Hófehér paplanon csillagok fénye,<br>holdsugár ezüstje kúszik az égre,<br>lágy zene kísér tündöklő pihéket,<br>aranylant húrjain reményt ígérnek.<br><br>Házakon csüngő, szikrázó jégcsapok,<br>kémények füstje lassú - még andalog,<br>ünnepi díszben hegytető tetszeleg,<br>angyal száll fölé, lépése nesztelen.<br><br>Fenyőfák csúcsán pelyhekből glória,<br>égből zeng a varázsos szimfónia,<br>halkan lép karácsony a bársony éjbe,<br>ragyogást csenve földi sötétségbe.

Élénken él az emléked bennem,<br>nem búcsúztál - én álltam döbbenten,<br>még itt voltál, de lelked útra kész,<br>emlékezeted néha visszatért.<br><br>Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,<br>de szemeidben a fény ragyogott,<br>szavak nélkül értettem a kérést,<br>engedj el! - a szívem már megbékélt.<br><br>Akkor és ott - megértettem mindent,<br>földi életed most búcsút intett,<br>már nem engem láttál, a fény hívott,<br>az ismeretlenbe ajtó nyílott.<br><br>Öleltelek volna - hogy ne menj el,<br>látod, Mama! - küszködök könnyekkel,<br>talán nem is hallod, amit mondok,<br>halálos csend - én beleborzongok.<br><br>Arcodra szelídült a fájdalom,<br>a szenvedést meg kellett váltanod,<br>a Nap sem kísér utadon többé,<br>Hold ezüst fénye ölel örökké.<br><br>Érzed a mélységek rezdülését,<br>a hajnali dallam csendülését,<br>szemeid a kék óceánt hordják,<br>szivárványszínek adnak koronát.<br><br>Könnyedén lebegsz az égi hídon,<br>új élet vár rád egy másik síkon,<br>a halállal megszűnt földi léted,<br>sugárzó fény lett a menedéked.

FÉNYLŐ CSILLAG<br>Írta: Poór Edit<br><br>Egy fénylő csillag az égen,<br>Felragyogott nékem!<br>Életem alkonyán,<br>Megjelent egy fénysugár.<br>Reményt keltett szívemben,<br>Tisztán ragyogott az ég felettem!<br>Szikrázó fénye beragyogta életem,<br>Ez a csillagfény Te voltál énnekem.<br>Bár hiba volt, hogy reménykedtem,<br>Csak hulló csillag jut életemben.<br>Te ragyogj tovább tisztán, fényesen,<br>Sokáig tündökölj, mint csillag az égen!<br>Szüksége van, rád e világnak, s az égnek,<br>Ily ragyogással csak a Te fényed élhet! <br>Másoknak célt mutatva, a csillag rengetegbe,<br>Életed büszkén, boldogan élheted le.<br>Távolról is, de csodálom fényedet,<br>Lelkemben örökre megőrzöm lényedet!<br>Néha fénysugarad hozzám is elér,<br>Örömmel tölt el, hogy engem is ér.<br>Számomra az ég tengerén,<br>Te vagy az egyetlen sugárzó fény!<br>Ha ragyogásod, itt már el nem érhet,<br>Egy más világban, még utolérhet.<br>Visszatükrözöm onnan, a szeretetem néked, <br>Utadon, a lelkem fénye elkísér téged!

Ami fent összetartozik,<br>Az lent is összetartozik!<br>A föld, s az ég egybe tartozik.<br>Várok csendben, türelemmel,<br>Míg végre két karod átölel!<br>Az élet rendjét elfogadom,<br>De soha ? soha fel nem adom!<br>Túlélek minden napot,<br>Mert a holnap hozhat egy új napot!<br>Azt a boldog pillanatot várom,<br>Amikor e földi világban is,<br> Magához ölel a lélekpárom!

Még gyermek voltam itt- e honban,<br>Egyedül éreztem magam családomban.<br>Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,<br>Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.<br>Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,<br>Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.<br>Láttam magam a tükörben, <br>Tudtam, hogy kettő van belőlem.<br>Egy ki itt vagyok egyedül,<br>A másik, kit ott hagytam egyedül.<br>Hiányérzet fájdalma járta át testem,<br>De meghallgattatott könyörgésem!<br>Szóltak hozzám; Tarts ki!<br>Ikerlángod nem sokára érkezik. <br>Múlt az idő, az évek teltek,<br>Ahogy befogadott a föld,<br>Én úgy fokozatosan felejtek.<br>Az érzés megmaradt bennem,<br>Így felnőttként is az igazit kerestem.<br>Ám nem találtam sehol a másik felem,<br>Inkább egyedül éltem az életem.<br>Míg a sors váratlanul hozta elém,<br>Őt, az ikerlángom másik felét!<br>A felismerés érzése bennem,<br>Villámként hasított lelkemben.<br>Mily gyönyör és fájdalom egyben,<br>Hiszen előttem áll Ő a másik felem!<br>Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,<br>A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.<br>Más utakon járunk itt-e földi világban,<br>Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.<br>Most még a fájdalom járja át lelkem,<br>Tudom, nem lesz könnyű életem.<br>Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,<br>Soha sem lesz már talán boldog életem.<br>Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,<br>Amikor eljön az utolsó órám, <br>Reményteli lesz távozásom!<br>Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,<br>Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!