Trópusi éghajlatok vonzották.<br>Bágyadt, napsütött, sötét-bőrű fajok közé keveredett,<br>melyek harcosaival vadászni járt,<br>és némbereivel halt, kik csodálták <br>fehér-bőrű, sötét-hajú férfiasságát. <br>Durva cserépedényekből evett velük <br>idegen és egzotikus ételeket.<br>Ismerte a Nílust hol vizei még patakok voltak,<br>és a Hold Hegyei lábánál sátorban táborozott.<br><br>Sűrűbben lakott vidékeken<br>idegen városok utcáit járta<br>sáros-barna, és agyagból épített palotáival<br>és vakító-fehér falaival.<br>Érzéke volt idegen nyelvekre,<br>és beszélt tudósokkal és költőkkel<br>kiknek nyelvét megtanulta olvasni és beszélni,<br>és cifrán és diszesen írt könyveikből<br>merítette tudását e különös kultúrák<br>történelméről és tudásukról -<br>furcsa értekezettekben böngészett melyekből<br>megtudta hogy hogyan éltek és gondolkoztak.<br><br>Vakmerő, katona, felfedező és író,<br>ki ismerte Ázsiát, Afrikát, és Észak és Dél Amerikát<br>oly módon mint csak egy kíváncsi ember tud ismerni.<br>Végül is elvonult otthonába, és tollal és papírral<br>a dolgozó szobájában, érett éveit<br>fordítással és írással töltötte.<br>Egzotikus, erotikus és fantasztikus<br>elbeszélései könnyen folytak tollából:<br>Az Arab Éjszakák, az Illatosított Kert, és<br>a Káma Szútra sok sikert nyert<br>liberális és különc izlésű olvasói között.<br><br>De sajnos! Mikor Burton meghalt<br>Hetvennél egy évvel korábban,<br>felesége, Isabel, kinek szűk viktoriánus<br>erkölcse közbelépett, írásai javát<br>a tűzbe dobta. És mégis, férje<br>tiszteletére, együtt vannak eltemetve<br>egy beduin sátor-alakú sírban<br>melyet Isabel szeretettel maga tervezett -<br>egy illő pihenő hely oly embernek ki látta a világot,<br>és ki szabadon és korlátlanul rendelkezett.

Ázsia szívében<br>volt az ősi hazám,<br>az a öreg és szent föld<br>hova lelkem hazaszán.<br><br>Tibetet gyilkolták.<br>Ázsia szíve vérzet.<br>A nép ezrivel pusztult<br>És a világ csak nézett.<br><br>Tibet már csak szívemben,<br>és szívemben nincs hiúság,<br>de Tibet fel fog támadni<br>ha tüzét újra meggyújtják.<br><br>Lényege majd megmarad<br>És tana még fog terjedni,<br>mely éhes lelkek eledele,<br>És hű vágyait jellemzi.

Láttad nagy királyok rút bukását.<br>Szende szüzek erényének romlását.<br>Hallottál csatatéren halálsikolyt.<br>Hullámzó hangzavarban csendes tébolyt.<br><br>Nagy, büszke bérced méltósággal áll itt. <br>Világnak búja, derűje nem csábít.<br>Csak vihar tépázza meg a hegytetőt,<br>mely csókod lehelte éggel egybenőtt.<br><br>Látni fogod még jövő szenvedését.<br>Még szunnyadó, új hitek ébredését.<br>Sírásra fakaszt majd búnak emléke,<br>mely hegyoldalról patakként árad le.<br><br>Látni fogsz te még szépet, felemelőt.<br>Vidám aratókkal teli búzamezőt.<br>Szerelmes dalt éneklő deli legényt.<br>Magas, büszke bércekről írt költeményt.

Öregasszony van a házba<br>ki sürgött, forgott fiatal korába.<br><br>Most már csak szundikál vagy totyog.<br>Lassan csoszog, halkan motyog.<br><br>Néha megáll, töprenkedve.<br>Szellent, melytől jobb lesz kedve.<br><br>Olvas, habár keveset,<br>De nem ír már levelet.<br><br>Néha ülve elalszik,<br>S ha lefekszik, lecsillapszik.<br><br>Vár rá már a mennyország,<br>hol minden bűnét feloldják.

Tudod, mi a programom mára?<br>Mint mindíg, várok a csodára.<br>Nem kis törpékre, vagy manókra.<br>Sem arra, hogy beszéljen róka.<br>Az a csoda, amire várok<br>csak annyi, hogy legyünk barátok.<br>Hogy ne ássuk el egymást élve.<br>Szeretetet kapunk cserébe.