Az ember, óh, se nem szép, se nem jó! <br>Általunk meg nem változtatható. <br>Csak úgy tud változni, ha belülről jön a szükséglet <br>És ez változtatja meg, mi lelkében… benne véglet. <br> <br>Vecsés, 2014. január 25. - Kustra Ferenc József <br>

(Bokorrímes) <br>Gyógyításban az orvosnak &bdquo;korlátlanok” a lehetőségei, <br>Gyógyulásban a betegnek korlátozottak... eshetőségei. <br>De betegnek nem számítanak… csak a saját lehetőségei. <br> <br>(3 soros-zártükrös) <br>Mi is lehet az elviselhető emberi élet? <br>Megtudod öregen, ha megéred, beteg mivé lett… <br>Mi is lehet az elviselhető emberi élet? <br> <br>Vecsés, 2018. augusztus 31. – Kustra Ferenc József – létviszonyokról: versben és 3 soros-zárttükrös –ben. <br>

A tél mozdulatlan, fagyos, <br>Tavasz, bizsergős, csiklandós, <br>Nyár, rekkenő, sikamlós, <br>Az ősz meg esős, borongós. <br> <br>Budapest, 1997. március 4. – Kustra Ferenc József <br>

A csendben, halkan hulló esőnél nem protestáltam, <br>A csendben halkan hulló eső ellen nem ágáltam… <br>Egyszerűen nagyszerű, fantasztikus élmény volt, <br>A béke és én beteljesedtünk, akkor és ott. <br> <br>No, de most! Zúg a vihar, és tombol a szél, <br>Japán akácfánk a békességről regél, <br>De vihart ez nem hatja meg, <br>Csak támad, közben nem piheg. <br> <br>Nem becsültem a szépen hulló cseppeket, <br>Most itt van és átölel ez a szörnyeteg <br>És nincsen tőle merre menekülésem <br>Tűrnöm kell… vaduló, kéretlen vendégem. <br> <br>Beállok én a szép kis japán akácunk alá, <br>Vele szolidarizálok, toporgok fel-alá <br>És együtt ázunk-, fázunk, álljuk a vihart <br>Mit nekünk a természet, bosszúból kavart. <br> <br>Mi ketten voltunk erősebbek... Múlt a vihar <br>És kivártuk a szép időt, szél már nem kavar… <br>Volt bennünk kis optimizmus, éltünk hát vele, <br>Most száradunk én és japánakác levele. <br> <br>2011. december 16. – Kustra Ferenc József <br>

Pedig érdemtelen vagyok rá… <br> <br>Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem, <br>Mert ez a mostani a végső lehetetlenem… <br>Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem. <br> <br>Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött, <br>A csendem a semmi, addig körözött, míg lelkembe nem öltözött… <br>Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött. <br> <br>Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe, <br>Ezzel a léte kiteljesedik, az élete végzetes semmiségébe… <br>Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe. <br> <br>Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek, <br>A sorsok azonban összefogtak, így aztán mi lettünk az érdemtelenek… <br>Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek. <br> <br>Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem, <br>Az idő és így az öregség sem áll meg, létem, sorsom a tehetetlenem… <br>Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem. <br> <br>Vecsés, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József - íródott: 3 soros-zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az! Ráadásul az ízlésünk sem ugyanaz!) <br>