csupán tenálad áll. <br><br>Te bírod, óh tudod magad, <br>Szép Lilla! szívemet: <br>Azért te is helyette add <br>Cserébe szívedet. <br>Enyím maradjon semmi sem, <br>Csak a tiédet add nekem. <br><br>De mit könyörgök íly nagyon <br>Galambi szívedért? <br>Úgy-é, hogy az nálam vagyon <br>Cserébe szívemért? <br>Nohát, ha megvan, ami kén': <br>Többé nem is terhellek én. - <br><br>Ha már enyím az, akié <br>Vagyok, szólj, Cipria! <br>Olyan szerencsés több van-é? <br>Van-é? s ha van, ki a'? <br>Nincs, Cipri, nincs... De kémlel itt <br>Nehány irígy - csitt, Cipri, csitt! <br><br>Ne szólj te erről senkinek, <br>Mi nem szólunk, mi se; <br>Hogy a világ irígyinek <br>Vakúljon a szeme. <br>Mi majd, ha boldog célt lelünk, <br>Tenéked oltárt szentelünk. <br><br>Én téji versbe foglalom <br>Érzékeny éneked, <br>S mellettem e szép angyalom <br>Hárfázni fog neked: <br>Így kötnek öszve új csomók, <br>S mi lesz Lilim jutalma? - Csók!