Az ánti’ világban még éltek, szokásból… öreg bölcsek, <br>Kik elmondták fiatalnak, miért rossz lenni ökörnek… <br>Oktatták a józan észt is és munkához hozzáállást, <br>Tanították a néha bizony kellő, vigyázban állást. <br> <br>Én is éltem akkoriban, a csodára is vártam, tettem érte! <br>Igazságomat azonban kiugró, nagy szerencse nem kísérte… <br>Az óta is fejtegetem az életem szám-rejtvényét, <br>De rájöttem, egyszerűbb összeírni, létem sok génjét. <br> <br>Az életben, minden területen a felkészültség kell, hogy domináljon, <br>Mert csak, annak van arra lehetősége, hogy nagy-precízen helyt is álljon! <br>Egy munkában elképzelhető, hogy van egy utolsó simítás, <br>Életben meg ilyen nincs, a siker egyik kulcsa; odaadás. <br> <br>Vecsés, 2014. március 21. – Kustra Ferenc József- íródott önéletrajzi írásként… <br>

Megy le a nap és szép kék vásznat fest maga után, <br>Itt maradnak, tündökölnek csillagok… tán’ furán. <br>Ezeregyéjszaka életre kél, eljött az ő ideje… <br>Így majd megmutatja, hogy mi az éjszakai mese léte… <br> <br>Fönt, magas égben a csillagok vibrálva pislognak, <br>Kihunyt a fény a földön, helyet adva a lámpásnak. <br>A csillagfényben, álmos szemmel látszik, nincsen titok… <br>Még látom, hogy a lámpaburán meg, túl sok a piszok…. <br> <br>Vajon mit rejt előlünk a sötét csend sűrűsödő fátyla? <br>Van-e az utakon, árokpartot jelölőn, sok-sok fáklya? <br>Mit rejt a jelenkor, tudjuk-e, mert az idő nem áll, halad… <br>Vagy végleg a rosszban poshadunk, és minden régiben marad…? <br> <br>Most már nem kéne semmi rosszat elfogadni tán'... mástól… <br>Reggel úgy kéne ébredni, hogy megszabadultunk mától…! <br> <br>Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József <br>

Nemcsak kútból lehet meríteni… <br> <br>(3 soros, zárttükrös) <br>A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél, <br>Pedig közben nagy szél nagy voltokról hosszan is mesél… <br>A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél. <br>* <br> <br>(senrjon duó) <br>Jövőbe nem márthatom <br>Két kezem… múltba már nem lehet. <br>Sorsnak fintora! <br> <br>Rőzseláng alkonyatkor, <br>De sötétség, már támadja is. <br>Sorsnak fintora! <br>* <br> <br>(Sedoka csokor) <br>Élet-valóság. <br>Múltban már nincs semmítő, <br>Halál a nagy semmitő! <br> <br>Élet-valóság. <br>A képzelet dolgozik, <br>Az álmodozás kopik. <br> <br>Élet-valóság. <br>Villanásnyi kacagás, <br>Ez nem élet-aratás. <br> <br>Élet-valóság. <br>Féltve őrzőtt hajtincsek, <br>Emlékként… múlt-bilincsek. <br> <br>Élet-valóság. <br>Remény, soha el nem hagy, <br>Mert nem olyan, hogy elhagy. <br> <br>Élet-valóság. <br>Hold ezüsttel világít, <br>Erről sors le nem szállít! <br>* <br> <br>(HIQ trió) <br>Valóság, <br>A múlt egy forrás. <br>Valóság. <br> <br>Régiek <br>A holmik… zárva. <br>Valóság. <br> <br>Jó hárfa <br>Hangja messze száll. <br>Valóság. <br>* <br> <br>(leoninus) <br>Nem szabad mindent magunkba zárva tartani, van olyan, amit el kell mondani! <br>A villanásnyi szeretet, szinte semmi, de azért jó, sőt, kell ezt is átélni. <br>Képzeletben jó, ha bejárjuk a csodák világát, olvassuk régek világát. <br> <br>Vecsés, 2023. november 17. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Öregember megkeseredett lesz, ha volt hite már elveszett. <br>Nyugdíjból nyomorog, szó már sincs, nyaka bőre száraz, fényezett, <br>Itt már az ember, mire fejéhez kap, rég elment az idő, <br>De vár egy végső út… kaszás csak jő, suhint… mi lesz, a győző! <br> <br>Ma már ráncosodik a nyakam <br>Látom én a tükörben magam… <br>Régen, ha esett és eláztam, lefolyt a víz a nyakamon, <br>Ma meg már meg-megáll az első, nyaki bőrredő-teraszon… <br> <br>Észre sem vettem! Megváltoztam. Elmúltak az évek... <br>Tudom, már más vagyok… mint a többi, nyugdíjas vének… <br> <br>Utamon uralkodott, a komor, dermesztően hideg… <br>Nem csoda, ha a lelkem rémisztően remeg és biceg. <br>Most is csak botorkálok, mint egy harctéri sebesült, <br>Már tudom, hogy a kalitkába zárás, el, nem jól sült… <br>Bizony sokat és sokszor hittem napsugarakban, <br>És igen, bőven volt részem, szívszaggató fájdalmakban <br> <br>Jobb híján, emlékekre támaszkodva haladok, de bicegek, <br>Egyedül vagyok magam karavánja! Nevethettek kibicek… <br> <br>Az életterem, bármerre nézek, sivár és köves, <br>Ilyen út csakis a pokolba vezethet… kénköves… <br> <br>Ma már lassan győz a bölcsesség, szinte mindenen csak mosolygok, <br>Sziklák, meredélyek, ünneprontók valósak, a vágyak meg csak álmok. <br>A mindig simuló, zajos csendben lassan, de fogynak az évek, <br>Én már célszalaghoz közeledek, és elfogynak a remények… <br> <br>Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írtásként. <br>

