Biztos láttál te is macskát<br>mikor púposítja hátát,<br>fúj és égnek áll a szőre<br>nagyon rosszkedvű őkelme.<br><br>Van egy pajkos apró legény<br>kitől fél a cica szegény,<br>a neve Macskaborzoló,<br>egy láthatatlan kis manó.<br><br>Hiába is láthatatlan,<br>észreveszed hogyha itt van.<br>Mindig mellette egy kutya,<br>egyedül fél a kis buta.

A téli éj száz csillaga ragyog, <br>De kérdés, hogy ezek… mi ráragyog, <br>Melyek mosolyt küldenek a Földre, <br>Nekünk pont ide az anyaföldre. <br> <br>Csillagokat, óh, majd felhő takarja <br>És hóesés, hó paplanba csavarja, <br>A Földet és fehérré válva nézzük, <br>Hóesést, csukott szemmel is élvezzük. <br> <br>Hóesés jókor jött, pont szilveszter van, <br>Búcsúzunk hóesésben, álmainkban. <br>Egy sóhaj is száll, szél is nagyot sóhajt, <br>Vele dúdolunk egy szép ősrégi dalt. <br> <br>Nagyon hull a hó, csendesen alászáll, <br>Talpunk alatt, hohó… recsegve megáll… <br>Nézzük hópihék… dombokat alkotnak, <br>Hogy nagyobb legyen, összekapaszkodnak. <br> <br>Volt ez az óév, mely éppen most múlik el <br>Nem feltétlen vágott egybe terveinkkel, <br>De jő újabb év, miben erősen bízunk. <br>Mit hoz (?)… nem tudni, benne bízni még bírunk. <br> <br>Hóesés maga a ragyogó világ, <br>Ezer csaló pehely, mint tiszavirág… <br>Hópehely csacskán, vadul táncra kél, <br>Ezer elmúlt melódiát regél. <br> <br>Éjfélig és utána bandukolunk <br>Tervek útjain, jól elkalandozunk <br>A múlt évben és várva a jövőre <br>Kíváncsian, hogy mit hoz esztendőre. <br> <br>Vecsés, 2010. december 27. - Kustra Ferenc József <br>

Mint harcos, a kemény fagy őrt áll szilveszter éjszakán, <br>Az újév napján: lesz ennél jobb idő? Bízzunk, talán… <br>De most mindegy is, mert vigadni kell és melegünk lesz. <br>Van hozzá malachús, meg sok pezsgő és tán’ elég lesz… <br> <br>Gyorsan elment sok-sok napjaival, a múlt év vissza nem jő, <br>Ismét öregebbek lettünk, eltelt biz’ az egy évnyi idő. <br>Megint elkészítettük a szilveszteri menü sort, <br>Eszünk, amihez kortyolunk pezsgőt és finom óbort. <br> <br>Tárd ki nekünk az ajtód, -újra szilveszter van, - meg a te szíved, <br>Az évi egyszeri évforduló ünnep mienk, meg a tied, <br>Lakjál jól a malachússal, ki tudja, hogy mit hoz a jövő! <br>Lehet, hogy rád beszélik, az éhezéses kín lesz a menő. <br> <br>Kortyolj a pezsgőből is, de normálisan, nem kell berúgni… <br>Inkább táncolj és mulass, így lehet nagyon boldognak lenni. <br> <br>Éjféltől már éljük az újévet, ennek örvendjünk, <br>Hogy ebbe az örömbe részesüljünk, ne vedeljünk. <br>Ünnepeljünk együtt, mindannyian, kedvesen, boldogan, <br>Azt meg… hogyan lesz jövőre, ki-ki tán’ tudja… de honnan?! <br> <br>Vecsés, 2014. december 6. - Kustra Ferenc József <br>

Versben és senrjúban… <br> <br>Számban az üvegpohár, széle csikordul fogamon, <br>Pezsgőt iszok, de mohon, csurog is le az államon… <br>Elmúlik a szilveszter is, túl leszünk a vágyamon… <br>* <br>Pezsgőt töltöttünk, <br>Csendülj csak, kristálypohár! <br>Koccintós ünnep. <br>* <br>Óév végére érkeztünk… már lehet, nem hiszek magamnak, <br>De nyakunkon az újév, jövőre is látszanék magyarnak… <br>Igaz is, minek változnék… én már nem állok be kakasnak. <br>* <br>Többen is vagyunk, <br>Hajunk, pezsgőtől csurog. <br>Cukortalanul. <br>* <br>Nyomjuk lefele, mellé a bőrös malac sültet, <br>Ilyenkor ez illik, nem ehetünk kácsa sültet… <br>Együnk mi hagyományost, a régen megbecsültet. <br> <br>Táncolunk, nagyon ropjuk, van úri-muri rendesen, <br>Nincsen nagyon hideg, a patak csörgedez rendesen… <br>Itt a jövő, lesz új élet, gondolom felségesen. <br>* <br>Most fogadkozni <br>Minek, úgysem teljesül. <br>Rendületlenül. <br>* <br>Éjfélkor lesz nagy ujjongás és koccintás rendesen, <br>Az idén, még uralkodunk a meg nem szűnt szennyesen… <br>Kívánom, hogy éljünk jövőre, szövődménymentesen. <br> <br>Vecsés, 2016. január 9. – Kustra Ferenc József <br>

Talán e század lesz a végső,<br>s néha gyötör a félelem,<br>mi lesz, ha bűnök tengerében<br>veszni látszik az értelem?<br>Néha könnyeim halmazában<br>ezernyi kín közt ébredek,<br>örökös harcban e világgal,<br>mely megannyi mindent tönkretesz.<br>Nem vagyok több, mint apró porszem,<br>mit szerte-szét hord a kósza szél,<br>üvöltve, nyögve, vad viharban,<br>de mégis mindig jót remél.<br>Ezernyi évnek viharában<br>átléptünk annyi mindenen,<br>de mégis mindig talpra álltunk,<br>sosem győzött le semmi sem.<br>Az ember annyi, mint apró porszem,<br>de hegyekké lesz, ha összeér,<br>s egymást karolva, összefogva,<br>a végén úgyis célba ér.<br>Mert hiszem azt, hogy jó az ember,<br>s e sokat nyúzott nemzedék<br>összefog, hiszen unokáink,<br>gyermekünk léte most a tét.