Folyik a víz,<br>Folyik vele együtt a pici szívem.<br>Elsodorta elsodorta messze a pici szívem,<br>Mit tegyek? Mit tegyek?<br>Ússzak utána?<br>Vagy hagyjam had sodorja el a messzi világba.<br>Nem hagyom! Nem hagyom!<br> Most tudtam meg igazán,<br>Hogy kellesz nekem drágám.<br>Gyere vissza ne hagyj el,<br>Én nélküled senki sem leszek.<br>Ha kell megverekszem érted,<br>De te akkor is az enyém leszel szívem.

Mély fájdalommal tudatom<br>mindenkivel,<br>akik utáltak ebben<br>a keserves életben<br>hogy<br>még mindig élek.<br><br>*szerző: a beküldő

Leengedem a horgonyt,<br>Mert a főkapitány morcos,<br>Én vagyok a szakmában a legjobb,<br>Ezért minden fiú utánam futkos,<br>Szeretem a friss halat,<br>De ha tudsz sushit is hozhatsz,<br>Leengedem a hajamat,<br>S lóbálom a szoknyámat.

Álmaim őrzője voltál<br>oly sok fáradt hajnalon.<br>Már nem torzítja arcom<br>könnyező mosoly,<br>de hosszú éjszakákon át<br>tovább hajszolom<br>reflektor tépte emlék-arcodat.<br><br>Szerelmed álma kincs,<br>nem ad reményt a nincs,<br>csókjaim tüze kevés,<br>ha hideg az ébredés,<br>s nincs erőm, hogy betakarjalak.<br>Új ruhákba, hogy bújtassalak,<br>ha arcom is szegény. Kopott,<br>elfogyó múltam nem kapott<br>reményt a téli ébredéstől.<br>Vártam még, de a szenvedéstől<br>csak torz vigyorra tellett,<br>azután mennem kellett.<br><br>Szeretve szeretlek,<br>fáradt szenvedélyjel,<br>arcokban kereslek,<br>minden züllött éjjel.<br><br>Gép, ember,<br>gépember.<br>Egyek vagyunk, én és a gép,<br>valaki jön, helyembe lép.<br><br>De fogsz-e mással,<br>úgy mint akkor ott velem,<br>szeretkezni a hegyen,<br>hálózsákba bújva,<br>félúton Krakkó felé,<br>új mesés csodák elé<br>futsz boldogan újra,<br>mással, mint velem,<br>hazudsz neki is,<br>mindig mint nekem?<br><br>Fényszórók kúsznak fel a dombon,<br>piros hátuk álmot küld felém. <br><br> <br>1980.

Így mosdik a hold a tó tükrében<br>a hideg nyári szellő szárítja...<br>nem látja senki se az estében, <br>hogy csupasz testét felhőkbe zárja.