A tető megroskadt valaha régen,<br>peregnek a szétmálló cserepek.<br>Benéz az este a tátongó résen,<br>hideg van már, látszik a lehelet.<br>Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!<br><br>Eszébe jut, még van pár doboz kacat,<br>mindenféle limlom, rongyos szövet.<br>Meleget ad belőle néhány rakat.<br>Újságok, szórólap, papírköteg,<br>elég a mihaszna irattömeg.<br><br>Matat a sötétben, nem ég a villany,<br>valahol beázott a vezeték.<br>Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.<br>Valahol itt van, ami kéne még...<br>gyufa kell és egy gyertyaféleség.<br><br>Kiégett néhol a rozsdás masina.<br>Talán megvan már vagy ötven éves,<br>több helyen repedt az ócska platnija,<br>szökik a tűz fénye, a lidérces.<br>Míg lobban a láng, addig hűséges.<br><br>Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,<br>vidítja e szomorkás világot.<br>Így felhőknek látni a hézagokat,<br>néhol megmutat egy-egy virágot...<br>Párja festette azt a világot.<br><br>Nefelejcseket vakítón fehérre...<br>gurult a henger a meszelt falon.<br>Jó volt az illat, s jó volt élni benne.<br>Most csak foltok a szürke alapon.<br>Óriás árnyék ül görnyedt alakon.<br><br>Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,<br>sámlira ül, kotor a tűztérben.<br>Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.<br>Válogat a pislákoló fényben,<br>sok az emlék a doboz mélyében.<br><br>Csinos, kis csomag, rajta piros masni,<br>hogy szerette ez a levélpapírt.<br>Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...<br>Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.<br>Egy kész regény, mit két szerelmes írt.<br><br>Átsimogatja, magához öleli.<br>Elment az asszony, előbb a gyerek.<br>Nincsen már senki... senki nem keresi.<br>Egy vén-mogorva, de árva öreg.<br>Mit érő élet... nem kell senkinek.<br><br>Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,<br>fájdalmát majd álma feledteti.<br>Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,<br>ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,<br>mikor a jó Isten elengedi.

(Bokorrímes)<br>Az őszi szél vadul kavarja vegyes színeket,<br>Üzeni is, hogy a jövőre készen legyetek,<br>Küldi eme üzenetét a ligetes erdőségnek,<br>Meg az oda kiránduló gyerek és embertömegnek!<br><br>(3 soros-zárttükrös)<br>A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart,<br>A fék kérge meg néhol olyan, mint amit hím medve kapart?<br>A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart.<br><br>Elsárgul, megbarnul és ráncos lesz a sok lombkorona,<br>Szép, de ez már nem az, amit az ember nagyon is vágyna!<br>Akárhová nézünk, mindenhol csak vastagodik az avartakaró,<br>Csak esnek még lefele a haldokló levelek, sikítják, hogy hahó!<br><br>(Senrjú)<br>Gyönyörű volt rét,<br>A madárijesztővel.<br>Bár nem válaszolt.<br>*<br>(senrjon)<br>Most már rétet a hollók<br>Foglalták el. Folyton éhesek!<br>Lesz még rosszabb is!<br>*<br><br>(3 soros-zárttükrös<br>Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának,<br>A dolmányos varjúnak ban is, mint gúny tárgyának?<br>Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának.<br><br>Nincs már tűzijáték, nincsen lecsapó, sokágú villám,<br>Nincs, amitől ijedtemben megszúrja számat a villám.<br>Készül a fák ruhája is méretre, a szél szabónál,<br>Idesodorja a ködöt, vak-sűrűségig meg nem áll!<br><br>Levél nincs már, a hidegült napfénypászták könnyedén átbújnak a gallyak között,<br>Erdő őszi színein ligetben, járdán csak taposunk sokszínű levél között!<br>A hűs már olyan vadul támad, hogy burkolózunk meleg pufi dzsekibe,<br>Jól el lett a nyár zavarva de, ősz sem jár különbül, mehet majd ízibe!<br><br>Vecsés, 2018. szeptember 3. ? Kustra Ferenc ? íródott Alloiostrofikus versformában.<br>

