Juj, de sok és úgymond poéta van, de írástudása soknak nem van… <br>Én tudok írni és szeretek, bennem nem szorulnak meg lélegzetek… <br>Én tudattal szállok a poéta égen, míg leesek majd, a végen… <br> <br>Vecsés, 2024. október 3. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninusban. <br>

Szitáló, őszi esőben… <br> <br>Árnyék hull bele, arcomba, <br>Árnyék van tartó karomban, <br>Árnyék hullik árnyékomra! <br> <br>Elindultam otthonról, hogy a csendes őszben járok egyet, <br>Nincs messze tőlünk az erdő, meg is érdemli… járok egyet. <br>Nem volt semmi gyanúm, hogy itt micsoda vehemens, őszieső rondaság-halmaz lesz, <br>Bementem a közepe felé az avaron, gondoltam a csodálatom remek lesz. <br>Le is akartam egy kicsit dőlni, de avar már túl puhára rothadt, <br>A többi levél meg zizegve, láthatón a többiek után koslat… <br> <br>A csendes őszi' azonban elrontotta az élvezetem, <br>Levélhullás el is állt, majd megállt legott a lélegzetem… <br>A csendes őszi azonban elrontotta az élvezetem. <br> <br>Esegetett a őszi eső szitálás, de a felhőkön volt némi átjárás… <br>Ezen kis átjárón áttüremkedett a finom-kis napfény, mint egy kikeletfény… <br>Még igy tél előtt, kaptam egy kis menedéket, sajnos épp', hogy elégséget… <br>Bár azt nem tagadom ez a kis napsütés jó volt, de elégséges nem volt… <br> <br>A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős, <br>Én még elnéztem volna, levelek lehullását… földre zuhanón meghempergős… <br>A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős. <br> <br>Vecsés, 2022. január 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Váradi Éva: Levél keringő c. verse, mint ötlet alapján. <br>

Kora reggel van, már pirkadgat a természet, ébredővé teszi a lelkeket! <br>Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni… <br> <br>Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok! <br>Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében. <br> <br>Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani. <br>A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik… <br> <br>Egész nap jó meleg volt, <br>Kóbor kutyák vizet kerestek… <br>Tarolt a meleg… <br> <br>Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő... <br>A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét… <br> <br>Sötét lesz, <br>Égbolt világít! <br>Hold-ezüst. <br> <br>A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny… <br>Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény… <br>Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő… <br> <br>Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében. <br>

Egyedül állok egy roppant nagyméretű tömegben, de lesz vége… tömegesen… <br>Több kezet is megfogva, érzem, hogy a szíved dobog… majd lesz… nem érzem. <br>A tömegben hülyére vált arcok tömkelege… nem tuják, kinek miben lesz része. <br> <br>Engem megdöbbentem magam… de itt nincs is tükör, hogy fölmérjem magam. <br>Van sokak, kik mosolygóván körül nézegetnek… tolakodva odébb lézengenek… <br>Közben látom élet, mint sötét esőfelhő fönt lustizik, de majd, ha harcoskodik… <br> <br>Annyian vagyunk, hogy az arcomba köhögnek… ha erre rángatózók, csak röhögnek. <br>Színes a forgatag, ott is, ahová nem látok el, oda nem megyek semmi-hová. <br>Nem mosolygok én, de majd mindenki igen… kezd az eső csöpögni… zuhé lesz, igen! <br> <br>Nagy az nézelgésem, de fölriadok! Régi vekkerem szól: reggeli hangot adok… <br> <br>Vecsés, 2024. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, leoninusban. <br>

Ötszáz évvel később vagyunk… <br> <br>Jött a török, csak jött, mint áradat, <br>Fehér habbá hajszolták lovakat. <br>Szpáhik, akindzsik, a janicsárok, <br>Kezükben pajzsok és jatagánok. <br> <br>Országot foglalni nem hagyhatjuk, <br>Sereggel hadba szállt: király urunk. <br>Lovakat nyergelték, megitatták, <br>Egész nemességet hadba hívták. <br> <br>A véres kard eredménye az lett, <br>Mohácsnál véres, vesztett csata lett. <br>Széthúzott a magyar, nem ment oda, <br>Sereg másik része nem; nem, oda… <br> <br>Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény <br>Lenne... de, azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény. <br>Elit széthúzása megmaradt, ezen, Dózsa sem változtatott, <br>Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott. <br> <br>A főurak, elit acsarkodott, <br>A hatalomért csak viaskodott. <br>Egy része tűrte, többi ölését, <br>Nem akarta barát ölelését. <br> <br>Odaveszett jó királyunk, meghalt! <br>Az ország ez után szinte elhalt… <br>Patakba fulladt, mondták királyra, <br>Ám orvul meggyilkolták csatában?! <br> <br>Elit dőzsölt, de ország szétesett, <br>Senki nem figyelte magyar szívet. <br>Úr, ránk is mérte a büntetését! <br>In tolerálta uraink kedvét. <br> <br>Ország tönkrement, úgy van az óta? <br>Ország sors tán’ változott, az óta? <br>Vesztes ország lettünk, urak tették, <br>Magyarok identitást vesztették. <br> <br>Ötszáz éve honunkat vesztettük, <br>Akkor uraink alá rendeltük. <br>Nem török a hibás, élet ilyen, <br>Tudni kéne, igaz elit milyen. <br> <br>Itt a mi dolgaink, soha nem mentek úgy, ahogy kellett volna, <br>Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?! <br>Vesztes csatánk van a történelmünkben jó bőven. <br>Mi erre tanítjuk a nebulókat... veszően? <br> <br>Mutassuk fel most is, mint akkor rég' véres kardot? <br>Átalakult a világ, csak arcodba kapsz karcot… <br>Új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot! <br> <br>Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában, <br>Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban. <br>Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak, <br>Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne légyen, nem tudtanak… <br>A háznépnek dobold, hírdösd ki! <br>A famíliának kürtöld ki! <br> <br>Vecsés, 2014. május 12. – Kustra Ferenc József – íródott a történelmünkről... <br>