<br>Álmomban úgy vontál magadhoz,<br>álmomban úgy szerettelek,<br>ahogy a napfény öleli lágyan<br>a messze tűnő halvány felleget.<br><br>Álmomban úgy öleltél engem<br>mint tavaszi szél a halvány kék eget,<br>sóhajtva, lágyan simogatva,<br>míg érintésébe beleremeg.<br><br>Álmomban úgy akartál engem,<br>mintha elengedni nem tudnál soha,<br>oly forró hévvel, oly szédült erővel,<br>felszítva bennem minden lángomat.<br><br>Álmomban úgy őriztél engem,<br>mint egy törékeny apró gyöngyszemet,<br>mintha már akkor érezted volna,<br>számunkra minden,minden elveszett !<br> <br>

<br><br>Esküszöm megteszek mindent,<br>csak ne vedd el tőlem mindenem!<br>Én félre dobok minden álmom,<br>csak egyedül őt hagyd meg nekem!<br><br>Többé már nem látlak sírni!<br>Elrejtem hulló könnyemet!<br>Hisz eddig sem sütött rám napfény,<br>eltakarták a fellegek.<br><br>Nem viszek magammal semmit!<br>A téli széllel messzire megyek,<br>sötét felhőbe burkolózva,<br>csak ne vedd el tőlem mindenem!<br><br>S ha mégis elveszed tőlem<br>azt, ami legdrágább nekem,<br>magammal rántom izzó pokolba,<br>ki tönkretette az életem !<br><br>

<br><br>Anya! Az arcod oly forró most,<br>láz rózsák gyúlnak arcodon,<br>nem szólsz,csak ott fekszel némán,<br>s én önmagamat vádolom.<br><br>Ha néha-néha rossz voltam hozzád<br>arcodba temetted két kezed,<br>nem szóltál semmit,elfordultál,<br>hogy ne lássam hulló könnyedet!<br><br>Anya hidd el,már rég megbántam<br>hogy nem fogadtam szót teneked,<br>nem hittem néked,hiába intettél,<br>míg nem gyűltek felettem sötét fellegek!<br><br>Megbántam százszor,de már késő!<br>S hogy neked is fáj, azt jól tudom!<br>S hogy mellettem vagy mindenáron,<br>meghálálni sosem tudom.<br><br>Anya kérlek, ne hagyj itt engem!<br>Ezentúl hallgatok reád!<br>Hisz te vagy az egyetlen a földön,<br>ki szeret,és mindent megbocsájt!<br><br>

<br><br>A jó barátok eltűntek messze<br>mint az elsárgult, hulló falevél,<br>mennyien ígérték számíthatsz rájuk,<br>de mára már mind csak emlékedben él.<br><br>A jó barátok olyanok voltak,<br>mint az augusztusi hulló csillagok,<br>melletted voltak tűző napsütésben,<br>mint a nyári égen fénylő csillagok.<br><br>De a téli faggyal oly messzire tűntek,<br>mint a dér csípett hulló levelek,<br>emlékeiktől szíved még parázslik,<br>de hó födte már be a lépteiket.<br><br>A jó barátokra ne számíts többé!<br>Csak magadban szítsd a szunnyadó tüzet!<br>Egyedül kell a semmiből felállnod,<br>s ne várd hogy bárki is fogja a kezed!<br><br>

<br><br>Szeretni jöttünk erre a földre<br>és hogy másokat boldoggá tegyünk,<br>de bármerre járok,bármerre nézek,<br>gonosz irigység vesz mindent körül.<br><br>Hová tűnt már az emberi érték?<br>Hol van már őszinte érzelem ?<br>Talán tovaszállt a zúgó őszi széllel<br>s nem maradt belőle szinte semmi sem ?<br><br>Szeretni jöttünk erre a földre,<br>és mégis úrrá lett itt a gyűlölet!<br>Kik mást eltaposnak,kincseket rabolnak,<br>csak azoknak jár már bőség,tisztelet.<br><br>Szeretni jöttünk erre a földre,<br>hát ne gyűlöljetek,szeressetek!<br>Itt van a pokol ! Itt van a mennyország!<br>Nincs másik élet,most szeressetek! <br><br>