Feleségem két szeméből<br>Villámok cikáznak.<br>A szívemben néha-néha<br>Bele-belevágnak.<br>Sóhajom száll, jaj, Istenem,<br>Öröm ez, vagy bánat?<br>Szárnyaszegett, rebdelt madár,<br>Hópiheként fúj el a szél<br>Napnak alkonyában.<br>Elvarázsolt rózsakertben<br>Térden állva sírok érted,<br>Maradjál meg nálam!<br>Bánatosan ölelkezünk<br>A szerelem völgyében.<br>Felvonít, üvölt a lelkem,<br>Tépett szívem el nem enged téged,<br>Ha nem lehetsz végleg enyém,<br>Elepeszt a bánat!<br>Férfiszemem könnyben ázik,<br>A lelkem didereg és fázik.<br>Mert a feleségem szép szeméből<br>Villámok cikáznak!<br>S a szívembe néha-néha<br>Bele-belevágnak.<br><br>2019. február 8., Gitározásom közben született, könnyes szemmel énekeltem, ajánlom hűséges nejemnek.

Rád teszem kezem,<br>aludj el békésen már.<br>Nyíljon néked száz virág,<br>szeretlek téged a síron is túl.<br>Holnaptól csak teveled álmodom,<br>könnyem hull...<br>Nézz le rám!<br>Szent szemfedél borítja sápadt arcod,<br>könnyem hull a ravatalra.<br><br>Sosem szerettem mást!<br>A naplementében ott látlak,<br>El nem mondhatom senkinek már.<br>Szemfedél! Elrejt téged a félhomály,<br>élni jó volt, mert itt voltál.<br>Forró csókod emlék már,<br>engem már nem érdekel ez az élet,<br>Túl hamar elmentél!<br>Könnyezek én egy örök életen át!<br><br>A múló éveket nem feledem el,<br>nézz le rám a kék égről,<br>Ó, nézz le rám.<br>Szívem fáj! Ezt az életet elhagyom,<br>merre jársz? Felhőkön át a mennyek kapuját, ha átléped,<br>gondolj rám!<br>Éjfekete sátánparipán repülök feléd!<br>A nagy szeretetem úgy röpít eléd.<br>El nem mondható, mennyire szeretlek még!<br>Bús énekem száll feléd örök életen át.<br><br>Tarnazsadány, 2018. október 19.

A Tarna-parton sétálok egymagamban,<br>Szívemben tombol, zúg a hóvihar!<br>Sóhajom száll fel a magas égre,<br>könnyezik szívem, s velem sír a táj.<br>Mert ez a cudar élet kemény, levadássza népem!<br>Ajándékcsókjában keserű a nyár.<br><br>Tarna partján sétálok bús magányomban<br>Ködös reggelen, hószínű bánatomban.<br>A világon nincs szebb az én magyar hazámnál!<br>S mit érek én költőként a Tarna parti tájakon.<br>A magas Mátrát nézem, s elvakít a hó.<br><br>Elmerengek múltunk szép emlékén,<br>Hol árván maradt, szél-tépett tanyákon<br>Cigányainkkal tanyáztam rég.<br>Tábortüzeinknél szép, barna lányok táncot jártak,<br>Hegedű és bőgő hangja bezengi a kies tájat.<br>S én sétálok egyedül a falum peremén.

A házunk tetején gyülemlik a felhő,<br>Majd elfújja tavasszal a szél.<br>Könnyeinket a nap szárítja,<br>Eltemet majd minket is a tél.<br><br>Szörnyű a karácsony egyedül,<br>S jólesik a penészízű kenyér.<br>Felsóhajt valahol az árva csendben a szegénység,<br>S a hidegben kéreget egy zenész.<br><br>Mert az életnek Húrja van!<br>Hát játssz rajta, cigány! Verítéked kiül homlokodra.<br>A szél cibál, de nem számít már!<br>Csak egy számít, túlélni.<br><br>Túlélni a telet, az éhínséget,<br>Most zenélsz kiszolgáltatottan!<br>Csak játszd el, játszd el a zenéd! A végsőt...<br>S a szél táncot jár letépett ingeddel.<br><br>A láz a tüdővész elért,<br>Mert kinek kell egy kivénhedt zenész!<br>Sótlan az élet... Adj hát neki, még kér, amíg él!<br>Holnap késő lesz talán, ha a pap némán temet.<br><br>A síron nem lesz, csak vadon virág,<br>A fejfán a hegedű már nem zenél.<br>Már nincsen, ki húzza,<br>S szomorún bámul a hold az éjben.

A táj felett megültek<br>a vastag, szürke<br>fellegek<br>esett is kicsit<br>s fázósan közeledett<br>az este akkor<br>amikor találkoztunk<br>veled<br>valami mást kerestünk<br>mind a ketten<br>te igás lovat<br>én szeretőt<br>egyikünk sem az volt<br>aminek a másikat vártuk<br>és nem lobbant fel<br>egyikünkben sem <br>a rőzselángunk<br>miközben <br>egy asztal mint<br>sanda spicli bennünket <br>figyelt<br>tudtuk hogy <br>talákozásunk <br>nem lesz több ilyen<br>te kínodban nevettél<br>mielőtt felálltunk<br>nem szóltam én sem<br>nem tiltakoztam<br><br>hideg őszünk lesz<br>azt hiszem