Ezt a széket odább tolni,<br>vonat elé leguggolni,<br>óvatosan hegyre mászni,<br>zsákomat a völgybe rázni,<br>vén pókomnak méhet adni,<br>öregasszonyt cirógatni,<br>jóízű bablevest enni,<br>sár van, lábujjhegyen menni,<br>kalapom a sínre tenni,<br>a tavat csak megkerülni,<br>fenekén ruhástul ülni,<br>csengő habok közt pirulni,<br>napraforgók közt virulni -<br>vagy csak szépet sóhajtani,<br>csak egy legyet elhajtani,<br>poros könyvem letörülni, -<br>tükröm közepébe köpni,<br>elleneimmel békülni,<br>hosszú késsel mind megölni,<br>vizsgálni, a vér hogy csordul,<br>nézni, hogy egy kislány fordul -<br>vagy csak így megülni veszteg -<br>fölgyujtani Budapestet,<br>morzsámra madarat várni,<br>rossz kenyerem földhöz vágni,<br>jó szeretőm megríkatni,<br>kicsi hugát ölbe kapni<br>s ha világ a számadásom,<br>úgy itt hagyni, sose lásson - -<br><br>ó köttető, oldoztató,<br>most e verset megirató,<br>nevettető, zokogtató,<br>életem, te választató!

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,<br>mint alma magházában a négerbarna mag,<br>és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,<br>mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.<br>De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,<br>hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,<br>kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,<br>annak szép, könnyű léptű szívében megterem<br>az érett és tűnődő kevés szavú alázat,<br>az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,<br>az már egy messze fénylő szabad jövő felé tör.<br><br>Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,<br>merengj el hát egy percre e gazdag életen;<br>szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,<br>a világ újraépül, ? s bár tiltják énekem,<br>az új falak tövében felhangzik majd szavam;<br>magamban élem át már mindazt, mi hátravan,<br>nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem<br>sem emlék, sem varázslat, ? baljós a menny felettem;<br>ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.<br>Hol azelőtt az angyal állt a karddal, ?<br>talán most senki sincs.

Édesanyám egyszer,<br>Mikor felkelt,<br>Mondotta a csodás létet,<br>Melynek neve szerelem tüze.<br><br>Gondolkoztam el mélyen,<br>Mi is a szerelem?<br>Tanakodtam, gyanakodtam,<br>De semmire sem jutottam,<br>Mint most voltam,<br>Gyerekkorban.<br><br>Hallgatom a galambom szavát,<br>Halkan cseng,<br>Éjben a szél hátán.<br>Gondosan figyelem arra,<br>Mert a szerelemben nincsen-e háború, hajsza?<br><br>Édesanyám mosolyog,<br>Tudja, hogy kíváncsi vagyok.<br>Csak annyit mond erre:<br>Megtudod, fiam, mi is a szerelem tüze.<br><br>

Összetéptem egy<br>fényképemet, amelyen<br>éppen mosolygok.

Ó, ha a bérlet nincs a kezednél, s felmutatáskor<br>kapkodsz tárca után, keresed zsebeidben,<br>s néz szigorúan a közlekedési vállalat által<br>felkent bérleteket figyelő sok strázsai őrző,<br>és a tömegnek, mint folyamoknak torkolatában,<br>lassul a sodra, és temiattad várnia kell, hogy <br>bérlete felmutatása után már gyorsan a másik<br>közlekedési eszközön álljon összeszorulva:<br>várja a bolt vagy várja a cég őt, nincs pihenése, <br>és így múlnak az évei, napjai szállnak a széllel, <br>míg csak az élet-bérlete egyszer örökre le nem jár.<br>