<br><br>Sikíts vagy sírj ha fáj belül<br>ne tűrd némán ha bántanak!<br>Tombolj és lángolj mint a tűz!<br>Ne szorítsd össze az ajkadat!<br><br>Ne fojtsd magadba bánatod!<br>Nem lesz jobb neked semmivel!<br>Csak belülről éget teljesen<br>s lelked tiporja őrli fel..<br><br>Fájdalmad éget mint a tűz!<br>S ha végre földre hull,<br>nem marad más utána<br>csak üszkös rom, és hamu.

<br> <br>Nem a ruha teszi az embert<br>azt mondják mindig annyian.<br>Dehogynem! Koldussal ki áll szóba?<br>Mért ül ott mindig egymaga?<br><br>Hisz egykor lehetett ő is<br>okos, vagy erős, férfias,<br>ki tudja mi történt véle?<br>Talán egy szörnyű tragédia!<br><br>Ne ítélj előre senkit!<br>Nem tudod mi vitte reá!<br>Ma mindened van, de ki tudja holnap<br>lesz- e még aki hazavár?<br><br>Ma drága ruhákban villogsz,<br>s talán a szíved jéghideg,<br>mégis, most körül hízelegnek<br>hisz tudják! Teli a zsebed!<br><br>Tedd le a drága ruhákat<br>s öltözz rongyokba csendesen,<br>vegyülj a gazdagok közé,<br>lesz-e ki szóba áll veled?<br><br>S akkor fogod csak észrevenni<br>hány ember van , ki észrevesz<br>ki áll melletted jóban-rosszban,<br>s ki az ki pénzedért szeret!<br><br><br><br>

<br><br>Az én anyám oly messze van már<br>de most is látom őszülő haját,<br>lehunyt szemekkel magam előtt látom,<br>arcának minden mosolyát.<br><br>Látom hogy siet elébem<br>lágy szellő borzolja ősz haját,<br>kitárt karokkal engem vár csak<br>s úgy ölel magához, szinte fáj.<br><br>Sosem hittem hogy ennyire fájhat<br>amikor messze lesz talán,<br>szememből csordul a könny is<br>hisz oly messze van az én anyám.

<br><br>Anyám keze miattam kérges<br>mégis annyira jó nekem,<br>amikor dolgos két kezével<br>megsimítja az én fejem.<br><br>Anyám keze erős és ráncos<br>hisz mindig oly sokat dolgozott,<br>de boldog vagyok ha erős kezével<br>végigsimítja homlokom.<br><br>Látom rajta mennyire fáradt<br>szemében fáradt fény ragyog,<br>s csillogó szemében látni vélem<br>a legfényesebb csillagot.<br><br>Hiába dolgozott annyit<br>kincseket gyűjteni nem tudott,<br>S mégis érzem: meleg szívének<br>minden fénye csak rám ragyog.<br><br>Anyám keze miattam kérges<br>hisz miattam hajszolja magát,<br>s megköszönni nem tudom eléggé,<br>hisz oly sokat tett az én anyám!

<br><br>Ki egyszer elárult ne engedd vissza!<br>Hiába próbálsz megbocsájtani,<br>hiába próbálod nem tudod feledni<br>nem tudod törölni az emlékeid.<br><br>Ki egyszer elárult százszor is elfog!<br>Hiába ígér néked kincseket!<br>Hiába kapsz tőle égő,piros rózsát<br>tövise véresre szúrja a kezed.<br><br>Hiába próbálsz újra hinni néki<br>az örökös kétely mindig benned él,<br>hisz a széttört vázát is hiába ragasztod,<br>szilánkot hagy az összetört cserép.<br><br>Ne menj hát vissza a múltba!<br>Töröld le hulló könnyedet,<br>s várj,míg a kihullott könnyed <br>meggyógyítja a szívedet!<br><br><br>