Voltam a keringésből kiszakadt rész,<br>s váltam egésszé jussom követelve,<br>jóllakottan vagy fel-felöklendezve<br>néha a túl mohón ízlelt életet...<br>Tárulkozón nyíltak ajtók, s csapódott<br>arcomba néhány... hogy higgyem, átkozott<br>az én utam.<br>Meggyónt bűn és bűntelenség,<br>örök e furcsa párhuzam,<br>ahol nincs tökéletesség...<br><br>...békétlenségemért, mondd, hány imát kérsz,<br>jó Uram...? Míg tudok, ember maradok,<br>s fogadom, hogy hiába nem ígérek.<br>Lelkem él pengeélen... sebzett, sajog,<br>mégsem vérzik el, míg hozzád eljutok.<br>Ahányszor sérül, annyiszor gyógyulok.

Gomolyog felhőkkel a hajnali pára,<br>bújik a hegycsúcs, mint puha paplanába.<br>Lebbenti, űzi szél, nem kell még rejtőzni,<br>hisz csak most kezdődik, s jó itt elidőzni.<br>Szárít őszi vigasz, mert csupa könny a zöld,<br>bús melankóliára napszíneket ölt.<br>Vöröses árnyalat élekre, fonákra,<br>mind egy emlékezés a nyár mosolyára.

Kopasz ágon őszapó ül,<br>zajonganak cinegék.<br>Tudják, az ősz menni készül,<br>búcsúztatják zöldikék.<br><br>Mátyásszajkó rikoltozik,<br>ül az ágon, mint egy csősz.<br>Kopasz ágon tollászkodik,<br>figyeli egy szelíd őz.<br><br>Van lakoma a fa alatt,<br>lehullott a sok dió,<br>ami széttört, kettéhasadt,<br>madár vendég fogadó.

Van, hogy az őszidő is lejár, neki is biz? véges az ideje,<br>A szép színes világnak -avar véggel- is eljön egyszer a vége!<br>Az ősz is lejár, neki is véges ideje, biz? szabott a léte!<br><br>Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos is... szűkölő, redőny-ködfátyol,<br>Ha látni akarunk, sohasem engedi, éppen bűvölő a fátyol.<br>Bandukol már és pont erre a tél, az ember érzi a csontjaiban,<br>Nem rossz majd a tél sem, (Juj, a nagy hideg!) de csak hógolyózás csatában.<br><br>Van olyan kellemetlen, nedves-nyirkos nem átlátszó ködfátyol,<br>Ha látni akarunk, soha nem engedi, akkor terül fátyol.<br>Süvítő szél még leveri a zizzenő, maradék levélcsapatokat,<br>Erdő meg tudja, hogy itt marad kopaszon, elejt fárasztott sóhajokat!<br><br>Van munkája bőven az ősznek, most erdőkben, még kertekben, fasorokkal,<br>Ha meg a tél ideér, átveszi a melót, és zenél a jégcsapokkal.<br>Lesz akkor nemulass, nekünk is természetnek is, jéghideg holnapokkal!<br><br>Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos őszidő de, neki is véges az ideje,<br>Csinálja is, meg tudjuk is, hogy élvezkedik, ha a vastag ködfátyla kiterítve!<br>Tudjuk, hogy becsületes a lelkem, mert színesre zsugorit majd' mindent, ami még zöld,<br>De majd a fránya tél... néha ő is előveszi -csak hogy ne lássunk- azt ami a köd!<br><br>Vecsés, 2013. október 30. ? Kustra Ferenc

Keringőjét falevélnek <br>kíséri a napsugár.<br>Nevetésre elcseréllek,<br>gyermekmosoly mindig nyár!<br><br>Elkapni a táncolókat,<br>csókot is kap egynéhány.<br>Simul a szél pírt cirógat,<br>megpihen a szemhéján.<br><br>Nevet a nap, mint a gyerek,<br>vidám lesz az egész táj,<br>kacagnak a tarka színek,<br>ősz van itt, és mégis nyár.