(Septolet!) <br>Összetalálkoztunk, <br>Nem ocsúdtunk, <br>Végül csalódtunk… <br> <br>Bálint nap is hatott, <br>Szerelmünk virágzott. <br>Világlott, <br>Lassan elmúlott. <br> <br>(Senrjon) <br>Tán’ tévútra kerültünk <br>És megoldást, messze kerültünk. <br>Gyönyörű… múlott! <br> <br>(3 soros zárttükrös) <br>Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett, <br>Sokszor biztosítottalak, hogy bírod a szerelmemet… <br>Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett. <br> <br>Te voltál a közös cselekedet, <br>Én vagyok már nekünk emlékezet… <br>Te voltál a közös cselekedet. <br> <br>Pedig én emlékszem, hogy szép napokat éltünk meg, <br>Az a fránya sors ellenünk volt, nem könyörült meg. <br>Mikor szemedbe néztem lelkem szárnyalt élvezettel, sőt repdesett, <br>Ezt szerettem volna folyton átélni, de fránya, ilyt' nem engedett… <br> <br>Mosolyod még ma is az íriszemen táncol, <br>De már nem vagy, hanem mentél... már távol, máshol... <br>Eltávolodtál, szerelmünk igazságától. <br> <br>Pedig lehettem volna csak a Te poétád, <br>Versben írhattam volna meg neked tirádát. <br>A fránya úttalan útra kényszerített minket… <br>A fránya, végső magányba kényszerített minket! <br> <br>(3 soros zárttükrös) <br>Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok, <br>Szerelmünk elmúlt, rád szeretettel emlékezni fogok… <br>Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok. <br>* <br>(Senrjon) <br>Kapcsolat belém égett, <br>Szívembe örökre benne laksz! <br>Sorsom, ezt írta… <br> <br>Vecsés, 2019. február 8. – Kustra Ferenc – íródott Alloiostrofikus versformában. <br>

Lehetnél itt… <br>Hallod? Lelkem szólít! <br> <br>Veled egy ágycsata, <br>Testem vágyálma. <br>Lelkemnek reménye, <br>Szüleménye, <br>Tüneménye. <br>* <br> <br>Ölelj át, <br>Nyakam fond át! <br> <br>Utunk nemes lenne, <br>Lehetne? <br>Vágyam üzenet! <br>Birtokolnám üreget, <br>Tüzedet! <br>* <br> <br>Hiány-sebemet <br>Gyógyítsd… eleget. <br>Beszélj, mit tegyek, <br>Milyen legyek… <br>Hogy szeresselek? <br> <br>Fürödhetnénk boldogságba, <br>Kiélt vágyba… <br> <br>Vecsés, 2018. január 5. – Kustra Ferenc – Romantikus Septolet csokor <br>

Főzök! Indulj már ide Lujza! <br>Tobzódik, rántott hús illata! <br>Az illatfelhőből <br>Fújok Neked szemből… <br>Ideérsz? Ledönt vágy rohama… <br> <br>Gyere-gyere, először eszünk, <br>Majd, akarod? Szerelmeskedünk. <br>Simítom kézfejed, <br>Eláll lélegzeted. <br>Ez sem érdekel? Mi lesz velünk? <br> <br>Lesz majd rumos kávé… óh, Lujza! <br>Szemem, látnivalód kívánja… <br>Először, jól lakunk, <br>Aztán játszadozunk… <br>Gyere, mert megőrülök, Lujza! <br> <br>Vecsés, 2019. március 30. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor <br>

Csak ülök csukott szemmel és aggyal… írok a balkonon, <br>Két sor között kitekintek, látom elállt a forgalom… <br> <br>A papír csak nem vet le, mint a szilaj ló? <br>Viseljen el, mert tollal vagyok kardozó! <br>Szúrok, döfök, sajnálkozok a leírt szavakkal, <br>Hová megyünk, én és a lúdtoll… apró pacákkal? <br>Papíron hagyjuk a nyomunkat, <br>Örökül hagyjuk a szavunkat… <br> <br>Ki majd sokára, talán olvassa a soraimat, <br>Nem tudja, ki is voltam. Gondolkozik utca hosszat? <br>Érdekli-e majd, hogy én most hogyan gondolkozok, írok? <br>Milyen most a világ, az emberek és én még mit bírok? <br> <br>Gondok barázdálják orcámat, sok terhet cipelek a vállamon, <br>Amikor tükörbe nézek, látom, eluralkodott a szánalom. <br>Írás közben csak támadjon, és majd kifonom a szófonatot, <br>Gyorsan leírom, hogy meg ne szakadjon, nem hagyom, gondolatot. <br>Az új gondolat olyan, mint egy gyorsvonat <br>Megjön és robog tovább, mint tehervonat. <br> <br>Én érzem, hogy legyőz! Illúzió az élet? <br>Jó és rossz történik, de csak ez, mi két véglet? <br>Nem vagyok süket, csak nem hallom ez a létet. <br> <br>Legyen hitünk, írjunk, ha a lelkünkben ott bent szorító, <br>Mert ha nem írod le, elfeleded ez elszomorító! <br>Sőt! Nagy gondolatot elfeledni, léleknyomorító! <br> <br>Amikor a szellő a lelkemben feléleszt egy szép dallamot, <br>Békés poétává válok, el is felejtek minden haragot. <br>Rögvest fel is szállok az alkotás zakatoló vonatára, <br>Itt van aztán szükség az író poéta teljes tudatára. <br> <br>Néha, végighúzod ujjadat a papíron végtelenül, <br>Mert nem jut eszedbe semmi, csak üldögélsz… nem fesztelenül… <br> <br>Szúrok, döfök, írok, sajnálkozok, mint elkalandozó! <br>A papírom, csak nem vet le, mint betöretlen, szilaj ló? <br>Viseljen el, mert régi vitéz vagyok, tollal kardozó! <br> <br>Vecsés, 2015. június 24. – Kustra Ferenc <br>

Szép sárga színe, <br>Kesernyés az íze. <br>Van, ki szereti, <br>Van, ki megveti. <br>Gyorsan öntöd habosra, <br>Rajta fehér habocska. <br>Pikoló az kisadag, <br>Korsó meg a nagy adag. <br>Habzik, mint a tenger, <br>Ez jó kedvvel tölt el. <br>Korsót fogjad marokra, <br>Nehogy kiöntsd asztalra. <br>Idd a dicsőített sárga lét, <br>Pezsgő- habos söröcskét. <br>Emésztésben mindig segít, <br>Még egy korsót… a mindenit! <br> <br>Budapest, 1997. február 11. – Kustra Ferenc <br>