<br>Olyan jó dolog anyának lenni<br>az egyetlen ami állandó, örök!<br>Amikor csöppnyi gyermekem megláttam<br>szívembe örök tavasz költözött.<br><br>Amikor először karjaimba zártam<br>Nem volt a földön nálam boldogabb,<br>szétfoszlott álmaim új reményt találtak<br>s csöpp szeme tükrében ébredt fel a nap.<br><br>Olyan jó dolog szeretni őket!<br>Átadni szívünk minden melegét,<br>hisz a gyermekünk az egyetlen a földön<br>ki mindig, mindenkor szívünkben él.<br>

<br><br>Földet ért az angyal szárnya melegéből<br>Kiszórta sűrű bánat hamuját<br>Fényszikra tört harmattá az úton<br>Valahol a világban egy csendes délután.<br><br>A kibomló fájdalomtól,dallá olvadt a<br>Madarak vézna törékeny lába,majd a<br>Megfagyott a tengerek fölött<br>A tűzforró kékség alakváltozása.<br><br>Éhes,elhagyott gyermek sikolt hiába,pedig<br>Isten tenyere nyitott búban, kínban,könnyek között.<br>Amit elvesz most a jelen öröméből<br>Holnap, halálod után,barátként,lágyan rád köszön.

Létezésed mart bele a létembe,<br>Nem vesz ki onnan senki se,<br>Ott maradsz bennem akkor is örökre,<br>Ha összetörik szerelmünk gyönyörű tükre.

Picinyke teste kezemben<br>többi élettelen tetem...<br>De csak nézhetem<br>A könny marad nekem<br>Fekszem<br>Lassan eleresztem<br>Hátamra nehezül újra keresztem<br>Marad a kérelem<br>Testét rongyba tekerem<br>Mely tartja melegen<br>De hiába eb-gyermek kínja, taszítja sírba.<br>Keserves hangjai rövid életének<br>Fülembe üvöltő hangként térnek<br>Sorstól választ hiába kérek<br>Fájdalmas nézése anyja szemének<br>Hogy kölykét senki nem menté meg<br>Elvette tőle őt az élet<br>Kérdő barna szempár tövisként szúr bele szemembe..<br>..miért nem tettél semmit ember Te...<br>Ha hatalmad tenger ...<br>Kicsiny jószág utolsó nyög-kérdése szakítja félbe<br>Miért nem lehetett a világban helyem<br>Miért nem bújhatott anyámhoz testem<br>Miért nem léphettem ki világi körbe<br>Miért fogad be a föld korán örökre<br>Miért nem lehetek játszó ebgyerek<br>Mit vétettem én neked ...<br>Hogy éltem korán elveszed<br>S a kis életláng kialszik<br>Apró test elernyed<br>Szép vadász mezőkön örökkön kérlelhet<br>S ököl be szorul ekkor a kéz<br>Fájdalmas szempár égre néz<br>S átkozza az isteni eget<br>Miért vette el tőle kit várt, szeretett.<br>Néma kínban állva<br>Csodára többé nem várva<br>Búslakodik a tehetetlen ember<br>Kit isten keze megver<br>Lázadó dühével állja ütéseit<br>S tűri fojtván szenvedéseit<br>Tekergeti újra sebeit<br>S vési kérdésit<br>Düh és harag futkos de céltalan<br>Nincs kit okolni, sors ha van..<br>Feleljen nekem<br>Miért teszed ezt velem?

<br><br>Nem vágyom utánad! Már nem is szeretlek!<br>Hisz szíved helyén csak hideg kő lapul,<br>sohasem tudtál szeretni engem<br>csak belém tapostál durván és gazul. <br><br>Nem kérek többé semmit sem tőled!<br>Hisz semmi sem lágyítja kő szívedet,<br>egyetlen könnyet ejtek csak érted<br> és az esti ködben végleg elveszek.<br><br>