Enyém a születés, a szavak készlete,<br>enyém a tudásom, e világ nézete.<br>Lüktető rímképlet.<br>Önző hittel gyűjtök, megtörténhet bármi,<br>változó a ritmus, tenni és a várni.<br>Szívem dala élet.<br><br>Féltek és vigyázok, hisz engem is óvtak,<br>nevelgetett anyám szelídnek és jónak.<br>Egy gondtalan részlet.<br>Rég túl vagyok rajta. Emlék, tarkabarka.<br>Angyalok vigyáznak, Isten úgy akarta.<br>Szívem dala élet.<br><br>Enyém a lendület, a változás joga,<br>enyém a mértéke, a szabadság foka.<br>Nincs üres ígéret.<br>Hűséget fogadok, azért, mert szeretek,<br>imába foglalok családot, gyermeket.<br>Szívem dala élet.<br><br>Nem hiszek jóslatnak, nem hiszek átoknak,<br>a hajnal vet véget rémséges álmoknak.<br>Remény velem ébred.<br>Enyém, ami elmúlt, de enyém a jelen,<br>megbecsült minden perc, az út nem végtelen.<br>Szívem dala élet.

Jó lenne már játszani Anett!<br>De nem olyat, mint egy kis-liget!<br>Adjuk módját nagynak,<br>Párnák közt a fagynak.<br>Tálalj már kis fagyit, hideget.<br><br>Jó lenne játszani, de mivel,<br>Mi van az ember köszvényivel?<br>Térdelni és állni<br>Se, hát még csúszkálni?<br>Ágyban? parázás jószerivel?<br><br>Jó lenne kicsit veled? Anett!<br>Ketten megfognánk a lényeget.<br>Mindenki ítéltet,<br>Ha elhagyta véget!<br>Ne illantassuk el a szépet!<br><br>Vecsés, 2019. április 12. ? Kustra Ferenc ? anaforás, romantikus LIMERIK csokor.

A vers itt marad. Csak én, én múlok el...<br>Mennybe vágynék, ha kapnék szárnyakat,<br>de lehet, hogy maga az ördög visz el,<br>ha bezárul a kéklő árnyalat.<br>Álmodtam róla, hogy magával cipel.<br>Úgy hitte, fázom, s jó, hogy rám akadt.<br>Emlékszem, nem féltem. Az élet ilyen.<br>Hamisak, igazak... hiszem, nem hiszem.<br><br>Alkotott pokol... egyre nő mélysége.<br>Hajszolt a bűn, ártani szenvedély.<br>Hogy honnan ered...? Soha nem lesz vége...<br>gonoszé e kór, egy lélek-fekély.<br>Fölénnyel csábít gőgje a hűségre.<br>Eladott lelkekért pazar esély...<br>Cinkos lehetnék... a vonzását érzem<br>lehajtott fejjel, rózsafüzér kézen.<br><br>Könyörgés fakad, soha nem írt imák,<br>nincs jegyzett leltár, az sem, hogy hányszor<br>szakadt fel sóhajtott \'Ámen\'... csendvilág.<br>Kinyílik, ha kell. Itthon a vándor!<br>Családért fohászom sokszirmú virág.<br>Magamért nem kell, talán majd máshol,<br>ma még vagyok... a gondolat bezárul,<br>\'Isten hírével\' a sötét megbámul.<br><br>Adj erőt, jó Uram! Meg ne szánjanak<br>sötétlelkű malasztot keresők!<br>Mert erőssé tesz az is, ha bántanak<br>álszent \'simák\' és méregkeverők.<br>Bennem vénült el... haragom hallgatag.<br>Az üres szók sehonnan eredők.<br>Csakis Isten lát a lelkem tükrével.<br>A vers itt marad. Csak én, én múlok el.