Lenyomtad szívem kilincsét<br>megláthattad magad benne,<br>te vagy nekem az öröklét<br>szívem szerelmével telve.<br><br>Építsünk körénk kerítést<br>soha ne légy tőlem messze,<br>őrizd meg szívem szerelmét<br>csak ez az egy vágyam lenne.

Hullámzik a járdán a tömeg<br>szürke színű összefolyó massza,<br>vezér parancsszava pereg,<br>vezeti a népet a gazda.<br><br>Nincsenek már egyéni szavak<br>csak kilúgozott gondolatok,<br>mit tehetsz megmondják a nagyok<br>jó, hogy én kívülálló vagyok.

Nem tudom, miért kel fel a Nap<br>minden reggel és ragyog aznap?<br>Tudom, fényben virágok nyílnak,<br>s hogy őrködik a Hold hajnalig.<br>Bár, biztosan van rá felelet<br>miért ilyenek az emberek?<br>Gondolom a válasz az lehet,<br>szeretet szó róluk lepereg.<br> <br>Talán kellene egy varázsszó,<br>amely minden szívhez elvezet.<br>Tűnő csendben, végtelen vágyak<br>felett álomvilág lengedez,<br>szívekben ott lesz a szeretet<br>és halkan majd hálát rebegnek.<br>Felkelt nappal a lélek izzik,<br>hisz a szeretet naggyá válik!

Esik az eső, süt a nap,<br>Móricka jó nagy pofont kap,<br>Mert Feri bácsi azt mondta<br>Hogy zsebóráját ellopta.<br><br>Fenéken rúgás következik.<br>Az egész család veszekedik.<br>De az óra elő nem kerül,<br>és Feri bácsi megkergül.<br><br>Még egy pofon, még egy rúgás,<br>és heves kutya ugatás,<br>de Móricka meg sem mukkan,<br>és elmarad a vallomás.<br><br>Előző este, szedtevette,<br>Móricka az órát zsebre tette,<br>És egy haverjának eladta,<br>Ki aznap eltűnt nyugatra.<br><br>Íme az óra gazdát cserélt,<br>és idegen zsebnek bujdosója.<br>Ez e versnek bonyolult <br>és tragikus csattanója.

Megfogva paripáját a hős vitéz<br>körbenéz az átokülte tájon,<br>mióta látta eltelt bő tíz év,<br>látására szíve sajdul fájón.<br><br>Ezt a szent földet ment megvédeni<br>sakálfejű gyilkos hordák ellen.<br>Rég megfakultak az emlékei,<br>de most visszakúsznak lassan, csendben.<br><br>Itt érte őt az első szerelem,<br>boldogság virága nyílt ki néki,<br>mit leszakított a veszedelem<br>azt hitte nem tud nélküle élni.<br><br>Távol otthonától vérben gázolt<br>kőabroncs ejtette fogul szívét,<br>de most már épp eleget harcolt<br>újra érzi a szabadság ízét.