<br>Olyan szelíden szóltam hozzád<br>olyan szelíden kértelek,<br>de hiába minden! meg sem hallod!<br>S nem akarsz róla tudni sem!<br><br>Olyan szelíden szóltam hozzád<br>mint a sóhajtó fellegek,<br>vagy az esti szélben összeérő<br>suttogó nyárfalevelek.<br><br>Miért nem hallod hogyha hívlak?<br>Mért kell hogy kiáltsak neked?<br>Mért nem érzed hogy tehozzád száll<br>minden szó amit suttogok neked!<br><br>Hallgatnál még rám de már késő!<br>Nem leszek mindig itt neked!<br>s hiába hívsz,nem tudok menni,<br>hisz ki tudja akkor hol leszek!

Sok minden kavarog a fejemben,<br>Legtöbbször az életem.<br>Hogyan élek?<br>Vagy talán,hogyan kellene?<br>Legyek magabiztos és szabad?<br>Vagy zárkozzak be s hallgassak?<br><br>Annyi ember van a világon,<br>Bár többségük rossz.Sajnálom.<br>Bárcsak mindenki jó lenne,<br>Boldog és nem színlelne.<br>Mert életük csak megjátszás,<br>Hamis lelkizés és hazudozás.<br><br>Visszatérve az életemre,<br>Tettek mezeje leple.<br>Boldog vagyok és szomorú,<br>Bezárkozott és szabadvágyú.<br>Hogy miért? Nem tudom..<br>Zűrzavar szelében fuldoklom.<br><br>S nem látom a kiutat,<br>Innen nem szabadúlhat.<br>Senki.Senkisem.<br>Még én magamsem.<br>Belátom itt nem én irányítok,<br>Sakktáblán én csak egy bábú vagyok.

<br> <br><br>Nem jön a tavasz hiába várjuk<br>pedig úgy vágyom már a kék eget,<br>napfény sem ragyog hiába várjuk,<br>hisz eltakarják tőlünk a fellegek<br><br>Én úgy szeretném ha nap sütne az égen<br>s bearanyozna minden kis szobát,<br>meleget árasztva mindenki szívébe<br>elsöpörve mindenki búját, bánatát.<br><br>Ne legyen többé se harag, se bánat,<br>hisz szenvedtünk mi már éppen eleget!<br>Istenem! Hozz már napfényt is a földre!<br>Hadd melegítse fel a szíveket!<br><br>Ragyogj be mindent fénylő sugaraddal!<br>Gyógyítsd meg végre a gonosz lelkeket!<br>Hadd legyen húsvét szerte a világon,<br>s legyen mindenkinek áldott ünnepe!

<br>Szürke homály ködösíti szemem,<br>Mi nem tud eloszlani szertelen.<br> <br>Ragyogás mi egykor voltam,<br>Csupán csak árnyéka múltnak.<br> <br>Én szenvedésre születtem,<br>Mártír élet a keresztem.<br> <br>Szavam kopik mint a nevem,<br>Kifog majd hinni nekem?<br> <br>

<br><br>Holnap,holnap talán már nem.<br>Véget ér!álom lesz,ez az<br>emberhez méltatlan küzdelem.<br><br>Milyen messze ér a szerelem fénye?<br>Lélek feketül lélek terhétől, s még<br>aggként is remeg szemünkben,<br>a megélt szerelmes élet szenvedélye.<br><br>És mint száraz kóbor falevél<br>sodródik a tenger vizén,úgy<br>Lebeg fonnyadt gyenge szívünk<br>Semmiként.A semmi egén.