A szirteken dalol a szél,<br>Dús hajamat borzolja szét.<br>Az égen ezer csillag ragyog,<br>Kedvesem épp vállamra hajol.<br>Csóktűz, tengernyi éjszakák<br>Mossák az emlékeink nyomát.<br>Így múlik az év,<br>S múlnak idők.<br>Őszülő fejem egy csillagra hull.<br>Ott ragyog fenn, az ég közepén.<br>Vigyázza álmodat, kicsikém.

Jégtündérek furulyáznak,<br>Hóangyalok paroláznak.<br>Szántó-vető öreg paraszt,<br>Tél van, várja már a tavaszt.<br>Csak én vagyok egyedül,<br>Aki néked hegedül.<br>Táncoljál hát, pici leány,<br>Álomtündér nem vár reád.

Indiából jöttünk<br>Végtelen utakon.<br>Gyanútlanul, békén<br>Énekeltünk egykor.<br>Bámulták a gádzsók<br>Díszes öltözékünk,<br>Igénybe is vették<br>Kovácsmesterségünk.<br>Colári cigányok szőnyeget kínáltak,<br>Beás cigányaink a teknőket vájták.<br>Romungrók zenéltek vagy a vályogot verték,<br>Szorgos népünket akkor megbecsülték.<br>Echós szekerekkel<br>Jártunk falut, várost.<br>Még sokáig űzhettük iparos világunk.<br>Mária Terézia ezt is betiltotta,<br>A vándorlást betiltotta, és az iparengedélyünk végleg betiltotta, már nem tudtunk adózni,<br>Elszegényedésünk okát itt lehet vitatni.<br>Megengedték letelepedésünk,<br>De nehezen fogadták beilleszkedésünk.

Belém szakad az ágrólszakadt fintor,<br>A gyümölcsöt hozó ősz sem bátorít.<br>Ki dolgozni nem tud, éhenhal e tájon.<br>S szél fúj át a magyar pusztaságon.<br><br>A huszadik század rongyaiban<br>A nincstelen szegény legényei.<br>Zsebbe rakott kézzel, fütyülve járnak,<br>Munkát, sem nyugalmat nem találnak.<br><br>Gyengülnek a napnak sugarai,<br>A szántásokon varjak ülnek.<br>Meleg pulóverben járnak ők,<br>A tanyasi magyarok és cigányok.<br>Mint csontjaimhoz kötődő húst,<br><br>Szárítja ránk az éveket.<br>És úgy jönnek felénk a letűnt remények,<br>Mint megannyi homályos, szomorú emlékek.<br><br>Hát úgy sorvad errefelé az élet,<br>A harang vasárnapi misére hív.<br>Hitünk erősíti bennünk a lelket,<br>Hát elmondom a szónak üzenetét.<br><br>A kemence sutján halálra fagy a magány,<br>A kis falumban temetésre gyűl a sok ember.<br>Ki szomorú, ki bánatos,<br>S van, akinek a fájdalma az egekig ér.<br><br>Nem fáj már semmi,<br>A csend betemeti a falut.<br>A csillagok hideg fényében bolyongunk már,<br>Ez egy magányos, kihalt világ.<br><br>S leszakad az égről a szakadt fintor,<br>A gyümölcsöt hozó ősz sem bátorít.<br>Ki dolgozni nem tud, éhenhal e tájon,<br>S szél fúj át a magyar pusztaságo

Homályos árnyak, megtört fénynyaláb.<br>Az alkony nyári illatában<br>Lebeg egy bimbó rózsaszál.<br>Lélekvirága elveszett tájakon trónol s vár reám.<br><br>Fáradt vagyok...<br>Csendben átszeljük a végtelen óceánt.<br>Az életünk tajtékzó viharain át!<br>Sötét az éj, körbezárt világ.<br><br>Összebújva várjuk a hajnalhasadást,<br>A szerelem tiszta vizű, ringó csónakján.<br>Édes hangon (éber álom) kávéra hív.<br>S én röpülök hozzád vad dzsungelokon át.<br><br>Lázálmaimban vergődök tovább,<br>Suttog a hold fénye, ébresztgeti a Napnak sugarát.<br>És a hajnalnak nyári illatában<br>Lebegünk a boldogságban<br>Egy fogvatartott álomklinikán.<br><br>Tarnazsadány, 2019. január 1