Rózsaillatok <br>úsznak ódon kert mélyén,<br>fénylő nappalon.<br><br>Vörös szirmaik<br>meg-megremegve nyílnak<br>mint az ajkaid.<br><br>Fák között a szél<br>könnyed etűdöt játszik,<br>s lebben a szatén.<br><br>Szító nézéssel<br>ringsz felém, sóhajod száll:<br>s csókod felébred...<br><br>2016.

Hogyha múlnak az évek, <br>maradok veled,<br>szemem mélyül szemedbe,<br>s fogom két kezed.<br><br>Ha szólít a végtelen,<br>én kísérlek el,<br>átfonódva lelkeddel,<br>végzetem ölel.<br><br>Hogyha csillaggá leszel,<br>felfénylek veled,<br>és elsugárzom neked,<br>lángszerelmemet.<br><br>Ha porlad égitested,<br>én is por leszek,<br>s ekkor részecskéiddel,<br>újjáéledek.<br><br>Kedvesem<br><br>2013.

Tegnap éjjel felébredtem<br>nem tudom miért,<br>hisz nem volt zaj,<br>és átkarolt a mélabús sötét.<br>Mégis elhagyott az álmok utáni vágy,<br>mintha nem lett volna otthonom az ágy.<br>Te ott aludtál csendesen,nem sejtve,hogy elcsenem<br>tested melegét.<br>Kintről beszűrődött a lámpa fénye,<br>s mintha lenne véleménye<br>árnyat hozott arcodra.<br>Miközben néztelek,útra kélt a képzelet<br>és pezsgő sóvárgásnak<br>adott lepkeszárnyat.<br>Megemeltem hát kezem<br>tétován,sejtelmesen...<br>és mellkasodra téve ébredést remélve<br>simítottam bőrödet.<br>Biztatásod volt egy sóhaj,<br>s hogy velem tartasz közlöd egy csókkal.<br>Már éberen egymást felfedezve<br>összefonódva,mindent elfeledve<br>átadjuk magunkat a varázsnak.<br>Szívünk vad dobogása törte át a gátat.<br>Megszüntetve azt,hogy te és én,<br>mert eggyé váltunk a bujaság<br>háborgó tengerén.<br>(2017.03.04.)

Halkan csukd be az ajtót,<br>egyszerű itt minden és szegény,<br>egy szék, várj leporolom, ülj le,<br>illedelmes vagy, szoknyád simítod<br>térdeden, jól-nevelt mosolyod<br>viseled és halk vagy, és figyelsz.<br><br>Szeretem tekinteted,<br>ahogy szavaimra reagál,<br>néha szememben nézve megáll,<br>és elmosolyodsz, simogató mosoly,<br>a mindig komoly, az időt oldja fel,<br>ne törjük meg a csendet.<br><br>Mivel kínáljalak?<br>Látod, üres az asztal, egy pohár,<br>üresen koccan az is, szégyenlem,<br>ne nézd, mit viselek, ócska gönc,<br>itthonra jó, majd levetem,<br>takarva a szakadásokat.<br><br>Feküdtél már földön matracon?<br>Most húzódj mellém, nevess velem,<br>oldd fel zavarom, kínos ez nekem,<br>neked is, csavargó világba<br>csöppentél, én világom,<br>osztozol rajta velem?<br><br>Hajtsd a ruhád a székre,<br>vigyázz, ne essen a földre, piszkos,<br>nincs nő, ki takarítana, főzne,<br>emberként kezelne, talán még a<br>férfit is meglátná,<br>s együtt ébrednénk.<br><br>Eljöttél.<br><br><br>(Tiszai P Imre)

Isteni hithez nem kell bizonylat,<br>hisz benned áhít, nem kvantumokban,<br>s ha ily áhítat bizonyság volna,<br>többé nem lehetne hit mivolta.<br><br>2014.