Dél-Afrikából magyarul<br><br>Bár fontos a születésed helye,<br>és nem szabad elfelejteni hazád,<br>gondolj arra hogy lelked<br>a szívedben van rejtve,<br>és bárhova is sodor viharos sorsod,<br>csak te hallhatod életed sajátos szavát.<br><br>Mindegy hogy hol vered fel sátrad,<br>vagy hol építed új fészkedet,<br>adósa vagy rabja ne legyél senkinek.<br>Magadban keresd mindennek értelmét.<br>E módon mindig magad ura maradsz,<br>és szívednek hű útja után haladsz.

Emlékeim kertjében gyomlálok.<br>Szinte nincsenek is virágok.<br>Néhol látszik egy kis szín a kertben.<br>Ez gyom, állok előtte leverten.<br><br>Kaszáljuk le akkor az egészet.<br>Nem lesz kertem ám a bú tenyészet.<br>Kiírtom az összes gyomot innen.<br>Mondom én bőszen, és kevélyen.<br><br>No, de mi marad akkor nekem itt?<br>Mindent emlékek hullája borít.<br>Lehet létezni emlékek nélkül?<br>Vagy elveszünk a semmiben végül.

Miután felállították a tribünt<br>és az ülések emelkedő sorokban fel lettek szerelve,<br>élénk előtetőket és napellenzőket akasztanak fel,<br>és hosszú, keskeny szőnyegeket gördítenek ki.<br>A csempézett teret utoljára leseperik,<br>és színes korlátokat állítanak fel mely a tribünt<br>elválassza a tér többi részéről.<br><br>Hintók érkeznek melyek leadják a vendégeket, de<br>zászlók és lobogók ernyedten lógnak a falakon<br>a délutáni hőségben, amint a népség kiszáll<br>a járművekből. A ruhájukat felemelik,<br>és a lábukat óvatosan helyezik egymás elé<br>mielőtt lelépnek a tér csempészetére.<br>Elegáns lovagok és szolgái készen állnak hogy<br>a méltóságteljes señorákat a helyükre vezessék,<br>megfontoltan rendezve rang és tekintély szerint.<br><br>Az izzadt méltóságaik között jeles hölgyek ülnek<br>kik drága szövetekből szabott ruhákban vannak öltözve.<br>Széles gallérok díszesen ékesítik a gyöngy hímzéses<br>viseleteket, miközben a hölgyek legyezik magukat<br>kidolgozott legyezőkkel melyek épp oly cifrák<br>mintha páva tollból készültek volna, de a hölgyek közt<br>igazi szépség ritka, ha egyáltalán is előfordulható.<br><br>Egy néger szolga fiú, nem több mint tizenkét éves,<br>szépen öltöztetve, és púderozott parókával a fején,<br>mozdulatlanul és fegyelmezetten áll ülő úrhölgye mellett,<br>de a sötét pupillái a szeme fehérjében minden<br>irányban cikáznak, mert nem tudja elrejteni<br>csodálkozását és ámulatát. Ha valaha is voltak álmai<br>Afrikáról akkor már rég elfelejtette, mint a kopott ruhát,<br>melyet az ember gondtalanul félredob.<br><br>Miután az utolsó heraldikával díszített hintók leadták<br>a későn érkezett vendégeket, a trombiták harsona szava<br>bejelenti a király és királynő érkezését, kik lassú és kimért<br>léptekkel jönnek ki a palotából egy impozáns menetben.<br>Mindenki fel áll, és mint egy hangon, felségeiket éljenezik.<br>Miután a királyi pár leült, a vendégek követik példájukat.<br>Kezdődjenek az ünnepségek, mert még egy hosszú<br>és meleg éjszakával állunk szembe!

