Dalversenyt szervezett a tehén.<br>Hitte, hogy jó a hangja szegény.<br>Elénekelte a bús dalát,<br>mit szerinte mindenki imád.<br><br>Nem aratott osztatlan sikert,<br>mert sok biztosítékot kivert.<br>A vakond volt a zsűritársa.<br>Vakként jobb volt a fülhallása.<br><br>Rögtön meghallotta a nyulat,<br>hogy az előadón mulat.<br>Elég hangosan kiabálta,<br>hogy tehetségtelen a társa.<br><br>Nem hallgatom a buta nyulat.<br>Inkább ások egy jó nagy lyukat.<br>Alszom egyet ott, aztán jól van.<br>A föld alatt legalább csend van.

Baktatott a szarvasbika.<br>A bikák legnagyobbika.<br>Vadászleshez odasétált.<br>Az oldalán bekukucskált.<br><br>Aludt odabent a vadász.<br>Hirtelen kirázta a frász.<br>Megszólította a bika.<br>A bikák legnagyobbika.<br><br>Na szép, jó napot mester úr.<br>Maga itt a lesen lapul? <br>Azt hittem, ma ki sem jön már.<br>Pedig engem mindíg itt vár.<br><br>Csak kirándul itt a zöldbe?<br>Puskája nincs is megtöltve.<br>Ha már nem csinál kend egyebet,<br>akkor ultizzunk mi egyet.

Amint mondják, a halál mindannyiunkra vár.<br>Az emberek naponta meghalnak - anya, nővér, apa, szerető.<br>Így várható volt, amikor az első jelek megmutatkoztak<br>hogy Te is fel lettél szólítva a végső utazásra.<br>Az indok genetikai és családi hajlamosság.<br>Azt hiszem, nem volt más hátra mint a belenyugodás.<br><br>Először a masztektómia, a nőiességednek<br>kegyetlen csapása, aztán a kemoterápia<br>a még menthetőnek megóvására –<br>már önmagában is mint egy kisebb halál,<br>mely méltó egy elégiára.<br><br>Aztán a jó hír: a dolog remisszióba van.<br>Egy teljesen új bérlet az életre;<br>remélhetően talán neszelő aggodalom<br>és sötét előérzet nélküli évek.<br><br>És mi minden figyeltük ahogy ismét virágozni kezdtél.<br>Az életkedved újjászületett és a kreativitásod szárnyalt.<br>Példakép lettél mindannyiunknak<br>ahhoz hogy milyen értékes lehet az élet.<br>Mosolyod olyan ragyogóvá vált,<br>mint egy serdülő leányé ki első szerelmére talált.<br><br>De aztán megváltozott az időjárás, és napjaid újra beborultak.<br>A múlt végül is utolért: vér vizsgálatok,<br>megújult kemoterápia,<br>várótermekben töltött hosszú órák<br>melyekben próbáltad a villódzó lángot fenntartani,<br>de ezúttal a dolog csak súlyosabb lett<br>és nem volt több értelme a halált elhajtani.<br><br><br>Aztán azon az utolsó napon, amikor búcsúzni jöttünk,<br>és az arcod már nem volt egészen a sajátod,<br>de mint egy puha árnyalatú maszk,<br>amely úgy tűnt mintha csontból lett volna faragva.<br>Mostanra már teljesen elfogadtad azt, amit korábban bajnak véltél.<br>A halál, az életnek az az ősi társa, <br>végül az ajtóban állt és halkan megszólított: <br>- Ne félj – most már minden fájdalomnak megszűnik hatása.

Az örök éjszaka városába<br>csak kapzsi emberek kerülnek.<br>Vaskos kincses ládák átkába merülnek.<br><br>Káprázó, vak szemmel<br>csak zsákmányukat látják,<br>és kapzsiságuk révén magukat elzárják.<br><br>E átkozott városában<br>csak hamis gyönyör ragyog,<br>és csalfa semmiségben bűnhődnek a rabok.

Futballmeccset szervez a cápa.<br>Egy csapat kell nekünk, még mára.<br>Összecsapunk még ma a réten,<br>az őzikékkel pontban délben.<br><br>A kapuba beáll a bálna.<br>Velem lesz tíz megtermett cápa.<br>Hogy elkerüljünk minden bajt,<br>A labda az a gömbhal lesz majd.<br><br>Na már kész is van a csapatunk.<br>Így biztos győzelmet aratunk.<br>Kis probléma van egyenlőre.<br>Mi hogy megyünk ki a mezőre?