<br>Piciny kezek,melyek tétován<br>megszorítják az ujjamat,<br>piciny kezek,melyeknek érintése<br>szívem rejtett zugába hat.<br><br>Piciny kezek,melyektől úgy érzem<br>soha nem voltam boldogabb,<br>piciny kezek,mint lágy szellő<br>simítják végig arcomat.<br><br>Piciny kezek,melyektől szárnyat ölt<br>minden erő,és akarat<br>hogy újra tudjam kezdeni,<br>mikor már semmim sem maradt!<br><br>

<br><br>Kopott kabátját levette már az ősz<br>reszketve,halkan didereg,<br>s a levetkőzött csupasz fák közt<br>némán,megtörten integet.<br><br>nem vitt el magával semmit,<br>csak az őszi nap erejét,<br>de itt hagyta vigaszul nékünk<br>szívének minden melegét.<br><br>Helyébe csikorgó tél jön,<br>a föld is fagyosan didereg,<br>s a reszkető,deres,csupasz fák közt<br>hópelyhek közül integet.<br>

<br><br>Mindig az a legszebb álom<br>amely sosem teljesül,<br>mert a legédesebb érzés<br>mindig mardos legbelül.<br><br>Mennyi vágy,és mennyi sóhaj<br>melytől szívünk megremeg<br>mért kell mégis futni hagyni?<br>Józan ész nem érti meg!<br><br>Jó lenne tán úgy szeretni<br>ahogy senki sem szeret?<br>Szenvedélytől tűzben égni<br>akkor is,ha megsebez?<br><br>Mint egy vulkán úgy kitörni<br>lávát szórva messzire,<br>aztán csöndben messze futni,<br>s nem nézni ,más vérzik.-e?<br><br>Talán mások így tennének <br>nem törődve semmivel,<br>majd csöndesen elsuhannak,<br>és beérik ennyivel.<br><br>Ó! én inkább félre bújva<br>messze űzöm álmomat<br>s bár az álmom szertefoszlik<br>büszkeségem megmarad.<br> <br>

Keresd a FÉNYT, biztos, hogy megtalálod,<br>megtalálod, ha Ő az igaz álmod.<br>Imára kulcsolt dolgos két kezeddel<br>kérj segítséget szívvel, szeretettel.<br><br>Hívó szavad az angyalok meghallják,<br>jöttödet régóta epedve várják..<br>Imád fénye az ajtókat kinyitja,<br>Mennynek a kapuját szélesre tárja.<br><br>Lelkedig hatol a FÉNYNEK ereje,<br>aurádat simítja égi zene.<br>Vakító FÉNYBEN a szemed becsukod,<br>hála erejétől könnyed hullatod.<br><br>Fejedet hajtod Istened ölébe,<br>végtelen nyugalom költözik szívedbe.

Esélyeink egyformák,<br>nem vagyunk mi rabszolgák!<br>Szabadoknak születtünk,<br>ám kicsit eltévedtünk.<br><br>Gondolkodtak helyettünk,<br>sekélyes lett életünk,<br>mi helyettünk álmodtak,<br>reánk őrként vigyáztak!<br><br>Volt csak kötelességünk,<br>álmodozni nem mertünk,<br>gondolkodás eszközét <br>agyunkból kiszerelték.<br><br>Mostantól ez másként van,<br>gondolkodó agyunk van,<br>eszünket visszakaptuk,<br>néhányan már használjuk.<br><br>Használd Te is, van mire,<br>gondolatod ereje,<br>gazdaggá tesz, meglátod,<br> ha<br>teremtőként használod!<br><br>Elolvadt a régi hó,<br>tudatos gondolkodó<br>lettél, éljél hát vele,<br>láss neki és fogj bele!<br><br>Merj álmodni és hinni,<br>örök lénnyé fogsz válni!<br><br>