Gyöngyfény-színű ajkaid remélem a csókomra vágynak <br>Ugyan, szeressük már izzadtra egymást… test és a vágyak… <br>Még hiány van, nincs itt az ölelésed, pedig -csak miattad- felajzott vagyok, <br>Fura mi? Pedig csak a szerelmi életünk teljesüléséért harcolok. <br> <br>Holdvilágos, magányos éjben szerelmedre vágyom, <br>Testembe szorult vágyak a gyászom. <br> <br>Vágy <br>Gyötri <br>Testemet. <br>Hiányod fáj! <br>Katarzisra vár. <br>* <br> <br>Szinte csak azon jár az eszem, hogy izzadt hasadon csúszkálok, <br>Szádba meg csókot lehelek… de mikor? Erre is nagyon vágyok… <br>Alkonyat mikorra elparázslik, itt már a karjaimban tarthatlak? <br>Jó a szerelmes csend, de én kicsiholom belőled a kéj-hangokat! <br> <br>Vágymámoros, tüzelő tested kívánom, <br>Forró csókjaid imádom, beteljesülésünkre úgy vágyom. <br> <br>Vágy <br>Sóhaj <br>Elhagyja <br>Számat: Jöjj már! <br>Téged akarlak! <br>*** <br> <br>Csendes vágyainkban összeölelkezünk, <br>Aztán nem bírjuk és bele heveskedünk, <br>Fellobban a szerelem tüze, az izzó levegőben, <br>Én, birtokollak, de a vágyak, még csak ide jövőben… <br> <br>Ölelésed gyöngéd... bársonyként csúszik kezed testemen, <br>Érzem tested-tüzét, siklok testeden. <br> <br>Vágy <br>Permed, <br>Heves csók <br>Tüzet csihol. <br>Szerelmünk lángol. <br>* <br> <br>Dobbangat a szív és hasra is fektetlek, <br>Dobbangat a szív és beléd szeretgetek… <br>Dobbangat a szív és már ő is leizzadt, <br>Dobbangat a szív és akarat még akadt… <br> <br>Kéjben úszik testünk, mámor fedi eszünk <br>Egymásba beleveszünk... égig repülünk. <br> <br>Méz <br>Édes <br>Élvezet, <br>Égbe repit <br>Immár bennünket. <br>*** <br> <br>Kedveském, isteni voltál, nagyon mélyen éltelek, <br>Kedveském, nagyon hatottak rám, finom rezdülések… <br>Kedveském, már jár az eszem, újra, mikor élhetlek? <br> <br>Kedvesem, veled lenni káprázat, <br>Minden vágyam újraélni, ezt a szerelemlázat. <br> <br>Vágy <br>Gyötör <br>Pedig csak <br>Most mentél el. <br>Jó veled! Jöjj már! <br> <br>Vecsés, 2018. január 14. – Szabadka, 2018. június 22. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a 10 szavasokat és az apevákat poéta és szerzőtársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:”Szárnyaló vágyak”. &bdquo;Permed”, régi szó = fokozódik, emelkedik. <br>

Cél nélkül vándorlónak talán békésen nyájas az arca, <br>De, ha ránézel orcájára, gonosz vigyor ülhet rajta. <br>Éjszaka a párnámon, éber lelkem oly’ bús, bánatos, <br>Mindenek cikáznak az agyamba… bolond gondolatos. <br> <br>Jaj, de nem érzi az eszem, hogy fekete a kedvem <br>Várom, hogy majd kitisztul gondolatim. Ezt, remélem. <br>Szerte szétszórt életem, talán így lehetne nyugodt. <br>Ne járjak úgy, mint ki százért nyúl, de egyet sem fogott. <br> <br>Nyári nap már nem képes, tavaszi magasságán ragyogni, <br>Nekem is, csak míg élek van időm dolgaim elvégezni. <br> <br>Hisszük vagy sem, haláli téboly az életünk, <br>Rossz döntéssel, koppanva földet is érhetünk. <br>Döcög, avagy vadul-örülten hajt veled a szekér, <br>Előbb-utóbb élted, halálos sóhajjal földet ér! <br> <br>Vecsés, 2014. április 4. - Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia <br> <br>(Bokorrímes) <br>Sok ember olyan szemellenzővel jár, mint a sörös-kocsi lovai, <br>Van, aki egész életében dugóhúzóba zuhan, mint légjárók gépei… <br>A legtöbb embert körülveszik a mélységes mélabú, sötét fellegei! <br> <br>Ebédileg a tányéroknál bús-bánatosan ül a tömeg, de mindenki egyedül, <br>Teli tányér, üres tányér, felnézve a semmit látja… életében csak menekül… <br>Desszertet már nem várja, édességet nem kedveli, máshol lesz egyedül. <br> <br>Van ki hallja, sőt érzi a szárnysuhogást, mert őrangyala éppen dolgozik, <br>De ez élethosszabbításra, vagy az öröklét elnyerésére, nem vonatkozik… <br>Az ez egy persze nagyon is biztos, hogy az élet véges… halállal elfogyatkozik. <br> <br>(Anaforás, belsőm rímes, bokorrímes) <br>Ki már öregszik… Léte naplementéjének a színeit és pillanatait szürcsöli, <br>Ki már öregszik… Léte fájó pontjainak darabjait, szívéből előveszi… <br>Ki már öregszik… Létét siratja, hogy itt a vége, mert a sorsa ezt rendeli! <br> <br>Vecsés, 2020. július 14. – Kustra Ferenc József <br>

Korom haladtával már belátom, <br>Sok embernek ezen a vad világon, <br>Nincsen remény és nincsen boldogság, <br>Megnyugvást nem hoz, csak túlvilág… <br> <br>Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József <br>

Szigorú és mély a téli erdő, <br>A hó, mint nap, vakítóan ragyog. <br>A ragyogása mélyről feltörő… <br>Oly szép látvány, hogy ember csak gagyog. <br> <br>Autónk lágyan, suhanva siklik, <br>Fák között a kemény, jeges úton. <br>A mély, rettenetes erdő játszik, <br>Hallom… gumik gördülnek surrogón. <br> <br>Az erdő egyre sűrűbb és nagyobb… <br>Eltört fa áll derékig a hóban, <br>De most már úgy látszik, megyünk ki… jobb! <br>Erdő Isten néz ránk… bocsátóan. <br> <br>Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József <br>