Valahol távol, a föld egyik zugában,<br>A párok, házasság előtti szertartásban,<br>Bizonyítanak szerelem próbájában.<br>Szellemi tanításokat követve,<br>Áldást kérnek frigyükre.<br>Az áldást, tanító mestereik adják,<br>Vagy nem, ahhoz mérten,<br>Mit ír lelkük a sorskönyvében!<br>Ezt mindig csak a férfi kérheti,<br>A szertartást, csak ő kezdeményezheti.<br>Templomban, szellemi tanítók előtt kér áldást,<br>Párjának adni kívánt gyűrűkre.<br>S az áldás után engedélyt kapnak frigyükre.<br>Ha a tiszta szándék három hónapon át megmarad,<br>A szellemi tanítók előtti eljegyzés áldott marad.<br>Ám, a földi esküvő legalább még egy évet várat,<br>Hiszen a szerelmesek próba évük alatt,<br>Szellemi vezetés által követik csillagzatukat.<br>Amikor a férfi lelke megérett arra,<br>Hogy szerelmét és életét párjának felajánlja,<br>Karikagyűrűjét nőjének elfogadásra ajánlja.<br>Amikor a nő e gyűrűt elfogadta,<br>A férfi gyűrűje szívét körbefonta.<br>Viszonzásul a nő is felajánlja,<br>Így kettejük szíve van gyűrűbe zárva.

Még november közepe tántorog<br>a ködös-nyirkos utcákon s lassan<br>közeleg születésem napja de már<br>fenyőgallyas-csengettyűs fények<br>fáradoznak az útszéleken ágaskodó<br>villanyoszlopokra drótozva<br><br>sikerrel silányítjuk felejthető<br>közhellyé gyermekkorunknak<br>szinte egész évben várt és vágyott<br>ünnepének meghittségét ? ismét<br>győzött a mohóság s a talmi<br>csillogás utáni ócska akarat<br>önmagunkat hazug hitünk szerint<br>teljesebbé tévő önző birtoklása<br>az ünnepek után szemétbe dobandó<br>mindenféléknek

Születésemkor elindult egy hajó az élet útján,<br>Gyermekként nem gondolkodtam kormányzásán.<br>Folyóvize partmentén vitte hajómat előre,<br>S mindig volt ki a kormányhoz állt előre!<br>A folyó egyszer csak tengerbe torkollott,<br>Látóhatár és természet megváltozott.<br>Nem kímélték hajómat az erős hullámok,<br>Bár ekkor már, én voltam a kormányos.<br>Tudtam, hogy a viharral meg kell küzdenem,<br>Mert ettől fog függeni a további életem.<br>Hajóm a viharoktól kissé megtépázva,<br>Újult erővel haladt az óceán irányába.<br>Itt már minden csendes és nyugodt,<br>A hajóm kikötésre várva keres partot.<br>A béke szigetét megtalálva,<br>Szivárványon kel át majd egy újvilágba!

Valamikor réges - régen,<br>Két szívet hordozott magában a lélek.<br>Egyek voltak és boldogok.<br>Ám, az idő múlásával kettészakadt e lélek,<br>Szeretetlenség ereje, mi eltávolította végleg.<br>Azóta keresik egymást e földi világban,<br>De, nem lelik igaz párjukat,<br>Az életek egymásutánjában.<br>Egymás iránti tiszta, őszinte vágy,<br>S egy magnetikus szál, mi köti össze őket! <br>Így találnak egymásra, egyik földi életükben.<br>A lelkek szabadok és felismerik egymást,<br>Feltör közöttük az ősi egység, varázs,<br>Felejthetetlen, földön túli érzés és vágy!<br>Lélekben eggyé olvadnak, mint régen,<br>S az égiek, áldásukkal pecsételik végleg. <br>Szeretet fényében ragyog lelkük,<br>Az úton együtt mennek tovább,<br>Tudják, egymás nélkül nem léteznek már!<br>A szeretet lángja fénylik szívükben,<br>Így őrzik az egységet lelkükben!

Nem kell lét, e képletben,<br>Emberek élnek kényszerben.<br>Nem kell rémeket éreznem,<br>Lehet élnem hogy lélegzem.<br><br>Lélegzem, hogy érezzem,<br>A végtelenben élnem kell.<br>Képletem lehet a véletlen,<br>K?ptelent nem enged az életben.<br><br>Képeket teremt a lényekben,<br>Fényeket nevel a lélekben.<br>Végre tényleg felébredtem<br>Nem értem hogy élhettem...<br><br>Hogy tévedtem eddig ész nélkül,<br>Hogy élhettem eddig fény nélkül.<br>Ott él benned is tév nélkül,<br>Hagyd hogy ébredjen benned is fék nélkül.