Hogy sejthetted volna<br>azon a vidám éjszakán,<br>Hogy a Francia udvar csapda,<br>és veszteni fogsz pár év után?<br><br>Púderozva és locsolva,<br>a fiatal arcod ragyogott,<br>de tudtad-e hogy minden<br>hamisság felé mutatott?<br><br>Kellemes kocsikázás,<br>az élet csupa szeretet,<br>szíved gyorsuló dobbanása,<br>s egy gavallér ki nevettet.<br><br>Néhány királyi gyermek<br>mely anyaságod bizonyítja,<br>és gyanúsított szeretők,<br>kik apaságukat biztosítja.<br><br>És mikor a guillotine árnyékában<br>a rövid múltra gondoltál,<br>hogy mi is volt az élet,<br>és mi volt amit megbántál?<br><br>Talán a királyi protokoll<br>csak gyerekes játék volt,<br>s most itt a rideg valóság<br>mely sajnos csúnyán megcsúfolt.<br><br>Nem szabadott volna mondani<br>hogy kinek nincsen kenyere,<br>az úgy oldja meg bánatát<br>hogy kalácsot egyen helyette.<br><br><br>Némely űgyröl jobb hallgatni,<br>mert talán jobb etikett.<br>Szegény frivol kis királyné!<br>Szegény Marie Antoinette!

Hajóm görög vitorlás –<br>Hét-világi utazás.<br><br>Kedvenc fám az olajfa –<br>Ezer-éves iskola.<br><br>Éjszakáim szeretője<br>Tüzem alatt gyengéd rőzse.<br><br>Fiatal az istenem,<br>Enyhén lángol szívemen.<br><br>És hogyha halok, ébredek,<br>Mert hívnak égi seregek.

Nyári szél ölelgeti<br>dús zöldelő akácfa<br>hajlongó derekát.<br><br>Néja rágondolok,<br>- Hisz’ kölcsön az élet,<br>Kőlcsőn észlelem virágzó<br><br>ibolya mézes illatát, <br>kölcsön idézem életed<br>mulandó mámorát . . .

Ki aggódón nézett rád, ha életed során az utat rögökkel szórta be sorsod.<br>Ki támaszod volt, ha úgy tűnt elveszett minden szép álmod.<br>Most Isten kertjében tép neked virágot, és mosolyogva nyújtja át.<br>Ő, a te soha el nem felejtett, ma is támaszod.<br>Drága jó apád.

A pokolban égjen minden eltorzítás,<br>Úgymint erkölcsi s polgári ellenmondás,<br>Vagy didaktikus és utópisztikus illúzió.<br>Egy fura démon bujkál bőröm alatt.<br>Az ősi sikoly mellemben tombol:<br>Ma este az ördög testemben rombol.<br><br>A végtelen tér, örök idő<br>És mozgás szentháromsága!<br>Kínomban harcias hálózatot szőttem.<br>Három sötét korszakot torzítva éltem át,<br>És mélyen ittam<br>Érzelmeim szenvedélyét tompítani,<br>De tüzem ereklyéit nem tudtam<br>A porból mozdítani.<br><br>Visszadobnám minden rozsdás <br>Lánc-szemét a korlátolt tudásnak<br>A sors ingatag odújába<br>És elszakítanám láncaimat<br> Hogy a sorssal tudjak tanácskozni<br>A tudatlanság atomát hasítanám<br>Mely leköti az idő konfigurált tartamát<br>De le vagyok kötve egy fura démon által<br>Melynek csak rím és ritmus eledele<br>És mely a mozgás, tér és idő <br>Elítélt gyermeke.