Eltelt a nap, idegen világok <br>álltak közöttünk ,köd , hideg <br>és messzeség <br>és sóvárgón vágyódom utánad ,<br>kitakart gyönyörű testedért<br>gondolj rám, ha leveted ruhádat, <br>hogy imádom az öled finom illatát, <br>hogy vad csókokat csókolnék a szádra<br>egy ringó ,széles nyoszolyán <br>csípőd lágy hajlatát simogatnám <br>hogy az örömtől borzongj belé <br>ölelnélek százszor is egyszerre ,hogy<br>arcod fénye kigyúljon felém <br>maradjon velem örökre mint az álom <br>s hogy holnap is megtaláljam <br>Eltelt a nap , közöttünk ma is<br>köd, hideg és messzeség<br>És én sóvárgón vágyódom utánad <br>kitakart gyönyörű testedért<br>

Bárcsak megírhatnám, mióta készülök<br>Az egy tökéletest, hol nincsenek allürök,<br>Hol nincs pózolás, sem beállított képek,<br>Pusztán önmagától látszódhatna szépnek<br><br>Az egy igaz versben, ami csak én vagyok,<br>Tisztán, érdek nélkül, mellyel nyomot hagyok,<br>S nem kell kitörölni semmit sem utána,<br>Felesleges lenne pedál a kukára<br><br>Nem várni a lájkot, visszajelzést mástól,<br>Csöndben hátradőlni, boldog lenni máshol<br>Csettint majd a révész, végül hát megírtad,<br>Induljunk barátom, nemsokára pirkad!<br><br>Esőcseppeken át, őszi félhomályban<br>Ablaküveg mögött borzongva a mában<br>Hiába az idő rideg, mogorva, nyers,<br>Szomorúan érzem, ez még nem az a vers?<br>

<br> 1. <br>Szél fúj és vadszőlők virítanak a <br>házon, surran az út pora <br>Érkezzek hozzád régi zarándok <br>-bújt nap fényében , s tétova <br>szavakra támaszkodva , s védjen <br>szerelmed mostoha mozdulataival <br><br> 2.<br><br>Régen indultam el hozzád!<br>a távolságokat is <br>lépteim már összemosták <br>Csak a tér imbolyog időtlenül <br><br> 3.<br><br>Oltárok és álmok tere a tested <br>Lüktető mélység, megmérhetetlen <br>ereimben a vágy érted riadót kalapál <br>jaj! beléd halnék egy forró éjszakán <br><br> <br> 4. <br> <br>Zuhanjunk össze , ebben a múló <br>lobogásban a villámokkal kössél össze <br>nyíljon meg a Föld ,<br>s lángoló ,vándorló láva <br>új Pompei öntse szívünket ércbe, vágyba <br>s őrizze képed ,dicsérje csípőd hajlatát <br>a lábad ívét s az örökké való ölelésed !<br><br>

<br> <br>1.-20<br>Preambulum<br><br>Drágám <br>Felettem nagy a Te Hatalmad <br>széttárt karjaidból lüktet felém<br>bárhol is járj<br>ha látlak száz vad csődör <br>dübörög fel bennem <br>hogy úgy imádjon <br>hogy a gyönyörűségtől felkiálts!<br> <br>2.-20<br>Fehér ruhádban szeretnélek<br><br>Drágám !<br>Fehér ruhádban szeretnélek !<br>Fehér ruhádból kibontanálak<br>hogy elhomályosulnának a fények<br>s szanaszét hullanának a selymek<br>a háttérben a zöldellő hegyek <br>csodálnának, innák a látványt <br>gyönyörű-szép asszonytestedet <br>a forróságban a kínai nagy fal is<br>ledőlne, itt pedig <br> megolvadnának a kövek !<br>Én várnám, hogy elkapj ! <br>hogy ujjaidba zárj !<br>míg száz vad csődör dübörögne<br> bennem hogy imádjon !<br>hogy a gyönyörűségtől felkiálts !<br><br>3. -20<br>A tenger és a végtelen<br><br>A tenger, a hajók , a kék ég <br>és a végtelen <br>a válladra a kalap finom <br>árnyékot vetít , <br>karodon a nap fénye csillan <br>s forró lázam támad ahogy feszülnek <br>felém imádni való melleid <br>bimbójuk kemény, átüt a vásznon<br>lázas tekintetem őket vetkőzteti <br>hogy cirógatnám őket ! <br>hogy falnám őket ! ájulásig ! <br>egy álombéli regényes tájon <br>fuldokolva addig, amíg <br>várnám hogy elkapj ! <br>hogy ujjaidba zárj !<br>míg száz vad csődör dübörög <br>bennem , hogy imádjon !<br>hogy a gyönyörűségtől felkiálts ! <br>

Vers<br>P.I.-nek<br><br>Csak így elmenni,<br>hogy semmi sem őrizzen<br>-békés, köznapi kövekbe<br>vagy vasakba ötvözötten<br>- akár szavakba !<br>Fákra, falusi házak előtt<br>a padokra vésve -<br>Csak így elmenni,<br>hogy ' Voltál !'<br>és számon ezt senki se kérje !<br>Csak így elmenni,<br>hogy ne nézzenek<br>érted a csillagokba !<br>Jaj ! így elmenni<br>nem csak neked !<br>Senkinek, soha nem szabadna !<br>