Kályha tőznél melegszenek<br>A vacogó kihűlt lelkek.<br><br>Hűvös napok vissza tértek,<br>Fák ágai elvetéltek.<br>A levelek földet értek,<br>Megágyaztak már a télnek.<br><br>Nyargalászik a fagy szele,<br>Elkopik az ősznek nyele.<br>Lassan hó hull majd a földre,<br>Olyan lesz mint angyal röpte.<br><br>Lágy-hófehér mennynek tükre<br>Tisztulást hoz a szívekre.

Reggel ködpára<br>Fürdeti a bús tájat...<br>Ősz-keresztelő.<br><br>Szürkeségbe kopaszodott fák integetnek,<br>Sajgó, még vágytól parázsló lelkeknek...<br>Őszi elégia sáros álmába süppednek.<br><br>A földhöz ragadt<br>Sötét felhőknek könnye...<br>Elmúlást sirat.<br><br>Szottyadt avar alatt érik jövőnek reménye, <br>Zord napoknak hajnalán új idők kezdetére.<br>Hittel telt álmokat ígér télnek ünnepére.<br> <br>Új kezdet indul<br>A fáradság küszöbén,<br>Téli pihenő.

Az idő vasfoga távol maradt<br>Lelkem s testem nem remeg<br>A kegyes halál, mint lángoló<br>Tollú keselyű vijjogva csapkod<br>Már ezer éve nyughelyem<br>Felett

Kishitűség – hűség – örök hűség… <br> <br>Elveszőben van már, kiveszőben a honfi hűség, <br>Látom a népemen lassan, de győz a kishitűség! <br>Ó! Pedig e vészterhes időkben, a tiszta hűség… <br> <br>Magyarok Istene! Kevesen maradtunk, kivel menjek csatába? <br>Népünk nem szaporodik, de fogy! Ezt kell most elmondanom imába! <br>Ó! Teremtőnk se pénz, se posztó: így, hogy lehet győzni a csatába? <br> <br>Sajnos olyan kevesen vagyunk mi, az igaz-hűek, <br>Sajnos, kevesek élünk már úgy, mint igaz lelkűek! <br>Sajnos, kevesek már, kik régies, nemes lelkűek… <br> <br>A végzet tengelye monotonon, de forog, szinte egy gépbűl. <br>A végzetünk tengelye forog, de nem látom, hogy megszégyenül! <br>A végzetünk tengelye ellen kell a harc, hogy ne győzzön végül… <br> <br>Az idő, mint áradat, úgy tűnik, szinte megállíthatatlan, <br>Az idő persze véges, ha nem csatlakozunk le, múlhatatlan! <br>Az időnk fogy, nem terjed honfi hűség, mi lehetne korlátlan… <br> <br>Igaz, hű, drága honfiak, mondom néktek, rossz út a mártíromság, <br>Tegyünk, mormoljunk imákat, mutassunk olyant mint határozottság! <br>Ne hátráljunk, menjünk, tegyünk! Ha elveszünk, az fölös mártíromság… <br> <br>Bízz’ csak erős lélekkel, nem reménytelen reménnyel, indulj bőszen a csatába. <br>Bízz’ csak erős hittel, erős akarattal tégy, hogy ne kerülj mártírság pásztába! <br>Bízz’ csak, nagyon erős imákat mormolj, kiáltsd is! Így nem vész a szó a pusztába… <br> <br>Igyekezz, tegyél! Figyeld érdekünkben, hogy hol lóg ki az a sántító lóláb. <br>Igyekezz, tegyél! Ha csak könnyezve ülsz a kapudban kispadon, nem visz tovább! <br>Igyekezz, tegyél! Ne legyél Te az ügyetlen bal-kéz, mert ez a hovatovább… <br> <br>Bízz’! A mi időnk árja, dübörögve rohan elő, föltartóztathatatlanul. <br>Bízz’! Tégy! A népünk nem veszhet el csak úgy, hontalanul, föltartóztathatatlanul! <br>Bízz’! Erősítsd hited, hűséged és megyünk előre, föltartóztathatatlanul! <br> <br>Vecsés, 2021. január 26. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában az 1956 -s forradalom és szabadságharc emlékére… <br>

Ősz miatt elsorvadt levélhalmaz a talpad alatt, <br>De, hogy rálépsz, emiatt nehogy ostorozd magadat. <br>Ez bizony benne van az életben, ez az elmúlás rendje, <br>És majd jön biz' a tavasz és lesz új levél… növény új sejtje. <br> <br>Tavasszal, lesz talán bú vagy esetleg harag, <br>De mi nyugodtan pihengetünk a fák alatt… <br>Tavaszi nap sugara villódzva töri meg a süket csendet, <br>Közbe sajnálkozva nézzük, egy koldus… szemetesben rak rendet. <br> <br>Most még az életvonatom száguld a ködben. <br>És én komoran, csendben, csak ülök a csöndben. <br>Azon mélázok, hogy mikor lesz már melegedő tavasz, <br>És bízok, hogy eljő, ki kell várni, ez csak életszakasz. <br> <br>Ez egy téli vonat, érzem, hogy fűtenek, <br>De bennem már tavasziak a vágyképek. <br>Majd ez a vonat lefékez, megállunk múló télben, <br>Kinézünk és gyönyörködünk a tavasz szépségében… <br> <br>Vecsés, 2015. február 4. – Kustra Ferenc József <br>