Meg sem vettük a mozijegyeket,<br>Nézzük mégis saját filmünket.<br>Zajlik benne éppen a könnyfakasztó,<br>Világméretű, szomorú filmhíradó.<br><br>Nem tudunk kiszállni belőle,<br>Sodor bennünket ez a valami előre.<br>Mikor lesz már a filmnek vége?<br>Ki vágja meg a kockákat készre?<br><br>Mikor lélegzik fel a világ,<br>S élhetjük az életünk újra tovább?<br>A választ nem tudja senki,<br>Addig bizakodónak kell lenni.<br><br>Aztán, majd amikor végre vége,<br>S hálásan nézünk fel az égre,<br>Egy gondolat motoszkál fejünkben,<br>Miért is maradtunk életben?<br><br>Istennek mi velünk a terve,<br>Mit kell tennünk cserébe érte.<br>A válasz csupán csak annyi,<br>Merjünk saját hitünk szerint élni.

Mivé leszünk, ha elmúlik a szerelem,<br>S úgy élünk egymás mellett, mint két idegen.<br>Hangunk, szavunk nem hallja már egyikünk sem,<br>Így illan el az életünk oly sebesen.<br><br>Összegörnyedve, bénán, ágyamon fekszem,<br>El nem sírt könnyeim égetik a lelkem.<br>Mi lesz így velem? Hogyan tovább Életem?<br>Ki mondhatja meg, hogy mit kellene tennem…<br><br>Ki tudna segíteni, megfogni kezem,<br>Hogy fájó sebzett szívem rendbe tegyem.<br>De a választ magamban kell megkeresnem,<br>Titkon remélem, hogy egyszer majd meglelem.<br><br><br>2021. március

Keserű mosoly ül kába fejemben,<br>Bensőm zubog enyhe remegésben.<br>Magam kis porszemnek érzem,<br>Ahogy néz le rám e szent perem.<br><br>Egy gondolat kopogtat fejemben,<br>Hogy a kormányrudat elvesztettem.<br>S a fellegek tovasodorják fénymesém,<br>Vele minden reményt, ami szép.<br><br>Épp csak igent mondtam az életre,<br>De most fájón hasít az elmémbe,<br>Hogy szabadulni már nem lehet,<br>Cipelnem kell súlyos terhemet.<br><br>Napra nap jön s éjre az éj,<br>Ez a megalkuvás nagyon kemény.<br>De ott ragyog a vakító fény,<br>A két csodás csillagteremtmény.<br><br>Ők fényesítik pislákoló egem,<br>Erősítik hitem, szívem s lelkem.<br>Utat mutatnak a csillagösvényen,<br>Velük teljes a világmindenségem.<br><br>2021. március

Tenger partján gyönyörködtem,<br>kősziklákon lehevertem,<br>csodáltam a hullámokat,<br>benne a virgonc halakat.<br><br>Messzi hajó csendben úszott,<br>árbócai alig látszott,<br>tenger zúgás elaltatott,<br>hozott nekem csodás álmot.<br><br>A kék égben, napsütésben,<br>lágyan öleltél kedvesem,<br>szavaid oly' édes nekem,<br>karjaidban énekeltem.<br><br>Ölelj, ölelj én kedvesem,<br>kezeimet el ne engedd,<br>ne legyen csak szívem álma,<br>szereteted megtaláljam.

Avagy: tavasz a télben… <br> <br>A köd-csokrokban, gyorsan hervad a rossz látás, <br>Varjúraj repül… ez talán a feltámadás? <br> <br>Süt <br>A Nap, <br>Köd sehol, <br>Éled minden. <br>Tavasz van talán? <br> <br>Tavasz van talán? <br>Éled minden, <br>Köd sehol, <br>A Nap <br>Süt. <br> <br>Így tél közepén tavaszt játszik a természet? <br>Meleg levegő is elárasztja légteret! <br> <br>Már <br>Langyos <br>A légtér. <br>Tavaszt idéz <br>Az időjárás. <br> <br>Az időjárás <br>Tavaszt idéz. <br>A légtér <br>Langyos <br>Már. <br> <br>A szélroham is csak, lustán battyog, nem kelt hideg érzetet, <br>Kopasz erdő alatt, az avar jelenti a füvészetet. <br>Még dörrent is… de, hordani kell a téli ruha hegyeket… <br> <br>Nincs <br>Sehol, <br>Hó se köd. <br>Virág fakad, <br>Télnek nyoma tűnt. <br> <br>Télnek nyoma tűnt, <br>Virág fakad. <br>Hó se köd, <br>Sehol <br>Nincs. <br> <br>Ma az udvarban tíz centis már a hóvirág, <br>Eltévedt a télben, cserbenhagyta... hó-világ. <br> <br>Még <br>Tél van, <br>Látszat csal. <br>Ne örüljünk, <br>Várjuk ki végét... <br> <br>Várjuk ki végét... <br>Ne örüljünk! <br>Látszat csal, <br>Tél van <br>Még. <br> <br>Vecsés, 2016. május 24.-2017. december 30. – Szabadka, 2018. január 1. - Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a tükör- apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin, Szőke Margit. A tükör- apevák címe:”Korán jött a tavasz, vagy mégsem...?” <br>