I. Vajda Julianna ismeretlen levele Csokonaihoz<br><br>Kedves Vitéz! Köszönöm a hozzám írott verseit.<br>Köszönöm, hogy szeretett.<br>Bocsássa meg, hogy rímek nélkül írok,<br>de hát nem lehet mindenki olyan bolond,<br>hogy poétává lesz Magyarországon...<br>Ne haragudjon, hogy nem vártam meg Önt.<br>Bocsásson meg a csalfa reményért.<br>Bocsásson meg az elhervadt virágokért.<br>Nem illettünk egymáshoz, ezt Ön is jól tudja.<br>Keressen magának egy másik leányt,<br>aki viszonozza majd érzéseit.<br>Én is próbáltam, de nem tudtam.<br>Ég áldja!<br>Julianna<br><br>II. Lilla ismeretlen naplójából<br><br>Megírtam Mihálynak<br>Búcsúlevelemet,<br>Szavaim még fájnak<br>S tőlem idegenek.<br>Nézem azt a szeplőt,<br>Miről versét írta.<br>Ez jelenti már őt...<br>Nincsen többé Lilla.<br>

Come closer my dear enemy<br>Break the light with your shadow<br>Help me hide my feelings from me<br>That keep taking me down below<br> <br>I tore my heart from my chest<br>I thought I would never need it<br>And lost it somewhere in the past<br>But the hole which left is still bleeding<br> <br>Slowly I'm falling asleep<br>The world around becomes a dream again<br>I bring back those sweet memories<br>What you've killed in a sudden moment<br> <br>I see ourselves when the end has begun<br>Stopped breathing when I saw the light in your eyes<br>I feel your kiss warmer than the sun<br>Keep on believing that those were not only lies<br> <br>Let me know what went wrong with you<br>Why all the gold's become to bitter dust<br>Why has your light turned so dark and blue<br>How could this sweet potion has bitten by rust?<br> <br>One day you will look back to me<br>While I drink the poison you left here to me<br>Find yourself somehow cold and empty<br>I'll be the spirit from the past you will always carry

<br>Két szeme csillag az égen<br>Ő a Holdfény a sötétben<br>Életem és kegyetlen gyilkosom<br>Minden őrült és józan gondolatom<br> <br>Az éj selyemszárnyú angyala<br>Küldte bűntetésül e világra<br>Éljen az Élet!Áldd a Világot!<br>Mit ad, ha szomjazol? Csak egy délibábot.<br> <br>Milyen az a könycsepp,<br>Ami tovább élteti a tüzet?<br>Mit ér, ha a szív élet<br>Helyett megöli a létet?<br> <br>Halott vagyok egészen,<br>Mégis fáj lélegeznem<br>Hideg, fagyott kívül<br>A tűz megöl belül<br> <br>Mitől más imádni az,<br>Akitől lassanként csak elhervadsz,<br>Mint Őt gyűlölni<br>És Lassan beleőrülni?<br> <br>Gyere és szúrd át a szívem<br>Hogy többé ne fájjon érted!<br>Hadd follyon a vérem<br>Mely átokként élt bennem!<br> <br>Sötét van és nem érzek már.<br>Nem fáj, hogy csak álom voltál.<br>Majd egy másnap! Egy szép új világban!<br>Addíg őrzöm minden lépted, angyalként, láthatatlan.

Poshadt emberi törmelék irritálja elgyötört talpamat,<br><br>Roncsolja a már megnyűtt bőröm, ami csontomon maradt.<br><br>Tüdőmet vadul nyesi a csípős levegő, csonkolja a testemet,<br><br>Saját lényem, sötét fényem, ami önmagamba eltemet.<br><br> <br><br>Koplal a lelkem, az üres holnap asztalánál várja csak eledel,<br><br>Dézsmálja a semmit, miközben testem egy üregbe süllyed el.<br><br>Üt a dühödt tegnap, ami a szenny csatornájából kel útra,<br><br>Műanyag lovon érkezik a bosszúja és büntet újra és újra!<br><br> <br><br>Hazudok, ha hitem van, és akkor is, ha nincsen másom,<br><br>Tagadok, ha vallatnak, de közben mások sírját ásom.<br><br>Ítélek, ha hibát látok, pedig én magam vagyok a Tévedés,<br><br>A természet folyamában a rozsdaszemű ébredés.<br><br> <br><br>Vak vagyok és veszélyes, elmémet nem látja el ismeret,<br><br>Úr vagyok, kit szolgál a világ és szolgálnak az istenek.<br><br>Rém vagyok, kitől riadva rettennek meg a néma rabok,<br><br>De a múltam kölcsönből építettem, arra kamatot kapok?<br><br> <br><br>Törmelékbe zuhanok végül, elnyel az emberi hulladék,<br><br>Gyalogutam áporodott pusztulásába könnyedén behullanék.<br><br>Mint puha párnák közé, úgy esem a semmibe, ahol van a helyem,<br><br>Bevontat a vég oda, ahol majd álomba hajthatom a fejem?

Hívogat a hév? rendült romja bús, goromba, durva otthonom,<br><br>Bőröm feszíti, szívemben kongat, dörmögő zaját hordozom.<br><br>Kitörni készül, a robbanás robaja meg- megrángatja mellkasom,<br><br>De elfojtani ezt az érzést nem fogom. Nem? nem fogom!<br><br> <br><br>Hagyom, míg az élet a kiszabott utamon végig nem rángat,<br><br>Rángass csak? rángass végig, mint egy ócska bábot, Bánat!<br><br>Nézz rám! Mennyi dráma! Öntudatra ébredt a gyenge játékszer,<br><br>És felrobban a hév, utat tör magának százszor vagy ezerszer!<br><br> <br><br>Sodor a Sors, visz magával a sebes vízfolyam, de el nem merülök,<br><br>És mint egy gyáva legyőzött arccal a földnek el nem terülök!<br><br>Ha a nyakamig fagyott folyó folyogatja majd a torkomat,<br><br>Akkor hátra már csak egyetlen egy dolgom maradt?<br><br> <br><br>Hívogat a hév, és én szabadon eresztem a börtönömből nyomban,<br><br>Mint a vad, aki saját húsára vadászik? az van a nyomomban.<br><br>Fuss szabadon erő, tépd szét éles fogaiddal a testemet,<br><br>És engedd szabadon az érzést, ami egy világot is eltemet?