Egy megszületett csoda ez a nő.<br>Szerelemre érett illatfelhő.<br>Ringó csípője a kéj ígérete.<br>Aphrodité szelleme jár vele.<br><br>Elhal a lélegzetem, ha látom.<br>Nincs nála szebb nekem a világon.<br>Lelkem egy morzsáját adnám érte.<br>Beleégett a szívembe képe.

Szeretem a természet varázsát.<br>Hűs pataknak csendes csacsogását.<br>Ahogy megsimítja a híd lábát,<br>vigyázva a parti bokrok álmát.<br><br>Fűz nézi mosolyogva képmását,<br>ágán ölyv várja prédáját.<br>Távolról harang kongása hallik.<br>Az erdő sóhajában feloszlik.<br><br>Hangos csend őrzi a táj nyugalmát,<br>napfény szűri a lebbenő párát.<br>Lelkemet már a nyugalom lakja.<br>Átölel a természet hűs karja.

Tizenhat éves voltam mint néztem<br>hogy apám magyar könyveit dédelgeti.<br>Én már akkor tépődtem magyarságom<br>és új hazám szokásai és értékei között.<br>mert saját egyéniségem meg kellett védeni.<br> <br>Apám megjegyezte hogy már nem is<br>vagyok e családnak része, hanem csak<br>úgy viselkedek mint egy udvarias vendég.<br>Magyarnak lenni külföldön nekem nem volt elég,<br>mert buzdítva hívott egy egész új nemzedék.<br><br>Céljaim már különböztek a szokottnál<br>és arra törekedtem hogy itt az idegenben<br>minél hamarabb beilleszkedjek.<br>Más lett a felfogásom, nézetem,<br>de magyarságom mégsem feledtem.<br><br>Politikám, ízlésem, szeszélyeim sokat változtak,<br>de még húsz évvel szüleim halála után<br>még mindig csak kutatok és keresek, <br>és messze szűlőföldemtől búsan, komoran, <br>és egymagamban, idegen vizeken evezek.

Apám elkeserítette gyermekkoromat<br>mert önzőn csak önmagára gondolt és<br>éveken keresztül anyámat megcsalta.<br><br>Ifjú koromban úgy éreztem magam<br>mint egy hajadonfőtt őrült egy forgószélben,<br>ki sárkányokkal és szélmalmokkal viaskodik.<br><br>Férfi koromban kezdett benőlni a fejem lágya,<br>és éveken át, mint egy elszánt szemetes, lassan <br>túladtam mindenen ami egy józan élettel szembe áll.<br><br>Most, hogy megöregedtem, <br>tapasztalatimmal úgy bánok <br>mint egy főkönyvelő a folyószámlájával, <br>vagy mint egy sakkmester a sakkfiguráival <br>kit legyőzni már nem lehet.

Öt éves voltam és falun<br>nagyszüleimnél laktam.<br>Náluk voltam boldog<br>kiktől szeretetet kaptam.<br><br>Húsvét reggel volt és<br>az udvarba gyülekeztünk.<br>Szent misére voltunk útba<br>mert a jóra törekedtünk.<br><br>Már eleve tudtam hogy ez<br>nem egy közönséges nap volt,<br>mert napfényes, kék<br>és tágas volt az égbolt.<br><br>Aztán reménnyel telt, lelkes<br>szemekkel körülnéztem,<br>hol a kapu mellett csodát<br>láttam az arany napsütésben.<br><br>Ámultam mint a tiszta fényben<br>virágozott egy dicsős orgona bokor,<br>mely a feltámadás alkalmával<br>illatos, élénk, és illő virágcsokor.