<br>Az is szegény, ki kopott ruhákban jár<br>korgó gyomorral éhesen talán,<br>lyukas zsebeiből nem hull már ki semmi,<br>bár egész életében dolgozott talán.<br><br>Az is szegény, ki gyógyszerekre költi<br>kemény munkával gyűjtött vagyonát,<br>hisz hiába dolgozott egy életen át érte<br>mások élik fel munkája javát.<br><br>Az is szegény, kit nem hagynak szeretni<br>hiába adná érte mindenét,<br>hiszen sajgó szívét ezernyi seb marja,<br>s legszebb érzelmeit mások tépik szét.<br><br>Az is szegény, ki nem enged szeretni<br>s meggyötört szívét bezárja talán,<br>megsebzett lelkét kőfalakba zárja<br>s hiába dübögnek szíve ablakán.<br><br>S az is szegény, ki kincseit számlálva<br>irigy lelkével más kárán derül,<br>hisz még pénzéért sem tudják tán szeretni,<br>s szegényebb ő talán mindegyik közül.<br><br>

<br><br>Magyarföld, ahol megszülettél <br>Meghatározza hogy mi lettél. <br>Csak magyar lehetsz, semmi más. .<br>Szívedbe ütve ősi sorsod , <br>És ezt keresztként egyre hordod. <br>Érhet ezernyi új hatás, <br>Mégis maradsz minek születtél. <br>Szent örökség, hogy magyar lettél. <br><br><br>Ha a hazád ad otthont néked, <br>Természetes, hát sohsem kérded <br>Magyarnak lenni mit jelent. <br>A szó körötted anyanyelved, <br>S ha tanulod a történelmet <br>Megértesz multat, és jelent. <br>Szabad vagy végre, valahára, <br>S felállsz a Himnusz dallamára. <br><br><br>De, ha külhonba visz a végzet, <br>Nem akartad, és nem is kérted , <br>A sors mégis ezt mérte rád. <br>Gyökér nélkül is talpon állni, <br>Idegenben otthont találni, ,<br>Megbecsülni egy új hazát <br>Elhinni , hogy boldogan élsz itt, :<br>Miközben siratod a régit. <br><br>Ha megpróbálsz mindent temetni,<br>Adyt, Petőfit elfeledni,<br>Eltörölni a multadat.<br>Új földön, új emberként élni <br>Magad tagadva azt remélni<br>Babylonban értik szavad.<br>Muskátli és waratah két tő,<br>Hiába piros mind a kettő.<br><br>Légy büszke arra hogy Magyar vagy.<br>Szép a világ, de bármilyen nagy<br>Beolvadni nem kell neked.<br>Neveld családod új hazádnak<br>De álmaid csak hazajárnak.<br>Neked Magyar az éneked.<br>Zúghat ezer nyelven a tenger,<br>Csak magyarul vagy teljes ember.<br><br>Őrizd híven az anyanyelved.<br>Cserélhetsz hazát, hitet, elvet<br>Élhetsz bárhol a fold szinén.<br>Nyelvünkben egyek vagyunk váltig,<br>Ápoljuk, óvjuk mindhalálig,<br>Áldás mely végig elkisér.<br>Összetartó erő és egység. <br>Magyarnak lenni szent örökség!<br>

<br>Születésnap, elmúlt ez is,<br>Hosszú volt és magányos.<br>Egy kéreggel több lett a szívem körül,<br> Talán feltörni még sikerül,<br>Ha mégsem, hát úgy is jó.<br><br>Ez már nem oszt és nem szoroz,<br>Évek óta csak gyűlik a rossz,<br> A kerék óriás és csak lefele halad,<br>S köröttem egyre szűkebbek a falak.<br><br>Komorak, magasak, sötétek és durvák,<br>Sunyin lesnek, hogy mikor tudják beomlasztani a tetőt?<br><br>S ha elfogy a végső, maradék erőm,<br>A hit, a bizalom és a szerelem,<br>A remény, az ugye megmarad, az ugye nem hal meg utoljára sem?!

<br>Hideg hannoveri utcán óvatosan lépkedek<br>Lábam alatt haldokló,színes, őszi falevelek sokasága kér könyörületet.<br>A könyörtelen ítélő az idő, nem látja nem hallja, sosem,<br>S én óvatosan lépkedek, -ugyan ez mit sem ér, de nekem sokat jelent.<br><br>Jutalmam ezért a napsugár,ki néha-néha még mosolyog is rám,<br>S melenget, mint az anyai kéz,mely mindenkor a jót adni kész.<br>Csillogó esőcseppek a leveleken,<br>Vagy tán könny, mi nem szárad fel sohasem?<br><br>Óvatosan, lassan tovalépkedek,<br>A könyörtelen idővel is harcra kelek,<br>A tovatűnő napsugárba kapaszkodom én,<br>Hogy veled találkozzam majd, a világ tetején.<br><br>Emlékszel e dalra még?<br>Akkor kék volt fenn az ég, s a szivárvány híd alatt, sokszor megcsókoltalak.<br>Tán nincs is oly messze még,<br>Azóta is kék az ég, mert szemeidben látom még,<br>hogy milyen volt akkor, rég!<br><br>Mikor megismertelek, szívem őrült táncba kezdett,<br>Érted mindent elfelejtett és csak veled lenni vágyott,<br> Úgy éreztem, a világot nyertem el teveled én, két karodnak rejtekén.<br><br>Azóta is erre vágyom,teljesülne minden álmom,<br>S szép kék szemedet, ha látom,<br>Mindig veled vagyok én,<br>Ott, a világ tetején.

- Elvárod tôlem<br>hogy megértselek;<br>s ha nem teszem...<br>azt hiszed hogy<br>nem szeretlek.<br><br>azt hiszed rólam<br>hogy nincs látóhibám;<br>pedig rövidlátó vagyok<br>és a vélményem is<br>lehet hogy azzal jár.<br><br> gondolj egy életet<br>látóhiba nélkül<br>- milyen jó is lenne<br>a megértés útján járva<br>mindenki békében ül.<br><br> ... sajnos a látóhibáink<br>sokfélék lehetnek,<br>és sokféle vélemények,<br>egymással keveredve,..<br>néha összevesznek.<br><br>