Víziós eszmefuttatás <br> <br>Végre megjött a sötétség, őt én nagyon várom, <br>Hogy teljesen alám kússzon, az nagyon is álmom... <br> <br>Őt <br>Várom, <br>Kívánom! <br>Sötét ölel... <br>Oly’ édes álom. <br> <br>Sötétség... csendben <br>Ölel, majd belém merül. <br>Mily’ édes álom. <br> <br>Sötétség honol, csak őt várom, <br>Teljesítse vágyam, csupán arról álmodom. <br>* <br> <br>Eddig én őt nem láttam de, mesélték, tudtam, hogy van! <br>Fény nélküli dicsősége már megjelent álmomban. <br> <br>Ó, <br>Mily' szép <br>Álom volt. <br>Hogy van, tudtam, <br>Szememnek titok. <br> <br>Szememnek talány, <br>Létezéséről tudtam. <br>Járt már álmomban. <br> <br>Szememnek még talány, létezéséről halottam, <br>Álmomban róla álomszép képet alkottam. <br>* <br> <br>Ideért, de csendben, mert a csend hangja tőle ered, <br>Nappali fényben ő egyszerűen nem lehet veled. <br> <br>Ő <br>Este <br>Jön, csendben. <br>Nappal, velem <br>Látni nem lehet. <br> <br>Csendben érkezik, <br>Hajnalig marad... Velem <br>Napfényt nem láthat. <br> <br>Est csendjével, hozzám simul. <br>Velem látni nappal lehetetlen, virradatra elvonul. <br>* <br> <br>A nyirkos, esős este, vele együtt hatol a létbe, <br>Eluralja az agyamat, a nagy világmindenségbe. <br> <br>Jön, <br>Vizes. <br>Létembe <br>Kúszik. Elmém <br>Vész... mindenségben. <br> <br>Hűs-est nedvével, <br>Lopózik életembe. <br>Eszem rabolja. <br> <br>Esőtől párás levegővel, lopakodik lényembe, <br>Ép eszem, szerteszáll a világegyetembe. <br> * <br> <br>Hullócsillag átsüvít a vaksötét éjszakán, <br>De, fénye gyenge, nem változtat lelkem évszakán. <br> <br>Gyér <br>Fény(e) <br>Oson, nem <br>Hoz változást <br>Lelkem őszében. <br> <br>Csillag hull alá, <br>Sötét éjben, fénye gyér. <br>Lelkem magányos. <br> <br>Eget hasít csillagom, sötét égen, <br>Fényhomálya nem hoz változást létben. <br> * <br> <br>Szavaimat hallom csak, konganak a vaksötétben, <br>A macskakövön ló pata csattog, a messzeségben. <br> <br>Szóm <br>Visszhang! <br>Hozza! Bong! <br>Paták hangja <br>Hallik távolból. <br> <br>Bús hangom-hallom. <br>Paták zaja csendet tör… <br>Messzi távolban. <br> <br>Hallom... sötétségben búg sóhajom, <br>Paták zaja távolból közeledik, szellő szárnyakon. <br> <br>Vecsés, 2016. augusztus 11. – Szabadka, 2017. szeptember 5. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, hozzá az apevákat, haikukat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit: A vegyes rész címe ,,Elérhetetlen álom’’! <br>

<br>Az ősz a földöntúliak találkozása <br>Még kis meleg, rohammal eltakarítása… <br> <br>Nyár <br>Lassan <br>Útra kel. <br>Változni fog, <br>Lét és természet. <br>* <br>Múló nyárban, séta a már lombhullató fák alatt, <br>Az elszálló hárslevél illata még kicsit marad! <br> <br>Andalogjunk együtt, fogjuk egymás kezét! <br>Szívünkben, éljen mint gyönyörű emlék. <br>* <br>Csalódást hoz az őszi szél, a hideg fuvallattal, <br>De előre vetíti, hogy elő a kabátokkal. <br> <br>Lég <br>Hűvös, <br>Elég csak <br>Egy ölelés. <br>Még nem kell kabát. <br>* <br>Az ősz színei elég harsányak <br>De szépek is, mert változatosak! <br> <br>Élvezzük e szépséget, <br>Őrizzük a lelki épséget, <br>Könnyítsük az öregséget. <br>* <br>Az őszben a hajnali harmat fehére festi a tájat, <br>Aztán az időjárás belehúz… addig még alszunk párat. <br> <br>Hűs <br>Hajnal, <br>Nap homály. <br>Ez várható... <br>Reméljük, késik. <br>* <br>Az ősz rendesen összegyűrte a növények leveleit, <br>Aztán meg szertefújta, mint a már elmúltnak emlékeit. <br> <br>Arcunk vénségtől immár ráncos, <br>Minden ránc, egy szomorú emlék... szilánkos. <br>* <br>A bárányfelhők is már téli szállásra vonultak, <br>A súlyos és sötét felhők, már fölénk is rohantak. <br> <br>Volt, <br>Elmúlt. <br>Füstbe szállt <br>Remény, a nyár. <br>Az ég rí, ősz lett. <br>* <br>Lassan várjuk, a ködnek homálya uralja majd, tájat, <br>Akkor majd, nyárra visszaemlékezni, lehet, hogy fájhat! <br> <br>Hajunkat a dér ezüsttel hintette, <br>Ifjúságunkat a nyár magával cipelte. <br>* <br>Nyár múlásában az ősz születése, <br>A nagy kavalkád, megkevergetése. <br> <br>Mily <br>Szépség, <br>Barna, rőt, <br>Színpompás ősz. <br>Mért vész semmibe? <br>* <br>Ahogy a tájon végigér a szitáló őszi eső, <br>Úgy lesz minden sáros, pocsolyás, ez bíz' nem felemelő. <br> <br>A tehetetlenségtől könnybe úszik szemünk, <br>Az elmúlás gondolata terheli eszünk. <br>* <br>Nem tudjuk mi lesz holnap, de a kalucsnit jó lesz elővenni… <br>A fürdőruha meg biztosan nem szükséges, azt el kell tenni. <br> <br>Ég <br>Felhős, <br>Hideg van. <br>Lesz-e eső? <br>Kellhet az ernyő. <br>* <br>Ahogy ránk telepednek a jéghizlaló fagyok, <br>Úgy távolodnak a nyári-meleg féle álmok… <br> <br>Szívünk már jéggé dermedt, <br>Hit, remény elveszett. <br>Sors rólunk megfeledkezett? <br> <br>Vecsés, 2017. május 1. – Szabadka, 2017. augusztus 11. – Kustra Ferenc József – A verset én írtam, alá az apevákat és a 10 szavasokat, poéta- és szerzőtársam, Jurisin (Szőke) Margit. <br>

