Porból valánk és porrá leszünk? <br>Porrá lesz a földi porhüvelyünk… <br>Mi még csak valánk, de meddig? <br>Szeretteink, már nem újrakezdik. <br> <br>Sírkertnek hívják a lakhelyüket <br>Ott lelték meg végső nyughelyüket. <br>Szeretteinkről szólok, emlékezésül, <br>Könnyes szemmel emlékezünk, keményül. <br> <br>Szeretteink már itt laknak, véglegesen, <br>Itt is maradnak, most már ténylegesen. <br>Így mi járunk hozzájuk, halottak napján, <br>És év közben is, többször néha napján. <br> <br>Viszünk gyertyát, ki fényét árasztja, <br>Melegségével a sírhalmot beborítja. <br>Teszünk a sírra egy szál sárga rózsát, <br>Szerettünk érzi az áradó szeretet szavát. <br> <br>Emlékeink föltolulnak, lelkünk zakatol, <br>Szeretetteljes emlékezés egybelakatol. <br>Szüleink és nagyszüleink, a rokonok <br>Itt nyugszanak, várnak minket a barátok. <br> <br>Számunkra megmaradnak már ilyennek, <br>Szívünkben tovább élnek bölcsességnek, büntetésnek. <br>Kedves halottaink nem távoznak, itt vannak <br>Szívünkben, szeretettel megmaradtak. <br> <br>Engem még neveltek a nagyszüleim is, <br>Jól emlékszem rájuk, ha rég volt is. <br>Ők is még élnek, itt vannak velem, <br>Emlékükből a sok erőt, bajban merítem. <br> <br>Szüleim is régen elmentek, haragban haltak, <br>Ez maradt, emlékemben így maradtak. <br>Én már nem haragszom rájuk, megbocsátottam, <br>Elmúlt az életük, a békét én is gátoltam. <br> <br>Ott nyugszik Pista bácsi, vár minden évben, <br>Virágot, gyertyát kap, mint szeretet becsülésben. <br>Más barátok és ismerősök, tán várnak… jövök, <br>Rólatok is emlékezem, ti régmúlti hírnökök. <br> <br>Szép a sírkert, gondozott, új kerítést kapott, <br>Szeretett halottaink lakhelye csinosodott. <br>Elmúlik az élet, mi is porrá leszünk, <br>Remélem, lesz, aki mondja… néha emlékezzünk. <br> <br>Vecsés, 2010. október 15 – Kustra Ferenc József <br>

Halottak napja <br> <br>Halottak napja. <br>Virágeső sírokon. <br>A hűvös, derűs. <br>* <br>Semmivé lett lét… <br>Kopasz gallyra veréb száll. <br>Szomorún gubbaszt. <br>* <br>Harc a tegnapért, <br>Már hűlő levegőben. <br>Összetört álmok. <br>* <br>Lomb elmúlása… <br>Halála más időké… <br>Idősuhanás. <br>* <br>Csendülő gyászdal, <br>Gyertyaláng-surrogásban. <br>Széltől, lengedez. <br>* <br>Mécsesek lángja <br>Fenntartja az elmúlást. <br>Lángban… holt lelkek. <br>* <br>Színek elmúlnak, <br>Illatok fanyarabbak. <br>Síron, hervadás… <br>* <br>Hideg sírkövek. <br>Krizantémok, koszorúk… <br>Ódon pad, szálkás… <br>* <br>Itt az elmúlás… <br>Hulló levél távozik. <br>Örökre megy el. <br>* <br>Mécses fény lobban, <br>Szeretetet közvetít. <br>Sárga, meleg-tűz. <br>* <br>Kis sárga lángban <br>Lobog őseink lelke. <br>Szellő elfújja… <br>* <br>Sejtelmes fények <br>Éjszakai sírkertben. <br>Szellemvonulás? <br> <br>Vecsés, 2010. október 15. – Kustra Ferenc József- íródott: senrjú csokorban. <br>

Mézszerű köd az ősz sajátja… <br> <br>(Oximoronban, önrímben) <br>Selymesen, kőrül ölelőn folyik a mézszerű köd, sapkámtól a cipőmig, <br>Nedvesen nem ragad, de ha vizes… Vágyom a szárazra, végig a cipőmig! <br>Ha mézszerű lenne: kezdném lenyalogatni magam egészem a cipőmig. <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat, <br>A sok – mézszerű köddel takart- nyálkás kő, mint egy harcoló alakulat… <br>Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat. <br> <br>(Oximoronban) <br>Vastagodott a por a tavaszi-nyári ágakon, befedte porvihar nyáron, <br>De közben ideérve megjött az ősz... nyárt nem bánón, mázszerű köd csüng az ágon… <br> <br>Vecsés, 2021. szeptember 29. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. <br>