- Istenem féltékeny és bosszúálló volt,<br>és egész a vörös tengerig üldözött.<br>Alkonyatkor úgy tűnt mintha Egyiptom<br>és Arábia közt a tenger vérrel lett volna elöntve -<br>az utolsó akadály mellyel még veszkődtem.<br>Azután a hold lett cimborám amint<br>tutajjal utaztam át a szembeli partra.<br>Egy új szabadság ébredt szívemben<br>mintha egy haragos isten végre békén hagyott,<br>és egy új szeretőre engedélyt adott.<br><br>(Júda, az oroszlán,visszatért a Nílus földjére,<br>mert vágyakozott Egyiptom bölcsességére.)<br><br>- Lásd a folyót és a földet, mondták neki a tudósok,<br>az istenek saját magzatukkal termékenyítették meg,<br>és ha gondolataid szárnyat kapnak és elérnek a napig,<br>Rá, kit az egek istenének hívunk,<br>dicsőségét részedre is leleplezi,<br>Ő, a hatalmas uralkodó ki a keleten kell,<br>és ki a Szahara mögött esténként búcsúzik el.<br><br>Memphiszben Júda álmélkodott amint meglátta<br>a palotákat és templomokat. Hatalmas oszlopokon<br>melyeken kőbe vésve, és a falakra festve,<br>Egyiptom gyönyöre ragyogott tágas, színezett vakolaton.<br>Itt a hieroglifikusok írásai régi titkokról beszéltek.<br>A halottak birtoka megtestesült Júda benső szeme előtt.<br>A lélek ítélete és a szív lemérése dramatikus<br>pontossággal voltak leírva és ábrázolva.<br><br>És mikor besötétedett, és Júda felnézett<br>a ragyogó éjszakai égre, a csillagokat úgy látta<br>mint mérföld köveket, melyek tisztán szétszóródva<br>kibetűzték a tér és idő birtokait -<br>végtelenséggel és örökkévalósággal -<br>mely megtagadott minden kétséget.<br>(Júda, az oroszlán, visszatért a tudás ős bölcsőjébe,<br>hol napról napra, évről évre, vágyakozásait kielégítette.)<br><br>De Júda halála után Egyiptomnak is eljött bukása.<br>Év-ezredes fény-korában értékelve volt<br>mint egy kehely drága, érett szeszes ital.<br>De a tanítások megmaradtak papiruszon és kövön,<br>és a szfinx mely a piramisokat őrzi<br>nem hagy békén bennünket:<br>- Keresd a titkokat, és ássál mélyebben -<br>csak azt kutasd melynek arcát még le nem fátyoloztad.

A csorda ügetve halad<br>a gyér erdőben,<br>és a föld dübörög<br>nehéz lábuk alatt.<br><br>Őrszemek csapkodó<br>nagy fülekkel védik<br>a csorda mindkét oldalát<br>ha netán veszély adódna.<br><br>Köztük kicsi és nagy,<br>fiatal és öreg,<br>egyenletesen halad<br>mint egy szűrke hadsereg.<br><br>Aztán váratlan veszély!<br>Ember szag, attól a turbános,<br>fehér köpenyes lényektől kiknek<br>egyetlen célja a rabságba ejtés.<br><br>Az őrszemek trombitálnak<br>hogy irányt kell változtatni,<br>de hirtelen egy fiatal borjú<br>elveszti az eszét és előre fút.<br><br>Anyja aggódva utána fút,<br>megzavarja az egész csordát,<br>mely félreérti indokát,<br>és vakon követi -<br><br>egyenesen az ember<br>alkotta csapdába.<br>A csorda átverve megáll<br>a bekerített területen.<br><br>Fejükkel idegesen le-fel<br>bólintanak és orrmányukkal<br>ide-oda csapkodnak, mert a<br>csorda elveszve érzi magát.<br><br>Egy öreg nagyméretű nőstény<br>előre lép. Az ijedt kis borjú,<br>ügyetlenűl és tehetetlenűl<br>próbálkozik anyjához férni,<br><br>de durván fel lesz rúgva.<br>Az öreg nőstény felette áll,<br>és súlyos lábbal elkezd<br>dörömbölni mint egy hatalmas<br><br>irgalmatlan bírói kalapács,<br>addig míg a borjú utolsó<br>gyöngülő és fáradozott<br>lélegzete el nem halkul.<br><br>A nyitott és rózsaszín<br>szájból habzó vér csorog<br>éa az elefánt csorda ítélete <br>emígy végre van hajtva.