/A Cigány sorozatgyilkosságok<br> áldozatainak emlékére/<br><br>Dadognak a századok,<br>százezernyi békejobbomat leköpték.<br>Sírva kérdez a fiú, reccsen az ág.<br>Régi joggal a vonó rajtam hegedül.<br>Népemet bántó vicsorgó farkasok<br>fehérló fia nevében bántják.<br>Táltosok dobpergésében<br>évszázadok kínjai peregnek népem szemébe.<br>Kiherélt farkasok győznek, s fél a népem.<br>Ősi jóság helyett hóban fetrengő gonoszt<br>ijesztenek gyermekeink szemében.<br>Sírva kérdezném a boszorkányízű hajnaltól,<br>Istenem... de nem merem.<br>Könnyeket mos le az Idegen a lábamról,<br>sóhajtásom újra kérdez,<br>vérem gyönyörű vágyat érez.<br>Köszöntelek síró hegedűdön szóló<br>Imre nagyapám,<br>köszöntelek pörgős szoknyák táncán<br>Tinus nagyanyám.<br>Hány ördögízű század kíséri cigány utatok?<br>Imádkozom, aztalon mezei virág.<br>Hány angyalt ringat még ködös pirkadat?<br>Kutyák harapásai ördögöt csókolnak.<br>Ha remény volt most palotát épít.<br>Húsba szakadt hazugság igazul majd<br>gazul szül ostorszíj igazságot.<br>Lángol a ház gyermek sír anyja ölébe,<br>sátánnak szaga vigyáz rájuk.<br>Késhegyén ölni akaró bűn kiabál.<br>Hol vagy?<br>Segíts!<br>Ifjúszívekben élünk.<br>Ugye betakarsz, ha kérünk?

Mosolyogsz balgaságomon,<br>mikor hiszem a tudás minden rejtelmeit.<br>Hagyod, hogy csontkemény falakba<br>ütközzön fejem.<br>Szabados szárnyamat minden nap letörik.<br>Húsom, vérem, esztelen elmém fél a jövőtől.<br>Sugárzik a kín a jelenből.<br>Remény szikráit a közöny minden napjai<br>álomporrá zúzzák.<br>Hitnek erejét több dimenzióban<br>farkasok marják.<br>S a szeretet, vágyálom lenne csupán?<br>De hisz ott vannak a gyerekek, a feketén sírók,<br>az öregek a beletörődők,<br>s a költők, a nemzetébresztő<br>téged imádó betűvetők.<br>Legyél vendég nálam s népemnél,<br>ülj le,<br>poharamat százszor elmosom<br>mielőtt inni adnék,<br>tányérod nem lehet üres.<br>Legyél vendég,<br>feküdj,<br>pihenj,<br>maradj nálunk.<br>Az öregnek csüng a feje sír,<br>mert ne vendég legyél,<br>legyél a dalban, a téged dicsőítőben,<br>önmagunk erejében, az imánkban<br>s a mindennapi kenyerünkben.

Száműzetésben, töretlen hittel fájok a fényben.<br>Anyám ízes mosolya hozott e világra.<br>Vicsorog a szél.<br>Télízű hóban s néma mélységekben<br>fürödni járok átokízű szóban.<br>Susog a szél.<br>Ezernyi korbácsütést viselve<br>SÍR AZ ÉG.<br>Lelkem álmában csillagos ösvény virágos rétjein<br>fel, s alá száll.<br>? Sehol egy gyűszűnyi haza... ?<br>Felnőtté vált gyermekek<br>elfeledett álmot kiáltanak.<br>Bolyongó árvaságunk<br>nem pihenhet a néma völgyben,<br>nem kiálthat ránk a csend.<br>A most ébredezőknek fejet hajt a föld jóslata.<br>Penészes falakon, hovatartozásos létünkön,<br>C betűs homlokunkon túl<br>? csak ember akarok maradni.<br>...<br>Szívem kivett egy szabadnapot.<br>A júdásképű aranytallérosokkal<br>számkivetettségem<br>már nem törődik.

Hallgasd meg a szív szavát, <br>Figyeld meg az érzelmek tavát, <br>Olykor csendes, olykor viharzik, <br>De mindig szól hozzád. <br><br>Figyelj, figyelj, mert tanít, <br>És utat mutat. <br>Egy teljes világ lakik benne, <br>Isten, ember, angyal és ördög lakhelye. <br><br>Ha befelé tekintesz<br>Egy tükröt találsz. <br>Nézz bele, <br>Nézz a saját szemedbe! <br><br>Ha megteszed, <br>Csodára lelsz. <br>Meglátod, hogy egy örök fény, <br>Egy örökké izzó Nap lakik benned. <br><br>.<br>Budapest, 2020.03.20.

Hosszú asztalnál ülök magamban,<br>Hajam a homlokomra csorog,<br>S a keskeny ablakon át,<br>Holdnővér a képembe vigyorog.<br>Fejem a két tenyeremben,<br>Benne számadás kavarog: szeretlek!<br>Ám a szó mit sem ér magában?<br>Emlékezem.<br>Nyelvemen még parázslik régi csókjaid helye,<br>De most kereslek, hogy felfedezhesselek újra.<br>Képek az agyamban.<br>Behunyom a szemem és látom,<br>Ahogy méhed gyümölcse, gyönyörű gyermek<br>Az öledbe simul.<br>Irigylem és féltem őt!<br>Ártó kezek! Riadjatok el!<br>Mert haragom vad tajtékot tör<br>A gyűlölet szikláján!<br>Élet vagytok az életemből.<br>Ha örömötök van, az az enyém is.<br>Ha bánatotok van, az mind az enyém?<br>Csapong a képzelet. Mellettem vagy.<br>Mélyhűtött agyamban lassan enged a fagy.<br>Kezemben tartom a kezed. Vérünk lüktet?<br>S nekem fel kell riadnom,<br>Mert a vágy kegyetlenül büntet.<br>Magamat adnám érted.<br>Talán elhiszed. Talán megérted.<br>Talán egyszer ledobod majd nehéz vérted?<br>A befogott vad dühösen járkál ketrecében. <br>De az alom nem felejti el.<br>Körülötte kering, s szólnak hozzá:<br>Emelje a fejét fel!<br>Lelkemmel, agyammal és minden ízemmel<br>Vágyom rád! Ennyi az egész?<br>Mert ez a könyörgés magamért szól:<br>Hozzád.