Szeretni, mondd, mi az kérlek kedvesem?<br>Zárt, szép titoknak lenni oly boldog lelkesen. <br>Elménk határán, öblös súlyos réteg alatt<br>Rég született egy döntés, én szeretlek. Miattad. <br>Elmondani? Nem lehet, hisz akkor <br>Titkunknak vége. Hisz mit tudunk, <br>Lelkünkbe lezárul végleg. Nyugtom keresem<br>Éltem után megyek tán majd boldogan. Téged<br>Kereslek, de nem talállak, és hiányzol nagyon. <br>

Némán mentem az árban<br>Esett az eső,<br>Még azt sem tudtam mi van, vagy mennyi az idő.<br><br>SZívemet a horror és a fájdalom tiporta,<br>Elevenen újraélni csak a balga sorsa.<br>Rád gondolni újra, s újra fedetlen átok,<br>Emlékeid meggyötörnek, szíveim szilánkok.<br>Testünk egyszer egy volt, idő múltán kettő,<br>Lelkem tiéd rabja lett, a válasz nem kellő.<br>Eszem már rég elveszett, mélyt a szerelemben,<br>Keresni sem tudnám, mert nálad hagytam esztelen.<br><br>Menekülni nem tudok, a vágy elás, betemet,<br>Álmaimba menekülni se könnyebb, se nehezebb.<br>Ringó karodba emelj még, még, újra kérlek, hogy az álom álom legyen, az életem meg élet.

<br><br>Megtörten, búsan járom az utcát<br>szemem sarkában könny ragyog,<br>senki sem szól, senki sem néz rám<br>csak egy koldus ki mellettem ácsorog.<br><br>Reszkető kézzel tartja a markát,<br>kérve: csak egy kis aprót adjanak!<br>Hogy tudjak egy kis kenyeret venni!<br>Kérem! Csak néhány forintot adjanak!<br><br>Esdeklő szemekkel nézi az arcom,<br>megtört szemében sápadt fény ragyog<br>nem szólok semmit, zsebembe nyúlok<br>s szótlanul néhány forintot adok.<br><br>Hálásan néz rám, s rebegi halkan:<br>Isten áldja meg érte asszonyom!<br>Nem is sejti hogy lelkemben mélyen<br>én is egy kifosztott koldus vagyok!<br>

<br><br>Mennyire szeretsz? Mondd el újra<br>hallani szeretném hangodat,<br>ahogy kimondod újra és újra<br>nevemet suttogva, boldogan.<br><br>Szeretsz e úgy mint a legszebbik rózsát<br>mely tenéked ontja minden illatát?<br>Mely ablakod alatt lágyan és szelíden<br>bűvös illattal lengi be szobád?<br><br>Hiányzom e? Vagy eloltja bárki<br>hirtelen feltámadt égő szomjadat?<br>Hiányzom e ha messze vagyok tőled<br>s nem érzed ajkadon forró csókomat?<br><br>Látod? Én szeretlek! S kínzó szomjamat<br>nem olthatja el senki sem!<br>Csak tőled akarok minden apró bókot<br>melytől melegség járja át szívem!<br><br>Tőled akarom a bársonyszirmú rózsát,<br>a gyöngéd ölelést, a forró csókokat,<br>nem kell senki más ezen a világon!<br>Csak te olthatod el égő szomjamat!<br> <br>Csak te vagy nekem egyedül a földön<br>ki elhozza nékem a virágzó tavaszt,<br>és ha te nem jössz , nem is kell senki!<br>Magamba temetem minden álmomat!<br>

<br><br>Könnyeim lágyan csillantak a fényben<br>mint a felvillanó apró gyöngyszemek,<br>aztán búcsút intve eltűntek a szélben,<br>már csak sós ízét érzem nyelvemen.<br><br>Ajkamhoz érve szelíd mosolyt csalnak<br>arcomra, s eltűnnek mint a képzelet,<br>szemembe szikrázó napfényt varázsolva<br>mielőtt végleg búcsút intenek.<br><br>Már nem fáj semmi sem! Oly könnyű a lelkem<br>boldog mosollyal száguldok feléd,<br>s szelíden sóhajtva, fejed megsimítva <br>csöndesen suttogom: itt vagyok! Ne félj!<br><br>Nem hagylak magadra bármi is történt,<br>megbocsájtottam minden bűnödet!<br>Ha én is elmegyek ki marad melletted?<br>ki fogja őrizni a lépteidet?<br><br>Nem kérek semmit, csak gondold át újra <br>s engedd hogy vezessem kóbor léptedet,<br>Hiszen én vagyok az egyetlen a földön<br>ki minden hibáddal együtt is szeret!<br>