Várom...<br>Téged várlak.<br>Vágyom...<br>Rád vágyom.<br>Szánom az időt,<br>Mit nélküled töltök.<br>Sírom könnyeim,<br>Mit teérted öntök<br>Pohárba lassan.<br>Párolog onnan,<br>Mert kezemmel fűtöm<br>Fűti azt szerelem<br>S szerelmemet te.<br>Mire elpárolog az utolsó cseppje is<br>Lejár az idő, mi kettőnket elszakít.<br>Fűtöm hát egészen, <br>Amennyire lehet,<br>S lehunyt szemmel<br>Mantám csak egy:<br>Érted, Kedvesem,<br>Érted, Szerelem.

Te karjaidba zárnál,<br>S én karjaidba vágyom.<br>Veled lesz világom<br>Teljes, mint verssorok<br>Ha költő folytatni képes<br>Mit lélegzete eresztett útnak.<br><br>Álltál ott és vártál,<br>S később engem várni <br>Többé nem hagytál.<br>Szerettelek.<br>Akkor Igazán, <br>S most talán mégjobban,<br>És holnapután ugyanígy,<br>De kezdete volt gyönyörnek legszebbike,<br>Amikor még nem beszéltünk,<br>nem ismertünk,<br>És akkor <br>És ott<br>Megfogadtuk szótlan...<br>És szakasztani nem lehet.<br>Nem lehet.<br><br>Ha próbáltam, vájta bőrünk.<br>'még kínok bolondjai lettünk<br>S én nem tudom, te hogy éreztél<br>Amikor már nem kérdeztél...<br>Én óceánt sírtam<br>És reméltem, hogy te nem.<br>De most szeretem azt hinni,<br>Hogy te is szeretsz engem...<br>Merem tudni, de csak kicsit...<br>Csak kicsit.<br><br>Nem próbálom többé,<br>De most megszakad a törté(...).

Én, e rohanó világnak rabja, <br>Én, egy fel nem fedett világ apja, <br>Én, kinek ereiben ott van az alkotás, <br>Miért érzem úgy, hogy a világ csak egy látomás? <br><br>Miért érzem úgy hogy engem valamire teremtettek,<br>Mikor én is csak egy porszem vagyok egy aprócska gépezetben? <br>Miért van az hogy az emberek csak látnak, <br>De mégsem figyelik maguk körül a tájat? <br><br>Miért van az hogy a világ mindig fejlődik,<br>De mégsem fog mást sem csak összedőlni? <br>Miért van az hogy az eszmék elgyengülnek,<br>Mikor testünkben egyre inkább lázad a lélek?<br><br>Miért van az hogy a világban a rossz az úr, <br>Mikor a jó minden rosszat eltipor <br>Miért mondd ó miért vagyok e világon <br>És miért fogok törleszteni a túlvilágon? <br><br>Mondd miért ettek a tiltott gyümölcsből <br>És miért nem lehettek hűségesek legbelül <br>Mondd meg miért nem lehet gondtalan élni <br>Mikor csak az lenne a kulcs hogy tudni kéne SZERETNI <br><br>Szeretni a családod aki sok mindenen átsegít <br>És szeretni a barátod aki lélekben megerősít<br>Szeretni a természetet és nem pedig megölni, <br>És ha azt hiszed ez megy, újra átgondolni <br><br>Hogy vajon mennyiszer hibáztál hatalmasat<br>És mégis felálltál és úgy döntöttél továbbhaladsz<br>Nem kell most sem máshogyan tenni <br>Csak felállni és azt mondani: ENNYI<br><br>De ez nem azt jelenti hogy egyből minden jó lesz <br>Csak azt hogy az életed egy fordulatot vesz <br>Nem lesz már soha minden olyan mint régen <br>De nem is baj mert ezért van az élet <br><br>Hogy mindig megújúljunk, változ<br>zunk és fejlődjünk <br>Hogy új emberek legyünk akár hányszor elesünk<br>És hogy miért mondom ezt mikor 'úgysem tudok semmit' <br>Pontosan ezért mert senki nem tud semmit.<br><br>Írta: Hunyady Levente (15 éves)

CSODÁS NAPOK<br>Írta: Poór Edit<br><br>Az úr ki mindig fogja kezem,<br>Átvezet életemen.<br>Mutatja utamat előre,<br>Csak mennem kell egyenesen.<br>Hűségem megajándékozza,<br>Csodás napokkal megáldja.<br>Boldogságot mindig megadja,<br>S az ember párját megtalálja.<br>Örök hűséget templomban fogadja,<br>Egység, erő az Atya mondata.<br>E kötés örökké él,<br>Míg lelkük Istenben él.

Időt kért a haláltól egy lődörgő agy,<br>és lázasan kutatta a Világ létét,<br>tudva, hogy jövőnk nem csupán a Földön van,<br>hanem valahol, kívül öle rezgésén.<br>Gondolatában suhant mindenekfelett,<br>merre színjátszó gázfelhők kőröztek,<br>s távol, míg az Űr csendjében révedezett,<br>gömbhalmazok csillámai sűrűsödtek.<br>Majd a sötét anyag, opálos mezsgyéjén<br>az elhajlott tér örvényén át áramlott,<br>túlon a fekete lyuk megdermedt fényén,<br>hol az élet show-ja már láthatatlan pont.<br><br>2018