Szemeim levetkőztetnek <br>ha látlak<br>s levetem rólad minden ruhádat<br>szőke hajad összeborzolom<br>gyönyörű meztelenséged <br>hajlatait<br>képzeletemben mindenütt <br>csókolom<br>csókolom az arcodat <br>a szádat<br>melltartód levéve <br>édes melleidet<br>imádom <br>bimbóidat száz csókkal<br>csókolom <br>s lefelé haladva a köldöködet <br>hasad feszes<br>forróságát <br>centinként<br>csókolom <br>míg elérem <br>ábrándos öled<br>lüktető<br>szőke háromszöged ahonnan<br>a te lázas asszonyi illatodat<br>iszom, <br>ahol nyelvemen <br>a számon érzem ízeidet<br>a te buja és forró <br>édes sós nedveidet<br>amikre vágyom <br>ahol száz és száz<br>csókommal haraplak csókollak <br>ahol férfias alázatommal<br>a te szeretkező <br>vágyadra <br>várok

Hitedre Tiborc <br>(a közmunkások dala)<br><br>Sorsunk bábeli szekerei itt <br>feszültek <br>ezen a földön, ezeken<br>az utakon s hiába <br>kapaszkodtak <br>karmai <br>ahogy változott az ég <br>úgy hullott itt áldás helyett<br>átok s úgy őröltek az istenek<br>egyforma malmai<br>hiába jártak lovak<br>szügyig az időben<br>hogy a kiáltást sem <br>hallotta senki<br>a míg álmodott a nép <br>arról ami nincs ? hű fiak<br>a romlásból<br>nem tudták kivezetni<br><br>Törvényei szerint forog <br>a világ befutja útját a fény is <br>legyen gazda vagy közmunkás<br>egyre megy<br>nem a jussa itt senkinek<br>a hallgatás <br>ha sorsa szóra kényszeríti<br>Karjaink lüktető istrángjai<br>hurcolják a kor talyigáit<br>megrakva a múlt málott <br>köveivel s mi <br>becsapott nemzedékek <br>viseljük sorsunkat ujabb<br>s újabb sebeivel <br>mert a népnek <br>nincs ege az útnak <br>csak erős a lejtmenet <br>az éhezőnek kenyér <br>kell és rendes munka<br>a munkanélkülinek<br>a gyereknek jó iskola<br>hogy tanulhasson<br><br><br>hogy ne legyen cseléd<br>se úrnál szolga,<br>de gyalázat<br>a rendszer elvette a létrát tőle <br>amin fölkapaszodhatna<br><br>Törvényei szerint forog a világ<br>befutja útját a fény is<br>dobok bőgők gitárok <br>váltsátok meg bűneitől ezt <br>a pökhendi világot <br>dobogjatok mégis <br>kürtök rikoltsatok<br>rikoltsatok a messzeségbe <br>még testetelen félelem <br>készül közöttünk <br>hogy szívünket mindennap <br>felélje - ne hagyjátok<br>dobogjatok dobok bőgők gitárok<br>lázítsátok fel értünk a világot<br><br><br>Tiborc mondta:<br>aki száz meg százezert rabol,<br>lészen Bírája annak, akit a<br>szükség garast rabolni <br>kényszerített ! ne hagyjátok<br>Ne féljétek !<br>fogjatok össze ti elnyomottak <br>ha ezen múlik az élet<br>s teremtsetek<br>munkát kenyeret magatoknak <br>ne hallgassatok <br>dobok bőgők gitárok <br>dobogjatok<br>dobok, bőgő gitárok<br>Tiborc hitére <br>riadót doboljatok !

Bábeli <br>a hangzavar<br>az idő idegszálai <br>riadtan vernek<br>nincs senki már <br>aki mérje<br>a mérhetetlent<br>s hiába dőltek le <br>az ős -határok<br>messze vannak<br>a csillagok<br>a lópaták<br>nyomához

Az elveszett varázs zárszavával <br>játszik egy apró csekély jel <br>követi jelét <br>amit megérlel <br>az utolsó káva végzet <br>amely mégis még is <br>bálozó Zionhoz <br>hozott ígéret <br><br>s végre hátrahökken és nézi <br>miként cseréli árapályra <br>azt a régi <br>szünetből szaladt <br>bóbitás salak <br>kegyét <br>amely még csak úgy ragyog <br>Mint kezében egy zsebkendőnyi mályvapor <br>virít és kérdi <br>talán magánál definiáltabb <br>Ígéret parázslik <br>amely egy újkori eszmék <br>-s sokan kinevették <br>ahogy bóbiskol egy percre <br>s magáról görbül már <br>a térdkalácsa <br>S ha csak ezen múlik <br>Hát senki se lássa <br><br>viszont ha másra jeldül görbe <br>képe <br>vagy viszonzásul, már csak utolsót <br>vegyen magának <br>kímélet az egyre <br>ezt azért ne felejtse <br>olcsó kuszált <br>már ha elég facsar <br>ha jó lesz <br>s meg is érti <br>Magától egy úri ember csak ezt kéri..

A gyermek<br>elment<br>s többé<br>nem jön<br>vissza<br>lehet<br>tavasz<br>nyár<br>ősz<br>tél<br>árva lett<br>a hinta<br>nem<br>mondja<br> többé<br> senki<br> hogy<br> hinta<br>palinta