Álmomban a mennyben jártam,<br>csodás angyalokat láttam.<br>Körbehintettek virággal,<br>megtöltötték szívem vággyal.<br><br>Felébredtem téged látlak<br>legszebb lánya világnak.<br>Úgy tűnik szerencsés vagyok,<br>köztünk is élnek angyalok.

Nekem olyan kedvesem szeme,<br>mint szomjazónak patak vize.<br>A menyországban érzem magam,<br>ha reám veti a napsugaram.<br><br>Nekem olyan édes mosolya,<br>mint fáradt vándornak nyoszolya.<br>Elvarázsol, mikor csak látom<br>nem lehetne ennél szebb álmom.<br><br>Nekem olyan az ölelése,<br>mint elveszett lélek reménye.<br>A boldogság hát itt van velem,<br>az ő szerelme ilyen nekem.

Megremeg a lelkem, ha látlak<br>csak álmodhattam ilyen szépről.<br>Hová lettek az angyalszárnyak,<br>mikor alászálltál az égből?<br><br>Ha kell, neked adom mindenem,<br>bár nem sok az amit adhatok,<br>Nekem mi van csak az életem,<br>szerelmedért meg is halhatok.<br><br>Fogadd el hát az áldozatot,<br>vagy sírig tartó szerelmemet.<br>Kérlek ne érezz bűntudatot,<br>te döntöd el, hogy mi kell neked.

Megjön a tél, de vajon minek ?<br>Kinek jó az a fránya hideg?<br>De eljön, egye meg a fene,<br>majd csak lefagy az ember füle.<br><br>Persze tudom én mit mondanál,<br>hogy nem lesz annyi káros bogár.<br>Nem értem azt a társaságot <br>miért nem vesznek fel nagykabátot?<br><br>Ha már annyira kártékonyak,<br>segíthet rajtunk egy kis konyak.<br>Hát az tuti elvinné őket,<br>nekem sem kéne fázni többet.

Te lettél édes, lelkemnek ébredése,<br>szívben parázsló tűznek éledése.<br>Lánggá szítottad hamuvá vált parázst,<br>örömtánccá változtattad a magányt.<br><br>Hiszem, lelkünk örökké összeforrott,<br>együtt viselünk örömöt és gondot.<br>Meglepetés volt nekem e varázslat,<br>szerelmed idézett hátamra szárnyat.