Láttam sörét éjjben napsugarat.<br>Láttam víz alatt szállni madarat.<br>Láttam pocsolyában tengereket.<br>Láttam a föld alatti hegyeket.<br><br>Éreztem a fájdalmat a szépben<br>Reménytelenséget a reményben.<br>Éreztem szomjat a tó vizében.<br>Sok apró darabot az egészben.<br><br>Nem kábulat szülte a képeket.<br>Sem a lehetetlen érzelmeket.<br>Most dúskálunk a csodákban.<br>Egy furcsa ironikus világban.

A naplementéről, a nyárestéről, a holdfényről… <br> <br>A lemenő napnak <br>Fénye, mint kiokádott láng. <br>Piros a tófelszín. <br>Halvány napsugár alant jár, <br>Hold ásítozva estre vár. <br>* <br>Kék égnek fényében <br>Bíborrá lett már az alant… <br>Nap, lassan búcsúzik. <br>Nyári est meleget áraszt, <br>Hold sarlójával fényt fakaszt. <br>* <br>Hullanak csillagok <br>Égnek bíbortengerében. <br>Hőség hullámai. <br>Tó vizén sugara siklik, <br>Árnyéka tovalopódzik. <br>* <br>Csendes éjjel megjött, <br>Magára húz sötét leplet... <br>Hold, a felhő mögött! <br>Felhő eltakarja arcát, <br>Harcol, nem adja meg magát. <br>* <br>Az alkony alászáll, <br>Magányfilmje sötétbe vész. <br>Bíbor máris kihuny. <br>Ezüstporát szerteszórja, <br>Kerteket harmat borítja. <br>* <br>Estébe behulló <br>Árnyak, bíboros színesben. <br>Tyúkok is elültek… <br>Fényével erdőt átölel, <br>Lombok között kis mókust lel. <br>* <br>Az ég pereme is <br>Tele van kis csillagokkal. <br>Rózsaszínű felhők… <br>Kishúga, halálba rohan, <br>Állítsa meg... vajon hogyan? <br>* <br>Alkonyat, már múlté. <br>Éj sötétjében vad árnyak. <br>Csend, hasogató lett. <br>A mezőt csillámmal hinti, <br>Harmatos füvét díszíti. <br>* <br>Esti fény-bíborban, <br>Feltűnnek a csillagocskák... <br>Holdudvar, mély-csendes. <br>Ezer kistestvére úszik <br>Tó tükrén, árnyékuk látszik. <br>* <br>Homoktenger van az <br>Égben, kékfestőnek műve… <br>Hold úgyis átfesti. <br>Kék árnyalatokat készít, <br>Derűs éjben eget kékít. <br>* <br>Ringó lett búzaföld, <br>A vadvirágos rét mellett. <br>Alkonyt színesíti. <br>Elfáradt a varázs botja. <br>Majd, pihenés álmát oldja. <br>* <br>Hold, a sarlójával <br>Húzza elő az új hajnalt. <br>Meleg a napkelte. <br>Ébreszti máris a Napot, <br>Hozzon új reményt, szebb napot! <br> <br>Vecsés, 2017. május 28. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: &bdquo;Holdsugaras nyári éjszaka” <br>

Szép a huncut élet, de <br>Nagyon korog a gyomor. <br>Neked lételemed-e, <br>Az éhezés, a nyomor? <br> <br>Van, hogy a lélek is leragad, ha, válaszúthoz érkezel, <br>És hogy jól választhass, beszélgess el magaddal, a lélekkel, <br>Legyen reményed, hogy jól választasz, ne törődj a fékekkel. <br>* <br>A csontváznak csak <br>A múltja hegedül már… <br>Koponya hallja… <br> <br>Vecsés, 2014. november 20. – Kustra Ferenc József - Versben és senrjú -ban <br>