Egy napsütötte reggel kinézek a szobám ajtaján,<br>látom a színes madárkákat fennt a fán.<br>Boldog röpködnek ide-oda,<br>szomorúak nem tudnak lenni soha.<br>Szabadon szállnak az égbe<br>lelkükben mosolyogba mennek a fénybe.<br>Oly,tiszták,mint az ártatlan kis bárányok,<br>hozzájuk nem tapadnak az emberi kátrányok.<br>Bárcsak lehetnék én is madár,<br>egész nap ujjongva repkednék,és nem lenne több gondom már!

Virrad.Rémült madárhang szeli át a hajnal nyugalmát<br>zöld sárkány szeme csap lassan a végtelenbe.<br>Alszol még,egymásba lógó kapaszkodó testünk,mint<br>indák keresik egymást a takaró alatt.<br>Sörényként rejtett hajad homokdűne,már nem kelti<br>vágyamat,elárult titok lett az áhítat és rabságba hullt<br>a szeretet varázsa.<br>Elmegyek.Elhagylak örökre.<br>Felismertem sorsomat az életem a titkot.<br>Pokol az enyém ha maradok,hát indulok.<br>Virrad.Lábam alatt sír az áldozat és a csikorgó<br>lendület fészket rak szívemben,megfagyott a lelkem.<br>Egyedül,örökre egyedül,szótlanul halálos percemig.<br>

Ha látod az ablaknál állva,<br>a beáradó napsugarak fényében<br>pompázó porszemeket,<br>ott vagyok én, egy porszem,<br>a semmiből jőve, felcsillanva,<br>egy pillanatig elidőzve, <br>majd visszatűnve a semmibe.

Siratom,Siratom bánatom<br>Mely pokolba folyt,megöl<br>De semmit sem tehetek ellene...<br>Tipor,szétszed s csak a por marad.<br><br>Nincs baratnőm,mely segitene<br>Nincs szerencsém mely mellettem lenne...<br>Bús időknek temetőjét éljük..<br>De csak tipor,szétszet...pokolba vele<br><br>Sodrodunk,Sodrodunk az árral.<br>Megvetjük,elfelejtjük a gondjainkat.<br>De az ott Lapul lenn..<br>Hova majd jutni fogunk.<br><br>Menny miről van itt szó?<br>Pokol az meg egy új szó?<br>Menny mely virágokkal teli?<br>Pokol mely üst a mélyben?<br><br>Válaszok,válaszok...<br>Tengernyi válaszok mely válaszra várnak.<br>Hol élünk mi? <br>Poklon vagy mennyben?<br><br>Adynak hivnak sokszor.<br>Lelke szelleme mely velünk van...<br>De 50 vagy 1 nap s már porba<br>folytjuk bánatunk.

<br><br>Suttogó hangok, csöndes sóhajtások<br>Miknek emléke börtönbe zár,<br>Olyan jó lenne szabadulni tőlük<br>De minden gondolat csak tehozzád száll.<br><br>Eltitkolt vágyak, szétfoszlott remények<br>Miért nem hagynak végre élni már?<br>Miért nem hagynak új utakra lépni?<br>Olyan jó lenne végre élni már.<br><br>Suttogó hangok, néma pillantások<br>Mik végigkísérnek egy életen át,<br>De csak azért is el fogom feledni,<br>Hisz a boldogság nekem is kijár.<br>