Ez az? <br> <br>Életemben mind torzók lettek a saját-kútfő döntéseim, <br>Nekem mindig csak befuccsoltak a saját elmélkedéseim… <br>* <br>Van, ki felismerés <br>Hiányában olyan… marad. <br>Van ki meg hiába?! <br>Sorsom irányítás nélkül <br>Egészen üres, leépül... <br>* <br>Makovecz féle, eklektikus, vagy kékfestő a stílusom…? <br>Ha megérem, ha rájövők, nem felejtem, nektek elmondom… <br> <br>Tudom, hogy a jó az életben, a különleges áldás, <br>És csak ritkán zárul jó eredménnyel a csodavárás… <br>Akinek meg bejön, az mondhatja, ő élet-dalárdás… <br> <br>Az életem az életházam ajtaját, mindig zárva tartotta, <br>Oda besétálni sosem tudtam, pedig esdekeltem, kopogva... <br>Kajánul kinevetett, törjem be az ablakot… bejutás módja! <br>* <br>Dőre ember lakna <br>A saját életházában! <br>De sors a házmester?! <br>Én majd megtöltöm élettel <br>Szobám, lelkem szeretettel. <br>* <br>Így aztán sohse tudtam, hová is tartozok, <br>Azt meg hiába tudtam, hogy én mit akarok… <br>Szegényen… nálam nem halmozódtak vagyonok. <br> <br>Nem volt nekem rétem, ahol elsétálgathatok, <br>Nem volt nekem helyem, ahol elkóborolhatok… <br>Nem volt valóm, erőm, hogy ezen változtathatok. <br>* <br>Kiszabott életút, <br>Az mi véglet ki van róva. <br>Múlton változtatni? <br>Voltom már régi, feledő, <br>Csodás még lehet a jövő. <br>* <br>Eljártam, erre, arra, tudatosan mentem, <br>Volt, hogy a járt utat járatlanra cseréltem, <br>Vállaltam én ha, bármerre is kanyarodott, <br>Akkor is, ha sűrű köd, nem is szakadozott! <br> <br>Meg kellene tudnom, mielőtt végleg elmegyek <br>Miért én vagyok, kit folyvást beköpnek a legyek… <br>Élet rám parancsolt, ha idő van… úgyis megyek... <br> <br>Léteznek, kiknek az élet egy pozitív fergeteg, <br>És vagyunk mi sokan, kiknek az ötlete gyermeteg. <br>Ezeken a végleteken változtatni nem igen lehet, <br>Ami a miénk volt, az miénk volt, ki nekünk magát kellett! <br> <br>Elmélkedésem volton, múlton, dőreség, mint másoknak, <br>Mert bizony nincs lehetőség ellenállni a csápoknak… <br>De elmondtam, megkönnyültem, részeseként... a báboknak… <br>* <br>Menni vagy nem menni? <br>Ez itt a Hamleti kérdés… <br>De a sors a döntnök! <br>S ha lépek egyet előre, <br>Gondolhatok már jövőre. <br>* <br>Van, ki nem bírja már, <br>Ő változtat! Dalnak vége… <br>Kevés, ki visszatér! <br>Mert a változás, az remény <br>A szorongás rút közepén. <br> <br>&bull; <br>Sors, kire mit rótt ki… <br>Teljesül, részlet és a vég. <br>Sors az emlékkönyvben. <br>De mi van, ha mégse jó ez? <br>Ha kudarc vár reám, mi lesz? <br>* <br>Sors könyve, ha lejár, <br>Minden marad az emlékkönyvben. <br>De, múlt? Kit érdekel? <br>Múltam nem segít semmit se, <br>Csak a könnyem lett hű kincse. <br>* <br>Az, aki már elment, <br>Múl, emberek tudatából… <br>Ki fog emlékezni? <br>Mégis emlékszem a percre, <br>Bár elmém múltam feledte! <br> <br>Vecsés, 2016. április 24. – Mórahalom. 2020. január 17. - Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, alájuk a TANQ verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla <br>

(Bokorrímes) <br>Eső verte úton nyomorultul sántikál a sorsom. <br>Közben meg hallom, hogy dúdol: ’éltedet hátamon hordom’! <br>Nem érdekli, én mit gondolok, ő az én dudorászóm… <br>* <br>(3 soros-zárttükrös duó) <br>Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze, <br>És majd a jövőt az új sötétben gyorsan kibetűzze… <br>Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze. <br> <br>Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom, <br>Hogy ezt a tetves irányítót követem... a balsorsom… <br>Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom. <br>* <br>Nem tudom, hogy mi is várható és az meddig tart, <br>Csak azt tudom, sorsom a létével jól betakart. <br>* <br>(Septolet) <br>Mennék másfelé <br>Jófelé, <br>Élet az éjjelé… <br>Istené. <br> <br>Köd sorsomnak segít, <br>A mindenit… <br>Engem dühít! <br>* <br>Kutyaszőrből van a sapkám meg az életem, takaróm, <br>Állítólag eső ellen jó, de hinni nem akarom. <br>A köd is eső, csak ő nem kívánkozik leesni, <br>Igy meg részemről, neki már nem tudok miben hinni! <br>Sorsom, amúgy csak magában, rohan előre, <br>Készíti nekem a zárótüzet… előbbre! <br>De milyen az ilyen sors, <br>Mert nekem biz' nem sármos... <br>* <br>(Senrjú) <br>Látom köd marad, <br>Sorsommal együtt halad. <br>Életutálat! <br> <br>Vecsés, 2015. december 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>