Félek<br><br>Istenem! Mondd, mi történik velem?<br>Remegek egész lelkemben.<br>Félelem eluralja testem,<br>Minden felkavarodott bennem.<br>Semmi nincs a helyén,<br>Egyedül vagyok itt, védtelen.<br>Világban nem találom helyem,<br>Mit kerestem szüntelen,<br>Köddé vált a végtelen fellegen.<br>Most félek, nagyon félek,<br>Mi lesz, ha mégis meglelem.<br>Nem, az nem lehet,<br>Bizonytalanság fátyla körülvesz.<br>Nincs, ki megfogná két kezem,<br>Azt mondaná, ne félj, kedvesem,<br>Amíg élek, én itt vagyok veled.<br>Uram! Egyedül Te vagy nekem,<br>Most is fülemben cseng,<br>'Ne félj, veled vagyok mindig<br>A világ végezetéig!

Mint szárnyaszegett madár suhanunk át az életen<br>A mindennapok gondját halmozva,<br>Elfelejtjük mi is az igazi értelem,<br>Mely a boldogságunkat okozza.<br><br>Áttekintünk társainkon, kiket az élet földbe tiport<br>Nem törődve velük,<br>Elhaladunk egymás mellett anélkül,<br>Hogy egy szót is váltanánk velük.<br><br>Álljunk hát meg egy percre és tekintsünk magunkba<br>Elgondolkodva az életen,<br>Hová is tűntek az apró csodák,<br>Melyek a gyerekkorunkba léteztek?<br><br>Mind, mint a hamu szállt tova<br>Az évek során,<br>Életünk igazi értelmét vesztettük el<br>A felnőtté válásunk után.<br><br>Próbáljunk hát úgy élni, hogy majd sok év múlva<br>Ha majd eszünkbe jut a múlt,<br>Ne bánkódjunk majd azon,<br>Ami rég a feledésbe múlt!

Mond hová lesznek verseim?<br>Kérlek válaszolj.<br>Talán elvesznek mint az álmaim<br>mint a falevél amit a szél össze hord.<br><br>Vagy el veszett mint gondolat?<br>A lélek húrja úgyis elszakad,<br>De ha kin néha fojtogat<br>mond mért nem hallja hangomat.

Az osztályban áll a tanár,<br>soká a nyugdíjkorhatár?<br>Meddig kell még itten ülnöm?<br>Ezt az üzit még elküldöm.<br><br>Lássuk mi van Instagramon,<br>megöl a szörnyű unalom.<br>Minek kell ezt megtanulnom?<br>Na jó, mostmár abbahagyom.<br><br>Mennyi van még ebből hátra?<br>Rápillantok az órára.<br>Tudom, hogy ez nem illendő,<br>de vinne már el a mentő.<br><br>-Sára, ez így illetlenség!<br>Én meg inkább belehalnék,<br>vagy rászoknék a narkóra.<br>Így telik egy magyaróra.

Ennyire rossz verset írnok,<br>hogy nem kell senkinek.<br>Hát én nem sírok<br>ha nem kell az ördög veszi meg.<br><br>Nem volnék senki<br>de én mégsem hiszem<br>Nehéz embernek lenni<br>terhem nehéz, mégis magam viszem.<br><br>Te elátkozott kemény világ<br>mond mért bántasz engemet?<br>Egy ember most hozzád kiált<br>mond mért gyötröd szívemet.<br><br>Álmom volt rég <br>de már nem álmodok.<br>Az ég már nem kék<br>és most útnak indulok.<br><br><br>Vándorok útján<br>örökre néma leszek.<br>De a kötők fáján<br>ott leszek én is veled.