Képzeletem?.<br><br>Nézem, rám tört éjszaka megtöri a képzeletem alkonyát<br>Sötétben, most mi sem oldja fel... sötétben a végtelen határt.<br>Éjszaka is mindenki tovább vívja ?állandón- saját harcát,<br>Az élet, mint sors alakítja a felettünk lévő hatalmát.<br><br>Csak ücsörgök a kertem padján, bámulok bármerre,<br>De nem látok semmit ebben a sötétben, semerre?<br>Vaksötét, mint óriáskígyó, ölel tekeregve.<br><br>Még kora délután itten torz lelkű, nagy és veszélyes vihar volt,<br>Mit lehetett vad, elszabadult dühéből eszetlenül kisrófolt.<br>A holnapra várt hangulatok, még távoliak emberi létben,<br>Holnap majd csak emlékszünk, visszagondolunk, mi volt itten ma délben.<br><br>A pad, amin ülök, már megszáradt, a levegő meg olyan frisses,<br>Így csak ücsörgök egyedül, meditálok, közben éj, oly? légies.<br>Gondolataim kavarognak, tolongnak, végül mind csillagdíszes.<br><br>Felhőket nem látok, sok-sok csillag villódzik, meg úgy hunyorog rám,<br>Szólnék közben, mostan bárkihez, de nincs itt senki, sem az én babám.<br>Stráfkocsi megy az úton, megzavarja csendem, zörög a makadám.<br><br>A sötét-zörgésben, bennem -lassacskán- minden feledésbe merül,<br>Fáradok, a lecsukódó tekintetem az ég felé szenderül.<br>Csillag csapat, feketésbe borul, tudatom semmibe penderül?<br><br>Elgondolkozok, hogy melyik csillagban melyik ősöm lakhat?<br>Sötétben ő sem lát, ha néz, engem sötétben nem pillanthat?<br>Szívesen beszélnék egy jót velük, mert bennük van a múlt és jövő,<br>És a nagy tudásuk elvesztésével, mit itt mitől leszünk dicső?<br>Nekem nem tetszik, hogy a sok bunkók mindent modernizálnak, mert ilyen nincs,<br>A régit primitívek átalakítják, mi marhaság, hogy ez lesz a kincs?<br><br>Halványan rám pislognak a csillagok,<br>Felhők már elmentek, a nagy vándorok?<br>Vihar zaja is elült már a távolban is,<br>Így már éledezik a még álmos remény is.<br><br>Most kellene egy jó kis vitapartner, kivel a témát jól kivesézhetnénk,<br>És talán együtt és egyetértve, a biztos eredőre pontot tehetnénk?<br>A világ ennek persze nem-igen kedvez, most is csak sötétségbe mehetnénk?<br><br>Nem kell azért tán? feladni, legalább mi ne tegyük!<br>Volt délután is vihar és nagyon ki is tolt velünk,<br>De lesz holnap újra reggel<br>És majd ébredünk reménnyel.<br><br>Vecsés, 2015. június 30. ? Kustra Ferenc

Képzeletem?<br><br>A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,<br>Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.<br>Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.<br><br>A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,<br>Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?<br>Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.<br><br>Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,<br>Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.<br>Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.<br><br>A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,<br>De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.<br>Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.<br><br>Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,<br>Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.<br>De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.<br><br>Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,<br>Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.<br>Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.<br><br>Most nem vagyok sugárzó napfényben,<br>Csak leledzem az éber éj-kéjben,<br>Úszok a vaksötét semmiségben.<br><br>Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?<br>Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?<br>De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?<br><br>A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,<br>Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.<br>Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.<br><br>Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,<br>Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,<br>Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.<br><br>Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,<br>Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,<br>És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?<br><br>A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek<br>És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,<br>De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?<br><br>A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,<br>Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.<br>Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.<br><br>A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,<br>Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?<br>És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?<br><br>Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj<br>És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.<br>A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.<br><br>A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,<br>A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,<br>És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.<br><br>Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc

Azt hiszem, az életem nagyot tévedett, ló elé fogta a kocsit?<br>Mikor meg lóra ültem, az a fejével hátul ment előre, kicsit?<br>A vonatom tévedve, a cél felé haladt, de az ellen vágányon?<br>Én mindenbe belementem, de hogy pap legyek... Jobb volt, disznóvágáson...<br><br>Aztán meg szántottunk volna, ha lett volna... a lóval,<br>De nem volt, ekét én húztam hátulról, sündisznóval...<br><br>Volt nekem egy régi postaládám, rozsdás,<br>Végül egyszer csak megérkezett a postás,<br>Bedobott egy cetlit, csak néztem, hogy pacás?<br><br>Cetli üres volt, nem volt azon csak elmosódott paca,<br>Így tudtam meg, hogy éppen ilyen az én életem? daca.<br><br>Vecsés, 2016. február 21. ? Kustra Ferenc

A Patás!<br>Hétköznapi pszichológia<br><br>Van abban valami, hogy ne fesd az ördögöt a falra, mert végül megjelenik.<br>Ha már megjelenik, akkor tesz is ellened valamit, pl., rúg egyet!<br>Mestere a falról leszállásnak, főként, ha a körülményeid is ingerlik<br>És<br>Ha elkezdi ellened az aknamunkát, akkor kapsz egy mélyütést.<br><br>Szóval, óvakodj az ördögtől, bizalmat ne tartsd, távoztasd! Figyeld, megismerszik.<br><br>Vecsés, 2017. július 1. ? Kustra Ferenc<br>W

Hétköznapi pszichológia…<br><br>Ha a kételkedés árnyéka hófelhőként ránk vetül,<br>Rögvest elönt bennünket a bizonytalanság érzése.<br>A döntésképtelenség bennünk vehemensen fölhevül<br>És<br>Eluralkodik sok-sok vad gondolat sötét mélysége.<br><br>Kell majd bizonyosság, mert enélkül elveszünk… cefetül.<br><br>Vecsés, 2019. február 15. – Kustra Ferenc