Munkás… poéta-napok <br> <br>Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen, <br>De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen… <br> <br>Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza, <br>Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta! <br>Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza. <br> <br>Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja. <br>Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek hittel magamba… <br>Magamnak minek gyónjak: irgalmatlanul kordába vagyok tartva. <br> <br>Kevesen vannak köztünk igazi egyéniségek, <br>És általában el vannak nyomva jó szélsőségek… <br>Sok az a kicsinek tűnő, de olyan nagyobbacska apróság, <br>Amiről írni kell, mert mutatja, hogy ijesztő a valóság. <br> <br>Nekem a vers lehetne akár villanófény-pillanat ridegsége <br>Vagy szentjánosbogárnak az esőben elmúló árokparti fénye… <br>Jó inkább az udvari sárgarigóink, nekem trillázó éneke. <br> <br>Öregszem és lehet, már csupán ön- ámítom magamat <br>Nézek néha az égre, mert megszerettem már varjakat… <br>Ma már, inkább magamnak hiszek és élvezem... nyarakat. <br> <br>Néha hallom is én, hogy kint a kerti kavicson, <br>Az ihlet fénye, kanyarogva szobámba oson. <br>Asztalomnál szimbiózisba kerülünk, <br>Eggyé válunk, mélyen egymásba mélyedünk. <br>Ujjaimmal a pennámat fogom és írok <br>Ővele a kezem és penna közt villódzok. <br> <br>Közben igényem... pennát gyorsan leteszem, <br>Összekulcsolom két tentás, író kezem... <br>Úrnak a hálámat gyorsan elrebegem. <br> <br>Ezután ismét egymást érintjük a pennán és a papíron, <br>És tovább villódzik a pillanat… úszunk az írás-hatalmon. <br>Ünneplőbe is öltöztettem lelkemet… ezen jó alkalmon. <br> <br>Ha már a szóvirágokkal emberek segítségére leszünk, <br>Akkor már könnyebb lesz az ö életük és a mi író-lelkünk! <br> <br>Ki az, ki a várt híreket hozó hírnököt saját háza táján, <br>Amikor ő nem is volt messze hírekért... megjött... csak várt a vártán… <br>A poéta híre nagy hír az olvasónak… bíznak, várva-várván… <br> <br>Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában… <br>