Emlékbe merült a fiatalság,<br>sajnos már örökre elveszett.<br>Meghaladtam életem delét,<br>sorsomnak útja idáig vezetett.<br>Emlékkútba merült az, mikor<br>gondtalan kor csak nevetett.<br>Csodák honában élve,<br>szerelmek daláért repesett.<br>Elmúlt számomra ez az idő,<br>vajon hová mehetett?<br>Ma csak a szép emlékek fűtik számomra<br>magányosan töltött teleket.

- Én a császár vagyok<br>és gombócot akarok!<br>Hallgassatok szavaimra,<br>és rögtön tálaljatok!<br><br>Az uralkodáshoz persze<br>nagyon keveset értett,<br>és bármit buzgón aláírt<br>mit írásban tőle kértek.<br><br>Hogy valami baja volt<br>azt tudta összes népe,<br>és mégis mint uralkodó<br>volt megfestve a képe.<br><br>Nem nemzett utódot,<br>és nem is volt ajánlatos.<br>Mint epilepsziás volt ismert,<br>meg aztán hogy agy bajos.<br><br>A forradalomról az kérdezte:<br>- Ilyesmi meg van engedve?<br>De Metternich csak legyintett,<br>amint bosszúságát leplezte.<br><br>Mikor lemondott a trónról<br>Prágának lett polgára,<br>de nagyon udvarias volt,<br>és soha nem szált vitába.<br><br>Szerette a szép hölgyeket.<br>és kalapját nékik emelte.<br>Végül is egy fenség volt<br>mert királyi pár nemzette.

Ady Endre elnézésével<br><br>Ordít mint az őrült,<br>Hallgatja ki állja,<br>S a gitár húrokat<br>Tépi és cibálja.<br><br>Tudja hogy mit akar,<br>Nem vonít hiába,<br>Akinek nem tetszik<br>Töprengjen magába.<br><br>Zenés csoda gyerek,<br>Korszakunk hőse,<br>Gitárján kívül<br>Nincs fia, se őse.<br><br>Akkora zajt csap<br>Hogy a holtak kelnek,<br>De nem az a típus<br>Kit könnyen megnevelnek.<br><br>Őrjöng a tömeg,<br>És remeg a fal,<br>Mert végre valaki betört<br>Új idők új dalaival.<br><br>Ez most az életnek<br>Vad melódiája,<br>Mi pedig ujjongunk<br>Egy új kor ritmusára.

Az utolsó madárhang elhalt<br>és a tó felszínén a hullámok lecsillapodtak.<br>A víz tiszta mert az összes szenny<br>a tó fenekére leülepedett.<br>Csend van és növekvő sötétség.<br>Az ég hold-nélküli és az első csillagok<br>fakó fénye tétován pislog.<br><br>Szemem fáradt, de még tisztán látom<br>hogy az ágak nehezebben ágaskodnak<br>az egek felé a dús lombok súlya alatt.<br>Várom a növekvő sötétséget mely szememnek<br>olyan mint a balzam, úgymint a csendet<br>melyre minden este lefekvés előtt vágyakodok.<br>Könyveim mindnél gyakrabban már csak arra<br>szolgálnak hogy ritka vendégeim láthassák<br>hogy valamikor komoly olvasó voltam.<br><br>Én és a halál már régi cimborák vagyunk.<br>Ismerem két üres koponya üregét,<br>és már láttam felém nyúló hideg csontos kezét.<br>E kevés időben mely még hátra marad, akár<br>hetek, hónapok vagy netán rövid évek,<br>(részemre ez már nagyon csekély dolog)<br>Már csak nyugalmat és megértést akarok.

Apró kis tanyán élt a lúd,<br>ő szakmát sohasem tanult.<br>Viszont nagy gőg lakott benne,<br>neki minden szakma menne.<br><br>Egy reggel gondolt egy nagyot.<br>Ő üdvözli ma a napot.<br>Tudja ő azt mit a kakas,<br>ő is van olyan jó szárnyas.<br><br>Kukurikú kiabálná,<br>ha a hangot megtalálná.<br>De csak annyi jött, hogy gágá.<br>Ennyit kürtölt ő világgá.<br><br>Inkább költök tojásokat,<br>megy az, mint a parancsolat.<br>Egy óra alatt megunta,<br>és ezt a szakmát is hagyta.<br><br>Na, majd a házat őrzöm én.<br>Vagyok olyan erős legény.<br>Ki is állt a kertkapuba,<br>mint Samu a juhászkutya.<br><br>Éppen arra járt a róka,<br>most jött el a főpróba.<br>Úgy megrémült szegény koma,<br>hogy futott ahogy bírt haza.<br><br>Akkor én most mihez kezdjek?<br>Talán igásállat legyek?<br>Az biztos, hogy nem leszek ló.<br>Leszek én majd tanácsadó.