Éteri csendben kémlelt,<br>s látatlanba képzelt.<br>Szeretni a lét képzetét,<br>átlépni az ég küszöbét.<br><br>Most húrok zengik a csendet,<br>s én képekben látom a rendet.<br>Kémlelt, képzelt képzetét,<br>s a létnek égi küszöbét!

Kellett nekem futkorásznom?<br>Ez leesett. Konstatálom.<br>Kérem, ez már meg sem lepett<br>hogy újra pofára esett.<br><br>Elég egy kis csetlés-botlás.<br>Nem talpra esik majd, meglásd.<br>De nem adnám én semmiért.<br>Ilyen ez a zsíroskenyér.

Hasra esett a nap a dombon.<br>Sietett, hogy hajnalt hozzon.<br>Úgy látom, hogy a dombon túl,<br>amíg látok az éj az úr.<br><br>Remélem, hogy nem lett baja.<br>Kicsit behorpadt a hasa.<br>Sajnálom is nagyon szegényt.<br>Szétszórta a reggeli fényt.

Afrika embere volt.<br>Arcán a bőr oly ráncos,<br>mint a herezacskó,<br><br>vagy annyira rakoncátlan,<br>mint egy légi felvétel a Kalaháriről.<br>Afrika embere volt,<br><br>ismervén módjait<br>és járatos dalszövegeiben.<br>Versek áradtak a tollából<br><br>mint gyér folyók melyek<br>átszegnek vad, ősi tájakat<br>melyeket az égő nap alakított,<br><br>és vad viharok és szelek,<br>megörökítve durván metszett<br>rímekkel, képekkel és szavakkal.<br>.<br>A bivalya nem ismeri a metafizikát,<br>hanem az édes füvet és az ivó tócsát keresi,<br>és szent jószágai ott legelnek hol<br><br>a hadeda íbisz várakozik<br>az eufória fán és a héjak felett,<br>hol a hangyaboly és a fű található.<br><br>Ez volt az öreg Opperman,<br>egy törzsi dalnok és táltos,<br>Afrikának egy bölcs embere.<br><br>D. J. Opperman (1914 – 1985) hires Dél-afrikai költő ki Afrikaans nyelven írt.

Őseim szavával beszélek.<br>azok a szívós harcosok kiknek otthona<br>Az uráli és altaji hegyek közt volt,<br>és kik Ázsiát úgy ismerték mint a vonalakat<br>melyek a tenyerükbe voltak vésve.<br>Sőt, még az ők ősei szavával is beszélek,<br>kik Atlantiszt uralták, és kik részesei<br>e ókori és sejtett regének.<br><br>Nem ismerek más istent mint szívemet,<br>azt az élő, lüktető hús-harangot.<br>Szemeim ős hiteknek tág ablaka,<br>És a fejemben a nap fénylik,<br>mert önmagamnak vagyok a hajnala.<br>Ragadjátok el testem és máglyán égessétek el,<br>Az én lelkem a csillagok között bolyong,<br>és örök fényük toromnál tüzel.<br><br>A jövő gyermeke vagyok, saját<br>holnapom ígérete, attól elnézve hogy<br>Atlantisz és Ázsia a véremben folyik.<br>Egy ezer álom és épp annyi éjszaka<br>most mint egy árvíz összeesküdik,<br>és mint egy egyedüli hosszas hang,<br>fenyeget torkomból kitörni,<br>hogy elmossa egy ezer év törmelékét,<br>és bármi mást mit ideje eltörölni.<br><br>De uralkodok önmagamon, <br>és erőmet fegyelmezem,<br>mert a földhöz vagyok kötve<br>és nagyon is csak ember vagyok.<br>Arra a nagy összeolvadásra várok<br>amikor az emberi és isteni végül együtt ragyog.