Nagyasszonyunk napján törvényt tartasz.<br>Jövőt, reményt adsz minden magyarnak.<br>Áldja neved a jövő gyermeke.<br>István király. Áldassék a neve!<br><br>Ma is szent a te neved a népnek.<br>A jó reménynek, és minden szépnek.<br>Kérlek jó Istenünk add meg nékünk.<br>Emlékezzen rá örökké népünk!

Van, hogy elfogynak a szavak.<br>Mikor már a csend, mi marad.<br>Körülötted zavaros kép.<br>Egy palettán a rút, és szép.<br><br>Sors keverte szürkeségben,<br>sikít a szín a nagy csendben.<br>Egy maradt a sorspalettán,<br>szennyes múlttal a keresztfán.

Pezsegve bukik át a víz a gát tetején.<br>Emlék szűrődik át a valóság szövetén.<br>Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán.<br>Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán.<br><br>Kacagva rohantam a gáton kis gyermekként.<br>Ittam magamba a boldogságot cseppenként.<br>Itt ülök a régi gát mellett emlékezve.<br>Gyermekkorom szépségei jutnak eszembe.<br><br>Mezítláb futva a tarló sárga tengerén.<br>Játszottam az élet csodálatos hangszerén.<br>Nem nyúzott az élet által rám ruházott gond.<br>Akkor azt hittem a keserű ember bolond.<br><br>Még nem mételyezett meg az élet keserve.<br>Bár csak felnőnék. Vártam én akkor epedve.<br>Most meg újra kisgyermek szeretnék lenni én.<br>Igen, talán ez lehet a felcserélt remény.

A búzamezők <br>Napjai már lejártak. <br>Pékek öröme. <br>* <br>Tűző napocska <br>Aranya kalászt érlelt. <br>Roppanó kenyér. <br>* <br>Boglyák glédában, <br>Nap még tüzes csókot oszt. <br>Árnyékban sincs hűs. <br>* <br>Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó <br>Az árnyékba bújt estlepel meg felbujtó. <br>Utána futnék, hogy el ne menjen nyaram… <br>Most nem mehetek, elfeküdtem a nyakam… <br> <br>Most is csak állok, érzem, lelkemből illanó vágyakat, <br>Próbálom élvezni körbeölelő napsugarakat. <br>Este is, az éj fekete leplébe takarózik az ég, <br>Szívemet vágyva, fájdalom feszíti, mikor lesz újra kék… <br>* <br>A bárányok már <br>Összebújtak, zord idő! <br>Eső kezd esni. <br>* <br>A mélyülő éj-kékbe sápadtan figyel a csillag-sereg, <br>Nem is hunyom le szemem, vigyázok, mert egy még eltekereg. <br>Hegyen, az átmelegedett sziklák, árnyékot már nem adnak, <br>Az ott lakó vaddisznók, bánatos röfögésre fakadnak. <br> <br>Már a Nap is remegve, bánatosan, láthatáron lemenő, <br>Izzad is, látszik horizonton, hogy ott nagyon esik az eső. <br>Eső, rossz idő, köd és a viharok, mind jelzi, ez az elmúlás, <br>Kacagva támadó szélvihar, mit készít... puha-avar újulás. <br>* <br>Felharsan gerle <br>Hangja, erdei csendben. <br>Párját keresi. <br>* <br>Elgondolkoztam, hogy az ősznek is megvan a maga szépsége, <br>Halottak napja persze nem jó, ez azért lélek reménysége… <br>Távoli vihar hangjából hallom, hogy nem is kell sokat várni, <br>Szőlő is lassan beérik, szüret is lesz, csak neki kell állni… <br> <br>A diónk is beérett, már lehet Kossuth-kiflit sütni, <br>Bízok, hogy az aranyló napsugarak fognak még sütni… <br>Lelkemben már zsongva dúdolgat az ősz éneke, <br>Pirosodik a &bdquo;vecsési piros” szép nagy szeme. <br>* <br>A tiszta égbolt <br>Sötét egén, Hold suhan. <br>Halvány árnyékok. <br>* <br>Lesz még itt, hogy a szélvihar leveri a fák kabátját, <br>Meg beűzi nálunk is, a kutyaólba a lakóját. <br>Lesz, hogy a léptünk majd a harmatos fűben tocsog, <br>Éhes varjúsereg, meg szántásban trécsel, locsog. <br>* <br>Úti nyárfasor, <br>Mellette él dinnyeföld. <br>Már érett dinnyék. <br>* <br>Lehunyt szemmel látom szépséges, újuló őszi fényeket, <br>És ezzel azt hiszem, sikerült is megfogni a lényeget. <br>Túl a láthatáron hideg hajnal erre lép, <br>A réteken elterülő fűszőnyeg még szép. <br> <br>Az erdőt kigombolja, lemezteleníti a szél, <br>Hallani, hogy két fuvallat-roham egymással beszél. <br>Bámész fellegek is munkába állnak, összeállnak, <br>Nem sajnálkoznak a fák által levetett kabátnak… <br>* <br>Kezdő szélvihar <br>Öreg drótkötélen ül. <br>Leesve, dühöng. <br>* <br>Hideg szelence <br>Lassan nyílik. Viharok. <br>Minden, köd-nedves. <br>* <br>Falevél hullik, <br>Felrepíti vadult szél. <br>Még, napfény szikra. <br> <br>Vecsés, 2014. október 1. – Kustra Ferenc József - Versben és eredeti, Basó féle haikuban… <br>

Az élet és a lélek megrontója… <br> <br>A pletyka sötét! <br>Félelem nélkül <br>Zöm hazugságot <br>Szül eredményül. <br> <br>Pletyka, maga a sötétség, <br>A fényvesztettség, <br>Pokolba levonzó, vak mélység <br>* <br> <br>Méregként terjed, <br>Senkit nem kímél, <br>Miért állna meg <br>Már az elsőnél? <br> <br>Legveszélyesebb a lélekméreg felszívódása, <br>Mert az agyat is teljesen körbejárja. <br> <br>* <br>Gúnyos szavakkal <br>Illet, záporoz. <br>Megtévesztéssel, <br>Fájdalmat okoz. <br> <br>A gúny olyan, mint egy rozsdás tőr! <br>Lélekben, előre tőr! <br> <br>* <br>Vigyázz, ki ne mondd <br>A piszkos pletykát. <br>Ne legyél álnok, <br>Hamar fogd be szád. <br> <br>Ha, tovább mondod, akkor terjeszted a pletykát, <br>Növeled ártatlan rémálmát! <br> <br>* <br>Fékezd a nyelved! <br>A pletyka csapda, <br>Ha szállni hagyod <br>Lehetsz a rabja. <br> <br>Van, hogy még a halott is dumál… <br>Holttest is pletykál. <br>* <br> <br>Ha hallgatni tudsz: <br>A csend hatalma <br>Pletykának veszte. <br>Béke a jutalma. <br> <br>Szabadka, - Vecsés, 2018. február 26. – Jurisin Szőke Margit – Kínai, ,,bambuszköltészet’’ = ,,vu-csüe’’ 4x5 Rímképlet: xaxa (x = végtelen) szerzője – a 10 szavasokat írta: Kustra Ferenc <br>