<br>Születésnap, elmúlt ez is,<br>Hosszú volt és magányos.<br>Egy kéreggel több lett a szívem körül,<br> Talán feltörni még sikerül,<br>Ha mégsem, hát úgy is jó.<br><br>Ez már nem oszt és nem szoroz,<br>Évek óta csak gyűlik a rossz,<br> A kerék óriás és csak lefele halad,<br>S köröttem egyre szűkebbek a falak.<br><br>Komorak, magasak, sötétek és durvák,<br>Sunyin lesnek, hogy mikor tudják beomlasztani a tetőt?<br><br>S ha elfogy a végső, maradék erőm,<br>A hit, a bizalom és a szerelem,<br>A remény, az ugye megmarad, az ugye nem hal meg utoljára sem?!

<br>Hideg hannoveri utcán óvatosan lépkedek<br>Lábam alatt haldokló,színes, őszi falevelek sokasága kér könyörületet.<br>A könyörtelen ítélő az idő, nem látja nem hallja, sosem,<br>S én óvatosan lépkedek, -ugyan ez mit sem ér, de nekem sokat jelent.<br><br>Jutalmam ezért a napsugár,ki néha-néha még mosolyog is rám,<br>S melenget, mint az anyai kéz,mely mindenkor a jót adni kész.<br>Csillogó esőcseppek a leveleken,<br>Vagy tán könny, mi nem szárad fel sohasem?<br><br>Óvatosan, lassan tovalépkedek,<br>A könyörtelen idővel is harcra kelek,<br>A tovatűnő napsugárba kapaszkodom én,<br>Hogy veled találkozzam majd, a világ tetején.<br><br>Emlékszel e dalra még?<br>Akkor kék volt fenn az ég, s a szivárvány híd alatt, sokszor megcsókoltalak.<br>Tán nincs is oly messze még,<br>Azóta is kék az ég, mert szemeidben látom még,<br>hogy milyen volt akkor, rég!<br><br>Mikor megismertelek, szívem őrült táncba kezdett,<br>Érted mindent elfelejtett és csak veled lenni vágyott,<br> Úgy éreztem, a világot nyertem el teveled én, két karodnak rejtekén.<br><br>Azóta is erre vágyom,teljesülne minden álmom,<br>S szép kék szemedet, ha látom,<br>Mindig veled vagyok én,<br>Ott, a világ tetején.

<br>Ülök a csöndben és hallgatom a szívverésem,<br>Néha kihagy, néha mégsem.<br>Vagy vadul dobol indulót?<br>Nem, ez csak a csönd hangja volt.<br><br>Kinn szél csapkodja az ajtót, nyikorog is rendesen,<br>S én egyedül idebenn ülök a kenetlen szekéren,<br>Döcögve haladok,<br>Aztán mégis-mégis, újra, meg újra felgyorsulok,<br> <br>Nincs itt az idő, mégsem!<br><br>S csak hallgatom a szívverésem,<br>Csöndben ülök, hallgatok,<br>És hallgatom a szívverésem.

<br><br>Csicsereg egy kismadár,itt van a tél, hol a nyár?<br>Csöndbe borult már a táj, alszik, alszik a határ.<br>A fák, mező, erő, rét, eldalolta énekét,<br>Lecsukta színes szemét, elfáradt, s aludni tért.<br><br>No, de nézd csak milyen szép, hófehér a hófehér,<br>Fehér a hó, a takaró, és alóla hahó,hahó!<br>Kibújik egy kis virág, a legelső hóvirág.<br><br>Óvatosan körülnéz, nincs-e valamerre vész?<br>Őzek jönnek, szarvasok, vaddisznók, de ordasok<br>ritkán járnak erre már,<br>Békés, nyugodt a határ.<br><br>Szép sz élet, nagyon szép,s ki keveset látott még<br>sokszor meg nem is csodálja,<br>Pedig az ÉLET a csodák csodája!<br>Sosem könnyű, s ez így szép, <br>Erőt ad és mindenképp tartást, önbizalmat, vágyat,<br>Hogy a harcot bátran álljad!<br><br>Csicsereg egy kismadár, ne félj semmit, jön a nyár<br>Elolvad a hó, a jég, aztán a tavasz jön még.<br>Elmúlik a rossz idő, felébred már rét, erdő,<br>Nézd csak, milyen zöld a táj vidám minden kismadár,<br>És csak zengi énekét,<br>Hogy az élet csodaszép.

<br>Az otthon nem attól otthon <br>hogy drága , cifra palota,<br>az otthon számomra meghitt,<br>meleg és csöndes kis szoba.<br><br>Az otthon hol énnekem nyílik <br>minden apró kis virág,<br>s ahol a megfáradt lelkem <br>esténként nyugalmat talál.<br><br>Vagy mikor bánt az élet,<br>s felbolydult lelkem úgy sajog,<br>ott nem zavarhat meg senki sem,<br>ha magamra zárom az ablakot.<br><br>Az otthon tiszta és csendes,<br>meghitt és nyugodt kis lakás,<br>hol engem vár haza a gyermek,<br>és velem boldog a család.<br>