<br><br>Rügyeznek a fák odakint a kertben<br>bontani vágynak már szirmaikat,<br>Akár az én szívem, napfényre várnak<br>hogy virágba borítsa ágaikat.<br><br>Olyan jó lenne napfényben élni<br>hogy érezzem végre fénylő sugarát,<br>hisz oly nehéz mindig árnyékban élni<br>sötétben bolyongva, hol senki se vár.<br><br>Úgy szeretnék végre napfényben fürödni<br>nézni, hogy virágba borulnak a fák,<br>érezni mikor megdobban a szívem<br>míg előtte suhan el a kék madár.<br>

<br>Milyen sötét és vörös az ég alja<br>szinte már izzó szikrákat lövell,<br>mintha ránk sújtana iszonyú haragja<br> s vöröslő szemével mérgesen figyel.<br><br>Haragos szemével villámokat szór le<br>sűrű záporként ontva könnyeit,<br>hogy hulló könnyeivel tisztára mossa<br>s messzire sodorja gyarló bűneink.<br><br>Úgy szeretnék hozzá oly közel kerülni<br>hogy lemossa nékem is kínzó bánatom,<br>hogy megkönnyült szívvel tudjak újraélni<br>hisz nehéz terhemet már alig bírom.<br>

<br><br>Csak az tud maga körül mindent tisztán látni<br>kinek tisztára mosták szemét könnyei,<br>kinek arcáról új remény sugárzik<br>csak az képes mindent újra kezdeni.<br><br>Ki el tud temetni mindent ami rossz volt,<br>kinek szívében nincsen már harag,<br>ki elnézi neked minden tévedésed<br>s ha feledni nem is tud, megbocsájtja azt.<br><br>Csak ő képes szeretni minden kis hibáddal,<br>ő az ki nem fog soha bántani<br>s ha boldogságra vágysz ezen a világon,<br>próbáld meg te is őt megérteni!<br>

<br>Hiányzol Anya! Le sem tudom írni<br>mennyire hiányzik becéző szavad,<br>mennyire hiányzik gyöngéd érintésed<br>szíved melegsége, arcod mosolya.<br><br>Megadnék mindent egy gyöngéd érintésért<br>hogy megsimíthassam őszülő fejed,<br>olyan boldog lennék, ha legalább egyszer<br>arcom simítaná vénülő kezed.<br><br>Hiányzol Anya! Hisz te voltál nékem<br>borongós időkben minden támaszom,<br>amikor fejemet válladra hajthattam<br>egyszerre megszűnt minden bánatom.<br><br>Most is rád gondolok könnyező szemekkel<br>s lélekben próbállak megérinteni,<br>Te vagy a legdrágább ezen a világon!<br>Sohasem foglak elfelejteni!<br>

<br><br>Kerestelek a csöndes félhomályban<br>az alkonyatból nyúló éjszakában,<br>mondd meg! Merre vagy?<br><br>Kutattalak a tűnő messzeségben<br>s kiáltanék a messze zúgó szélben<br>hogy meghalld hangomat.<br><br>Kiáltanék újra és újra<br>de nem hallom hangodat vissza,<br>szólj hát! Merre vagy?<br><br>Jössz e már? Vagy felejtselek végleg,<br>temesselek a szívembe mélyen<br>mondd meg :hol maradsz?<br><br>Akarsz még? Vagy elfeledtél mindent<br>s meg sem látod már patakzó könnyem<br>mely lelkemből fakad?<br><br>S ha elmegyek fogsz e majd hívni<br>hogy válladon tudjam kisírni<br>mi felkavar?<br>