<br>Egymagamban üldögélek<br>úgy taszít ez a kórházi ágy,<br>s meg se hallom félelmemben<br>a nővérke hívó szavát.<br><br>Oly sokat kibír az ember<br>bár belülről tombol talán,<br>magába fojtva minden érzést,<br>amíg fel őrli önmagát.<br><br>S mikor már nem bírja többé<br>bilincsként húzó terheit.<br>csak törölgeti két kezével<br>arcára hulló könnyeit.<br><br>Most félek csak, talán már késő!<br>Míg másokat foltoztam talán<br>észre sem vettem fölöttem<br>a vészjósló ,harsány károgást.<br><br>S most vajon aggódnak értem<br>kikért oly sokat tettem talán?<br>Réges- régen messze tűntek<br>s nem maradt, csak a kórházi ágy.

<br>Minden mi belülről éget,<br>forrongó düh,és fájdalom,<br>nem tud már csitulni bennem,<br>s most önmagamat vádolom.<br><br>Minden jó, amiben hittem<br>most összeomlott hirtelen,<br>feltörve, őrjítő erővel,<br>s most önmagamat keresem.<br><br>Minden, mit feledni szeretnék<br>csapongva tör fel hirtelen,<br>ezernyi fájó édes emlék,<br>melytől még most is könnyezem.<br><br>S most mégis itt hagyok mindent,<br>bár feledni sosem tudom,<br>hisz sosem lesz többé ily csöndes,<br>meghitt és kedves otthonom.<br><br>

<br><br>Az én hazám nem csak egy ország!<br>nem csak egy rongyos föld darab,<br>az én hazám sokkal több annál,<br>hisz mindenkor magyar haza!<br><br>Az én hazámban vágyom a pusztát,<br>a távoli kéklő hegyeket,<br>a messze tűnő holdvilágot,<br>s a patak parti köveket.<br><br>Az én hazámban zöldebb a fű is!<br>Dúsabb a sárguló kalász,<br>az én hazámra szórja a napfény<br>a legfényesebb sugarát.<br><br>Az én hazámban kékebb az ég is,<br>gyorsabb a száguldó patak,<br>mely vizét a folyóba mosva<br>éltet itt minden magyart.<br><br>Az én hazám a legszebb a földön,<br>s nem veheti el senki sem!<br>Hisz mindenkor joga van itt élni<br>annak ,ki magyarnak született!<br>

<br><br>Egy szülő szív csak sajog némán,<br>de nem szűnik szeretni soha,<br>egy szülői szív bárhogy is vérzik,<br>szeretete nem lanyhul soha.<br><br>Egy szülői szív mindig tud szeretni,<br>akkor is, ha már nem tud senki más,<br>bárhogy is fáj, és bárhogy is vérzik,<br>az egyetlen ,ki mindent megbocsájt.<br><br>Ne hagyd hát fájni! Ne hagyd összetörni!<br>Hisz minden dobbanása csak tehozzád száll!<br>Most ,amíg itt van,most kell megbecsülni,<br>hisz nem fog így szeretni soha senki más !<br><br>

<br>Mi néked puszta vágy<br>az nékem vonzalom,<br>s bárhogy szeretném is<br>vállalni, nem tudom.<br><br>Néked puszta vágy csak,<br>és egy a sok közül,<br>csak addig vágysz érte<br>amíg teljesül.<br><br>Néked csak puszta vágy,<br>és néhány csók özön,<br>csak testemet kérnéd,<br>de lelkem őrli föl.<br><br>hát tombold ki máshol<br>őrült vágyadat,<br>hisz megfagyott szíved<br>szeretni sem szabad !<br>