<br><br>A legszebb szó, amit tenéked mondtam<br>azon a hűvös éjszakán,<br>fülembe cseng, még most is úgy hallom<br>mintha éppen most mondanám.<br><br>Amikor azt mondtam téged szeretlek<br>olyan boldogan néztél reám!<br>Mintha megkaptál volna minden kincset<br>amely a földön létezik talán.<br><br>s amikor elmentél olyan árva lettem,<br>akár az utolsó, sápadt fénysugár,<br>amely az ég alján búcsút intve sóhajt<br>s azután kialszik mint a gyertyaláng.<br>

<br><br>Pusztító özönvíz önti el a tájat,<br>elsöpör mindent a zúgó áradat!<br>Zavaros vizével hömpölyögve árad<br>s mindent elsöpör mi útjába akad.<br><br>Elönti a szántást, a zöldellő rétet,<br>nyomában nem marad csak víz és sártömeg,<br>reszketve szaladnak az állatok előtte<br>s védelmet keresve futnak messzire.<br><br>Nincs már semmi, mi gátat szabna néki!<br>Nincs olyan Isten ki megállítaná!<br>Hörögve dobálja dühös hullámait,<br>s elpusztít mindent, mi útjába áll.<br><br>Istenem! Ne engedd! Szabjál gátat néki!<br>Vedd vissza tőle e pusztító erőt!<br>Küldd inkább olyanra ki sokaknak ártott,<br>s a gyöngéknek add az éltető erőt!<br>

<br><br>Oly kevés kell a boldogsághoz!<br>Néha elég egy forró ölelés,<br>egy kedves szó, amely elvarázsol<br>akár a hívó messzeség.<br><br>Oly kevés! S néha ez is oly sok!<br>Hiába vágysz rá szüntelen,<br>elillan tőled lepkeszárnyon<br>akár a múló képzelet!<br>

Ülök kint a balkonon, cigaretta kezembe<br>és gondolkodom, ez az élet tényleg nekem való-e.<br>Nincsen sem palotám, sem korlátlan életem<br>Csak a társaság, mely körül vesz engem.<br><br>Nem vagyok én telhetetlen, nem kell az egész élet.<br>Csak szeretném azt hogy boldogan éljek.<br>Megvannak a barátok a pénz és az elismerés<br>De ez nem minden, ez csak a körítés<br><br>Egy ideig azt hittem hogy a körítés a fontos<br>De rájöttem , ez előre nem rúgdos.<br>Nem segít az életemet előre meg írni<br>Mit fogok később majd elmesélni<br><br><br>Elmondom majd fiamnak milyen szép az élet<br>De azt is hogy ebből ő már szépen meg nem élhet.<br>Elmondom én neki az élet csínját bínját<br>De nem fogja elhinni, mivel ő már mást lát.<br><br>Látja majd a szépet, a jót, a különbséget<br>De nem tudja átérezni, a felnőttséget.<br>A fiatal elme, mindig máshogy ragyog<br>Ő miért ne tudna fellőni egy újabb nagy csillagot?<br><br>Egy csillagot mely megtudná váltani a világot<br>Istenem, bárcsak lenne ilyen a világod<br>Bárcsak igaz lenne, minden mit elhiszünk.<br>Bárcsak az álmaink írnák az életünk.<br><br>Ha minden mese igaz lenne<br>Ha minden madár szárnyra kelne<br>Nem lenne mi szárnyat szegne<br>Minden ember boldog lenne.<br><br>Mert ez a világ boldogságra született.<br>Nem a búra s bánatra mely szüli a versemet.<br><br>Megvan minden boldogságom, megvan minden vigasságom<br>Mégsem érzem hogy meglenne, belülről az igazságom.<br><br>Nem tudok a lelkemmel zöld ágra vergődni<br>Mely segítene a helyes irányba tévedni......<br><br>Nem látom a helyes irányt, nem szabja meg senki<br>Nehéz az életet, irány nélkül élni.<br>Érezem a jót, és hogy mit kellene tenni.<br>De nem húz az elme, mert éppen jobb a semmi.<br><br>Jobb az üresség, és a méltánytalan élet<br>Talán egyszer majd, észhez tér a lélek.<br>Elindítja újra, a megtört élet útját.<br>És megpróbálja tovább vinni amit régen elvárt.<br><br>Felhozni a régi álmot, melyet gyerekként képzelt<br>Mikor még sokkal jobbnak tűnt az élet.<br>Felveszi a harcot a gonosz igazsággal<br>És legyőzi mert az álmok minden felett állnak.<br><br>Álmodja a tökéletest a jót, a szépet.<br>Mert az elme ezért több mint az élet<br>Boldoggá teszi azt is ami nem valósult meg<br>Mert elhiteti azt hogy minden megtörténhet.<br>

Ez a versem 20-krajcáros<br>többet nem ér<br>- ilyen sajnos.<br>ha kedved van rúgjál bele,<br>ne olvasd el<br>mit érsz vele?!<br><br>de nekem vagyon<br>a papiros...<br>és a villany<br>mert éjjel van...<br>s az életem... <br>luxus lett most.<br><br>földpadlós szobában éltem<br>a gyermekkoromban<br>az apám a földre köpködött<br>s a csikket is a talpával etette<br>- mert luxusnak tekintette,<br>hogy ezt megtehette!<br>mialatt én az anyámat a padlón<br>rajzolva bosszantottam.<br><br>most már egészen más az élet<br>az ember csak örülni képes most,<br>ha magamról beszélek.<br>ezt nem szolgáltam meg - belátom -<br>már annak is örülni tudok,<br>ha tiszta a padlóm és nem lát koszt.<br><br>nem kívánok létrázni<br>minek?<br>a karierre sin szükségem <br>mert<br>amik másnak már nem jelentenek <br>semmit!<br>azok jelentik...<br>azok váltak számomra azzá most<br>hogy lettek örömteli luxus<br>kincsek!!<br><br><br>