Oly egyedül vagyok,<br>most még a nap se ragyog.<br>Sok ember igaz körülvesz,<br>mégis a szívem oly csendes.<br>Távol vagy,nagyon messze tőlem,<br>ezért lelkem sír,és reszket.<br>Reggel,ha álmosan felkelek,<br>mindig csak téged kereslek.<br>Napközben se igazán lelem helyem,<br>a hiányod nagyon fáj nekem.<br>Este némán bámulom az eget,<br>a legfényesebb csillag csakis te lehetsz.<br>Nélküled alszom el sokszor,<br>hiányzik az,aki sokat csókol.<br>Szenvedek, nagyon vágyom rád,<br>de tudom,hogy egyszer úgy is rám találsz.

Ne légy szomorú,ha bántanak,<br>azért még süthet neked is a nap.<br>Tudom,hogy az élet sokszor kemény,<br>de egy magad fajta is remélhet még.<br>Életünk során sokszor fagyni fog,<br>de néha a nap is felragyog.<br><br>Ne légy szomorú,ha elhagynak,<br>valaki mindig lesz,ki megvigasztal.<br>Van még olyan is,aki szeret,<br>és édesen rád nevet.<br>Töröld le a fájdalom könnyét,<br>és mond ki bátran,hogy van még remény.<br><br>Ne légy szomorú,ha szegény vagy,<br>a szíved attól még nagyon gazdag.<br>Harcolj bátran,és keményen,<br>küzdj harciasan,de csak szerényen.<br><br>Ne légy szomorú,ha beteg vagy,<br>lesz majd,aki szívesen támogat.<br>Ápol,ha fáj a szíved,és tested,<br>így te is vidámabb lehetsz.<br>

<br><br>Egy régi utcán akác virágzott,<br>Lehullt szirmokkal a szellő játszott.<br>Három kisleány futott a fényben,<br>Selyemruhájuk lebbent a szélben.<br><br>Kék ruhás lányok mi voltunk hárman.<br>Nevetve, vígan mentünk a nyárban.<br>Gondtalan napok, fiatal évek,<br>Előttünk állt a nagybetűs ÉLET.<br><br>Édes remények, szerelmes álmok, <br>Elszálltok-e, vagy valóra váltok?<br>Találgattuk, hogy meddig kell várni,<br>Eljön e majd a mese királyfi?<br><br>Hittünk csodában, hittünk a mában,<br>S széjjelszóródtunk a nagyvilágban.<br>Szép volt az élet, tettük mi kellett,<br>Elfért a gond is a boldogság mellett.<br><br>Az emlékek néha még visszajárnak:<br>Vajon az álmok valóra váltak?<br>Család és munka, öröm és bánat.<br>Mi más az élet? Csak ebből állhat.<br><br>Most már lejárnak sorban az évek,<br>Kinek keveset, vagy többet mérnek.<br>Egyikünk már az út végét járja,<br>S lassan majd mi is megyünk utána.<br><br>Kék selyem ruhás egykori lányok,<br>Elfújja a szél az akácvirágot.<br>

<br><br>Magamba zártam a jelen idő ólom súlyát<br>árnyékom holdkorongot rajzol a porban<br>itt élek én is veletek s néha néha talán még<br>boldog is voltam, elolvadt napjaim füstje<br>egy új életnek futára tán,és ha lehunyom szemem<br>álommá szelídül a zord valóság.<br>Rejtőzik egy ritka fény a virágok levelén<br>amelyet nem értek, benne pihen álmodik<br>a lélek, formátlan feszül benne a jóság<br>végtelenje, és tükrözi nyári vizek csillagos<br>éjét csokorba kötve az Atyaistennek.

<br>Sikíts csak ,ha már nem bírod többé <br>elviselni a terhedet !<br>Sikíts csak ,ha már nem bírsz el többet,<br>s millió súly nyomja lelkedet !<br><br>Sikíts csak !Tombold ki magadból <br>ami belülről mardos szüntelen !<br>Sikíts csak !Engedd ki magadból <br>ami viharként tépi a lelkedet !<br><br>Sikíts csak , ha nem bírod tovább <br>magadba fojtani könnyedet ,<br>sikíts csak !Engedd ki magadból <br>mi béklyóba szorít teljesen !<br><br>Sikíts csak !Bár nem fog változni <br>hirtelen talán semmi sem,<br>de megnyugszik tőle csapongó lelked ,<br>s nem fog úgy fájni semmi sem !<br>