Utóbb, hogy elmentél Abigél, <br>Súgtad: ki szeret, mindig remél. <br>Vágyó tüzem lángol, <br>Várok… mit-se mástól. <br>Remény van… jöhetnél Abigél. <br> <br>Utóbb is kávéztunk, Abigél, <br>Szeretetem hőn-bőszen remél… <br>Lobog a vágytüzem, <br>Sóvárog a lelkem. <br>Nálam most a remény is remél. <br> <br>Utóbb messzi mentél Abigél, <br>Eszem-testem hevesen remél! <br>Sóvárgok utánad, <br>Kívánom... honvágyad! <br>Ha már itt lennél és ölelnél... <br> <br>Vecsés, 2020. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban. <br>

Odüsszeusz kalandjaiból<br><br>Elvárható volt a biztos halál.<br>Őszintén megmondva kettős volt a veszély,<br>és e igazságnak a titkolt ismerete<br>valóban aranyat ért.<br><br>Baloldalt Kharübdisz várakozott,<br>jobboldalt pedig Szkülla lappangott.<br>Olyan közelségben volt e kettő,<br>mintha bármelyikük könnyen használhatná<br>a másikat a saját csaléteké.<br><br>Először is Kharübdisz,<br>egy oly hatalmas és erős örvény,<br>hogy minden óvatlan hajó mely túl közel került,<br>örökre elveszett, és legénysége<br>vizes haláltusák közepette örökre elmerült.<br><br>- Jobbra tartsatok, mert minden elveszűnk -<br>parancsolta Odüsszeusz - és ha bármi<br>veszély akadna, kisebb lesz a veszteségünk.<br><br>Csak ő hallott Szkülla igazi természetéről,<br>a hatfejű szörnyetegről melynek hat hosszú nyaka volt,<br>és amelynek a kutyaszerű csaholása<br>csupán a megtévesztést szolgálta.<br>Mindegyik szájában három sor fog villogott.<br>Szörnyű megjelenése elképzelhetetlen,<br>űgymint azok a róla szóló pletykák,<br>melyekre még gondolni is félelmetes volt.<br><br>Nem lehetett elkerülni, a szörnyeteg már várt,<br>és hiábavaló volt a harc a sorsuk ellen<br>amint hat félelmetes fej cikázva lefelé hajolt,<br>és éppen annyi ember esett zsákmánnyá,<br>miközben Szkülla kegyetlenűl csaholt.<br><br>Odüsszeusz tehetetlenül zokogott<br>amint hallotta társai szánalmas ordítását, mellyel <br>együtt Szkülla szörnyű vonítása fűlébe zengett,<br>de a többi társa összes erejét megfeszülésig<br>az evezőlapátok kezelésére szánta, és<br>csodálatosan suhantak végig a keskeny vízen.<br>Emígy Odüsszeusz bölcs vezérlése életüket<br>mentette meg - éppen hogy - de híven.

Oximoronos gondolatsor… <br> <br>(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárt tükrös) <br>A csend az években, hónapokban kísérőjükként velük sunnyog, <br>A csend az órákban és percekben csak rohan, soha el nem kullog… <br>A csend az években, hónapokban kísérőjükként velük sunnyog. <br> <br>(Zárt senrjú -láncban életkép-töredékek… csokor) <br>Lett légyen az bár, <br>Cserepeket röpítő… <br>Csend is megy vele! <br>* <br>Lett légyen az bár, <br>Hókristály, zord surrogás… <br>Csend is megy vele! <br>* <br>Lett légyen az bár, <br>Rántottasütő napfény… <br>Csend is megy vele! <br>* <br>Lett légyen az bár, <br>Szerelmi viszálykodás… <br>Csend is megy vele! <br>* <br>Lett légyen az bár, <br>Pap, celebrált miséje… <br>Csend is megy vele! <br>* <br>Lett légyen az bár, <br>A halottak napi est… <br>Csend is megy vele! <br>* <br> <br>(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárt tükrös) <br>A csend az években, hónapokban mindenhol ott van, és nem szorong, <br>A csend az órákban és percekben is kap szót, mi ha kemény, az gong… <br>A csend az években, hónapokban mindenhol ott van, és nem szorong. <br> <br>Vecsés, 2018. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában. <br>

Még érzed, ahogy fogva tartja<br>a testem illatát az ágy.<br>Már érted, miként hagyja magára<br>a szerelmet a vágy.<br><br>Még érzed, ahogy a forró ölelés<br>a szíved mélyéig hatol.<br>Már érted, miként fáj a szenvedés,<br>amit leír most e toll.<br><br>Még érzed, ahogy lelkünk összeér,<br>a szívünk együtt zakatol.<br>Már érted, az életünk mit sem ér<br>egymás nélkül... valahol.<br><br>Még érzed, ahogy könny fakad,<br>ha nélküled kísért az árny.<br>Már érted, milyen szörnyű az,<br>mikor meggyilkol a magány.<br><br>Még érzed ajkadon a csókomat,<br>ajkadon csüngeni a szám.<br>Már érted, hogy mit veszíthetsz el,<br>ha nem vigyázol rám.

Néha<br><br>Néha összetévesztem<br>a mentális lázat ihlettel<br>és aztán törölnöm kell számtalan<br>oldalnak szövegezett törmelékét.<br>Mint Eliot mondta “egy száraz hónap<br>öreg embere” leszek “száraz<br>aggyal egy száraz évszakban”.<br><br>Se baj,<br>mert az élet nedve<br>- mint egy tekercselő kígyó -<br>még mindig táplálja a tudás fáját,<br>- és csodák csodája -<br>még egyszer láthatom<br>a rímet, a ritmust és az értelmet.<br><br><br>Szemtől szemben<br><br>Most, hogy öregszem,<br>és dér jelei<br>kezdenek mutatkozni<br>ritkuló hajamban,<br><br>végre szemtől szemben<br>kerülök magammal.<br>Képeket helyezek egymásba<br>azokból az időviselt én-ekből,<br><br>és számtalan magam-okból,<br>melyek által erőt nyerek,<br>és együtt összes egyéniségeimmel<br>bátran fontolgatom<br><br>a halál végzetes kapuját<br>melynek küszöbén állok,<br>és azt remélem hogy lényem<br>igazi természetével összeolvadok.<br><br><br>Elengedés<br><br>Szükségem van elengedni<br>nem csak viharos és zavaros múltam,<br>de minden birtokló pillanatot<br>idő-kötött jelenemben.<br><br>Égjen minden neheztelés, régi sajnálkozás,<br>elhalasztott lehetőség, elhamarkodott választás,<br>a halványuló memóriám temetési<br>máglyája tisztító tüzében.<br><br>Égjenek nem csak azok a csekély feszengések,<br>elhanyagolások, bizonytalanságok és félelmek,<br>de szintén azok a szenvedélyes pillanatok<br>melyek csak a különálló büszkeségem táplálták.<br><br>Örömömnek ne legyen más oka<br>mint azért mert süt a nap; kék az ég;<br>a pár szeretetteim kik még megmaradtak;<br>és a toll-könnyű szívem ha meghalok.